A Hír24 több forrásra hivatkozva úgy tudja, megölte magát a hummeres gázoló néven elhíresült osztrák férfi, aki egy rendőrt gázolt halálra terepjárójával. A hivatalos tájékoztatás szerint  rosszul lett, és a gyors, szakszerű egészségügyi ellátás ellenére október 10-én 20 óra 12 perckor elhunyt a nem jogerősen elítélt Thomas Robert Bindberger a Szegedi Fegyház és Börtönben. A Velvet az ügyet jól ismerő forrása megerősítette az öngyilkosságot, a férfival gyógyszertúladagolás végzett

Az első vizsgálat kizárta az idegenkezűséget. Bindberger tavaly próbált meg az úton leszorítani egy rendőrautót és motorokat, majd elgázolta az útját elálló rendőrt, Kenéz Imrét. Tettéért 15 év fegyházat kapott, de még arról is szó volt, hogy súlyosbítják a büntetést.

BvOP közleménye szerint a felügyeletnek a fogvatartott zárkatársai jelezték, hogy a férfi péntek este 19 óra 39 perckor elvesztette eszméletét. A börtön ápolója azonnal megkezdte a férfi ellátását, amit a kiérkező mentőszolgálat munkatársai folytattak, a fogvatartott életét azonban nem sikerült megmenteni. A rendőrség elsődleges helyszíni vizsgálata kizárta az idegenkezűséget, a halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. A büntetés-végrehajtás a haláleset körülményeinek feltárására vizsgálatot indított.