Az év elején a tejben-vajban blogban adtunk hírt erről a PJ becenévre hallgató ausztrál fiatalemberről, aki modell volt, majd személyi edző lett. Jól kidolgozott testét egy kereszt alakú mellbimbó-piercinggel díszítette ki, amihez most is ragaszkodik. Ez nem csoda, hiszen jelenleg nagyobb szüksége van ennek a testnek díszítésre, mint valaha.

Paul James azért került bele a hírekbe, mert elhatározta, hogy annak érdekében, hogy átélhesse, min mennek keresztül fogyni vágyó kliensei, maga is el fog hízni és túlsúlyos is marad fél évre.

Az alábbi képen látható, hogyan nézett ki július elsején, amikor hat hónapos kövérség után végre elkezdte a visszafogyókúrát.

Ez a fotó pedig azt mutatja, hol tart jelenleg. Reméljük, sikerül majd neki visszaszerezni azokat a bizonyos kockákat.

Bónuszkérdés a végére, hogy csak nekünk furcsa-e, hogy a könyéken szokásos pókhálótetkót ez a fiatalember a vállára varratta fel.