A vád szerint az orvosok az ellátás során nem a szakmai szabályok szerint jártak el, és ezért egy beteg meghalt – írja a teol.hu. Az eset még 2012-ben történt, a vádlottak most bíróság előtt állnak. 

Két nőgyógyász áll a Szekszárdi Járásbíróság előtt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Ők voltak ügyeletben 2012. július 3-án, amikor a sértettet terhessége 16. hetében este fél kilenckor felvették a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályára súlyos hüvelyi vérzéssel. A láza 38 fokos volt. Háromnegyed nyolckor vitték a műtőbe, hogy terhességét megszakítsák. A jegyzőkönyv szerint a vérzés mellett genny ürülését is észlelték. A műtétet az I. rendű vádlott végezte, a II. rendű asszisztált. A műtét utáni vérzést látva méhösszehúzót, majd vért is adtak a nőnek, a vérzés minimálissá vált. Éjjel 2 óra 30 perckor a sértett keringése összeomlott, újraélesztették, majd 2 óra 45 perckor az aneszteziológiai ügyelet vette át, hajnali 4-kor pedig az intenzív osztályra helyezték, ahol ismét újra kellett éleszteni. Reggel fél hétkor az osztályvezető főorvos a másik két orvos asszisztálása mellett eltávolította a sértett méhét. A sértett állapota nem javult, végül az intenzív osztályon július 8-án 1 óra 43 perckor életét veszítette. Halálát kivérzés okozta.

A vád szerint a vérvesztés okának további tisztázására lett volna szükség, indokolt lett volna a hüvely-méhszáj ismételt feltárása. Az I. rendű vádlott a beteg felvételekor nem nézett vérképet, a II. rendű vádlottnak gondolnia kellett volna, hogy a görcsöket oxigénhiányos állapot is okozhatja. Ezért, a korábbihoz hasonlóan, nagyobb intenzitással kellett volna vért adni a betegnek. Mint kiderült, a sértettnél egy nagyon ritka méhen kívüli terhesség következett be.

A bíróság előtt egyik férfi sem vallotta magát bűnösnek. Az ügy tárgyalása tanúk, majd szakértők meghallgatásával folyatódik.