Perre mennek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) Wolszt Réka szülei, akiknek lánya az általános iskola menzáján halt meg.

Korábban a Hauser Lajos iskola fenntartója egymillió forintot ajánlott a családnak, most azonban peren kívüli megegyezésen elutasították őket. Mint ismert, a kislány tavaly januárban félrenyelt egy kovászos uborkát. Pánikba esve felugrott, kirohant, és bár a gyerekek látták, senki nem segített. Rékára az udvaron találtak rá eszméletlenül, másfél hét múlva pedig meghalt a kórházban.

A Blikk azt írja, a  KLIK sajnálja az esetet, de nem fizet, mert szerintük a tragédia elháríthatatlan volt. Felkértek egy szakértőt, hogy vizsgálja ki a tanárok felelősségét. A vélemény szerint Réka gégéjében olyan szerencsétlenül ékelődött be az ételdarab, hogy azt egy laikus nem tudta volna kiszedni.

A család ügyvédje, Lichy József kifogásolta, hogy nem volt felügyelő tanár a menzán, aki segíthetett volna.

Ezt a rendőrség is vizsgálta. Kiderült, az iskola szabályzata nem tér ki arra, hogy az étkezések alatt az iskolának kell-e felügyeletet biztosítania, vagy sem. A KLIK azonban ennél tovább ment a magyarázatban. Szerintük a végzős osztályokban nem kötelező a felügyelet. S mivel Réka már a tizennegyedik életévét töltötte, neki és kortársainak is sértő és méltánytalan a pedagógus kísérete.

„Egyik iskolában sem kísérgetnek ilyen korú gyereket" – írta a KLIK jogásza.

A család megegyezés híján perre megy.

"Vitatjuk a KLIK álláspontját, hiszen ha lett volna ott tanár, aki rögtön beavatkozik, amikor a gyerek még csak fuldoklott, nem kizárható, hogy meg lehetett volna menteni. Mi nem azt mondtuk, hogy kísérgessék a tiniket, hanem hogy a menzán legyen pedagógus, hiszen ott bármi előfordulhat" – jelentette ki az ügyvéd.