Emlékeznek még az esetre, hogy a betörő - akit egyébként a WC-ről kilépő tulaj ért tetten -  azt állította, hogy egy komáromi lányt akart meglátogatni, arra azonban már nem adott magyarázatot, miért álkulccsal ment be a lakásba, ahol Zsuzsinak még a hírét sem hallották? Ráadásul a menekülő tettesek az Országos Mentőszolgálat egyik szabadidős mentőápolójába futottak bele menekülés közben, így az feltartotta őket a rendőrök megérkezéséig - írja a police.hu.

Mint írtuk, a gyanúsított először azt állította, egy Zsuzsi nevű lányt akart meglátogatni, akit egy szórakozóhelyen ismert meg, azt azonban már nem tudta megmagyarázni, miért ment be engedély nélkül, álkulcsot használva a lakásba, ahol Zsuzsinak a hírét sem hallották. A rendőrök átkutatták a férfi ruházatát, melyek között megtalálták annak a gépjárműnek a kulcsát, mellyel a gyanúsítottak Budapestről Komáromba jöttek. Az autót a nyomozók a városban megtalálták és átvizsgálták. Egy hátizsákban szövetkesztyűt, símaszkot találtak, melyeket a járművel együtt lefoglalt a Komáromi Rendőrkapitányság. K. Henrik gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy társával betörési szándékkal érkeztek a Duna-parti városba. Azt is bevallotta, hogy elsősorban készpénzt kerestek és vittek volna el. Társát 2014. szeptember 9-én fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök. A férfi nem tett vallomást. A gyanúsítottak ellen lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. október 10-én lezárt és vádemelési javaslattal megküldött a Komáromi Járási Ügyészségnek.