horoszkóp

Fegyverrel akarta szexre kényszeríteni

2014.10.13. 14:24

A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. András 64 éves bugyi lakos ellen - számol be a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított október 12-én 10 óra körüli időben kitalált indokkal csalta egy dabasi tanyára nő ismerősét, akinek a lakóházban egyértelműen a tudomására hozta, hogy közösülni szeretne vele. A nő ezt megtagadta, ezért L. András elővett egy fegyvert és azzal fenyegetőzött, hogy lábon lövi, ha kérésének nem tesz eleget. A nő megpróbált elmenekülni az ingatlanból, azonban a gyanúsított ezt megakadályozta és dulakodni kezdtek. A sértett ki tudta magát szabadítani és kifutott a házból. Mikor kiért az udvarra, akkor a 64 éves férfi a sértett irányába leadott egy lövést. Személyi sérülés nem történt, a nő a közeli erdőben elbújt és értesítette a rendőrséget.

A bejelentést követően - rövid időn belül - a dabasi rendőrök L. Andrást otthonában elfogták és előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás során két fegyvert vagy annak utánzatát találták meg, melyeket lefoglaltak.

A férfi ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – szakértők bevonásával a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.