A Blikk információi szerint Thomas B.  légzése leállt, ez okozta a halálát. Ügyvédje, dr. Buza János úgy véli, a férfi nem tervezte az öngyilkosságot, nem is volt erre utaló jel. Ráadásul szerinte a másodfokú bíróság szinte biztosan hatályon kívül helyezte volna az elsőfokú döntést. Mint megírtuk, rendőrségi források szerint gyógyszertúladagolás végezhetett a hummeressel. 

"Csak a fogfájására szedett gyógyszert, nem volt semmilyen egészségügyi problémája. A körülmények pedig furcsák: most volt a baleset második évfordulója. Ügyfelem étkezés után halt meg, ez is különös" – fejtette ki a védőügyvéd, aki szólt még arról is, hogy a fogvatartottaknak kiosztott gyógyszereket szigorú ellenőrzés alatt, porként adják oda, és még azt is ellenőrzik, hogy a bevétel után marad-e valami a szájukban. Sőt, álítólag az ügyvédnek még tippje is van arra, kinek állhatott érdekében Thomas B. meggyilkolása. 

A Bors mindeközben azt írja, hogy a szegedi börtönben meghalt hummeres gázoló hoz­zá­tar­to­zói­nak kell gondoskodniuk Thomas B. holttestének Ausztriába szállításáról. Felesége, Martina eldöntheti, kéri-e a férfi ismételt felboncolását egy ausztriai szakértőtől.