A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli lakossal szemben, aki a közös tulajdonú ingatlan használata miatt kialakult vitát zárta le úgy, hogy volt feleségét az ingatlanba bezárta.

A vádirat szerint a nyolcvanadik életévéhez közelítő férfi a közelmúltban kimondott  válásukat követően közösen használta az ingatlant volt feleségével. 2014. július 12-én vita alakult ki közöttük. A házasságot felbontó ítélet szerint az ingatllant egyébként sértett úgy használhatta, hogy az emeletes ingatlan emeleti része az ő használatába került, míg a földszintet a vádlott használta a közösen használt előtér  kivételével.

Az aznap kialakult vitát vádlott úgy zárta le, hogy a közösen használt  előtér ajtajáról a kilincset leszerelte, ezt követően az ajtót bezárta. A vádlott ugyan az emeleti  részhez tartozó teraszhoz egy létrát támasztott, de tekintettel sértett vádlotthoz hasonló  idős korára, csak testi épsége kockáztatásával tudott volna arról lemászni. Vádlott fenti  cselekményével megfosztotta sértettet tartózkodási helyének szabad megválasztásától, így személyi szabadságától a reggeli óráktól egészen a délutáni órákig. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a vádlottat személyi szabadság bűntettének  megsértésével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.