Egy prostituáltak futtatásával foglalkozó bűnszervezet felszámolására jött létre közös nyomozócsoport a holland rendőrség kezdeményezésére az Europol műveleti támogatásával. Ennek keretében kérték a belga rendőrség, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak közreműködését.

A külföldi hatóságok információi szerint egy többségében magyar állampolgárokból álló bűnszervezet tagjaiként, 2012. óta Magyarországon toborzott nőket szállítottak Belgiumba, illetve Hollandiába, ahol piroslámpás negyedekben prostituáltként dolgoztatták őket. A bizonyítékok szerint a csoport tagjai az áldozatokat befolyásolták, fenyegették, megverték. A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, ellenőrizték bevételeiket, mozgatták őket a különböző bárok között, meghatározták, mikor és hol dolgozzanak. Az áldozatok által megkeresett pénzeket elvették, részint felélték, részint vagyonuk gyarapítására – többek közt házak és gépjárművek vásárlására - fordították.

A közös nyomozócsoport 2014. márciusban összesen 10 főt fogott el és ezzel párhuzamosan a magyarországi ingatlanjaikban tartott házkutatások során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai több luxus személygépkocsit, közel 10 millió forint készpénzt, kisebb mennyiségű kábítószert, valamint ékszereket találtak és foglaltak le.

A holland rendőrség a napokban fogott el Hágában a bűnszervezethez köthető további két személyt, akik szintén magyar lányok futtatásával foglalkoztak - írja a police.hu. Ennek kapcsán - holland és belga nyomozók jelenlétében - 2014. október 7-9. között tartott házkutatást baranya megyei ingatlanjaikban az NNI, ahol a bűncselekményből származó zálogjegyeket, ékszereket foglaltak le, illetve ingatlanokat vettek zár alá a rendőrök. A gyanúsítottak további – ez idáig ismeretlen - bűntársainak felkutatása céljából a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.