A The Moog egyik tagja 12 évesen sakkban megverte Ákost

2010.07.05. 19:20 - velvet

Tonyót, a The Moog zenekar frontemberét is utolértük, a zenekar viszont még éppen csak utolérte önmagát, hiszen az egyik Ákos-feldolgozással még nem is végzett. Azzal együtt, hogy egy profinak öt nap egyenlő az időmilliomossággal, kérdés, hogy ez ebben az esetben is így van-e, hiszen a brit gitárpopot játszó fiúk most valami egészen másra készülnek, a koncert meg már a nyakunkon, alig pár nap július tizedike.

"Az 1984 az elég jól sikerült, mert azt tényleg átdolgoztuk, nem csak fel-, szóval teljesen új felfogásban lesz előadva. Indusztriálosan indul, és a harmadik verzétől felpörög, diszkósabb táncba fullad. A Hello kissé nyers állapotban van, ezen még próbálunk segíteni. Cure-os, cipőbámulós megfejtésnek készül, tekintve, hogy Ákos Depeche Mode-fanatizmusa jelenti a nyolcvanas évek egyik alternatív vonulatát, mi ezzel megfogjuk a másik felét" - mondta a zenekar énekese, Tonyó.

A zenekar nem próbálta meg nagyon a saját képére formálni a számokat, mert nem is nagyon lehetett volna, hiszen nem az ő számaik, ha értik Tonyó okfejtését. "Nem tudom, milyen az, amikor valami tipikus Moogos, de ez nem is lehetne az, hiszen maguk a számok sem azok, így nem is lehetne belőlük ilyet csinálni. Hagytuk, hogy adja magát a megoldás, és közben mégse legyen egyértelmű" - fejtette ki az énekes.

Tonyó egyébként bevallotta, hogy a zenekar tagjai nem nevezhetők Ákos fanoknak, de a Bonanza Banzai negyedik albumán megjelent, 1984 - amit Orwell regénye inspirált - újragondolása például mindenképpen olyan lesz, amire Ákos rajongótábora és a Moog-mag is váratlanul közös, ugráló halmazt képezhet. Ez a mostani lehet az első komolyabb érintkezési pont az Egyesült Állomkat turnéval megjárt fiatal zenekar és az MTV Ikonjának választott nagyöreg között, mert eddigi egyetlen találkozásuk nem mostanában volt. "A dobosunk, Dorozsmai Gergő ugyanott síelt 12 évesen, ahol ő. Megverte sakkban, amiért Ákos eléggé ideges volt" - mondta Tonyó.

Kommentek

  • 2010.07.06 12:02:06ajajajjjjjj

    ákos egy fostalicska

    bocs, de csak ennyi jut eszembe a ,,hírről"

  • 2010.07.06 12:06:06ac3^BB

    ha joltudom ez a Dorozsmai Gergo az egykori Akos-dobos fia :)

  • 2010.07.06 12:19:19Naresz

    Ákos nagyon profi! VOLT szerencsém Sopronban véletlenül látni a koncertjét. Úgy voltam vele, hogy az nem érdekes, addig körbenézünk a fesztiválon. De annyira jó volt, hogy rájöttem hogy nagyon csípem. És ha néha nagyarcúnak is tűnik, sztem van mire. Persze, ki is lóg az intellektusával a hazai popipar kortárs "nagyjai" közül.

  • 2010.07.06 12:21:26táncosokkal farkaló

    Ákos az egyike a kevés magyar igényes zenei előadóknak. A mostaniak a "fostalicskák" kedves ajaj.

  • 2010.07.06 12:24:29@fric

    Itt még szerettem Ákost, tudott szívből zenélni. Ma már másról szól...

  • 2010.07.06 12:37:47dunyasha

    Áksoról pont el tudom képzelni, hogy kiakad, de úgy rendesen kiakad egy 12 évesre, mert az megverte sakkban. Az, hogy van mire arcoskodnia, nem jelenti azt, hogy magát is istenként kell kezelnie, meg elcseszni egy csomó koncertet, mert neki úgy hozza kedve, hogy órákig maszatoljon a nagyszínpadon. A moog meg egyébként nem is olyan béna, láttam őket a volt-on, és eléggé zúzós volt. és nem is igaz hogy csak tinilányok nyomulnak rajta, nagyon vegyes volt a nézősereg. szóval ákos sux, moogra meg még elmegyek.

  • 2010.07.06 13:00:28boriszgodunov

    ákos egy orrátfennhordó magát szuperértelmiségi érzékeny költőnek tituláló kis szarcsimbók aki jó időben jó helyen volt. Sok sikert neki a fideszes rendezvényeken, ahol mostanában ő lesz a sztárvendég. mindegyik rendezvényen. évekig. dől a lé!

  • 2010.07.06 15:46:39Chiacig

    Ez a van mire arcoskodnia kezdetű nóta egy marha nagy baromság. Nem vagyok egyébként oda Ákosért, bár van néhány nagyon jó száma. Nagy kár, hogy egyiket sem mostanában csinálta.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés

hirdetés