Megbocsátott egyik áldozata, ezért kapott „csak” 11 év börtönt N. Sándor, aki tavaly két nőt erőszakolt meg brutálisan, köztük a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy magas beosztású alezredesének feleségét – írja a Blikk.hu.

A többszörösen büntetett előéletű bűnöző ámokfutásáért a törvény szerint maximum 12 évet kaphatott volna. Azért szabtak ki egy évvel kevesebbet, mert enyhítő körülménynek vették a megbocsátást.

„Én nem követtem el semmit, nem emlékszem, hogy ilyet csináltam volna. Haza akarok menni a fiamhoz. Házi őrizetet kérek" – követelőzött N. Sándor, aki aztán mégis tudomásul vette az ítéletet, ami így jogerőssé vált.

A támadó első áldozata, G. Éva megbocsátott a férfinak, de kérte a bírót, hogy a legszigorúbb büntetést szabja ki a szatírra.

Nem csoda, hiszen támadója az ellenszegülő nő combját többször megszúrta egy csillagcsavarhúzóval a váci vasútállomáson. Az egyik szúrás kis híján eret talált, ezért életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt is elítélték a vádlottat. Az ellenkező áldozatot meg is harapta, de nem tudta megerőszakolni, ezért felkapta a nő táskáját, és elfutott.

Másik áldozatát, a rendőr feleségét fényes nappal kapta el, miközben a nő kocogott. Késsel sakkban tartotta, megfenyegette, megerőszakolta, majd foglyul ejtette. Azért engedte csak el, mert a nő elmondta, a férje rendőr,  N. Sándor pedig megijedt. Az asszonyt annyira megviselték a történtek, hogy azóta sem tudta feldolgozni.