A női szemet gyönyörködtető izmos testtel rendelkező Jensen Acklest a Glamour-olvasók ugyan csak a 16. helyre sorolták a legszexibb pasik között, mi úgy gondoltuk, ez a helyezés épp elég ahhoz, hogy beválogassuk őt a Velvet Kockahas-blogjába. A mellékelt képek persze mindent megmagyaráznak.

Úgy egy évvel ezelőtt lettem nagy Odaát-rajongó, amikor felismertem a sorozatban a Szívek szállodájából ismert Rory Gilmore barátját, Dean Forestert, anyakönyvezett nevén Jared Padaleckit. Aztán a sorozat folyamatos követése során egyre erősebb lett a kontraszt a sorozatbeli testvérpáros, Sam és Dean Winchester között, mígnem rájöttem, kétség sem férhet hozzá, Padalecki elbújhat a férfiasabb Ackles mellett.

A 31 éves démonvadász Odaát-főszereplő, Jensen Ackles – akinek vezetéknevét Eklöznek kell ejteni – a Texas állambeli Dallasban született 1978-ban. Bár édesapja is színész, tinédzserkoráig nem gondolt rá, hogy nyomdokaiba lépjen, bár a rivaldafényt nem vetette meg: négyévesen modellkedni kezdett, amit hat év szünet után, tízévesen folytatott.

Acklest középiskolai tanulmányai kezdetén keresték fel későbbi menedzserei, akik a fiút érettségi után Los Angeles-be vitték, mondván ők majd sztárt faragnak belőle. Így került be Ackles a Mr. Rhodes című sorozatba, ami után az Egyesült Államok egyik leghosszabb szappanoperájában, az Ármány és szenvedélyben kapott szerepet.

Ackles Clark Kentként is szerette volna kipróbálni magát, ám a szerepet elhalászták előle. A tagadhatatlanul sármos színész ezt követően a Dawson és a haverokba került, ahonnan egy évadra mégiscsak bejutott a Smallville-be, bár nem Clark Kentként. Ackles 2005-től az Odaátot forgatja, de a nézők nemrég a Véres Valentinban is láthatták.