Nemrég volt itt a blogban egy poszt Fabióról, amelyben a romantikus regények egykori címlapsztárját mint a '80-as évekből ittmaradt kövületet mutattam be. Elég egyetlen pillantást vetni mondjuk a Bookline előjegyzési sikerlistájára, hogy kiderüljön, mekkorát tévedtem. A meztelen férfiakkal borított romantikus könyvek piaca a jelek szerint jelenleg is él és virul, a nyolcvanas évekhez képest legfeljebb annyi változott, hogy most az összes szerelmes könyvben vámpírok szerepelnek. Szerpeljen alább két kiragadott példa az idén karácsonyra megjelentetettek közül.

 

Ezen a bizonyos előjegyzési sikerlistán az első jelenleg a Terézanyu második része, a tizedik pedig egy Agatha Christie-életrajz, de a kettő közötti nyolc helyezett mind-mind vérszívós románc. Illetve van egy, ami talán nem kifejezetten vámpíros, csak "paranormális", ez Sherrilyn Kenyontól az Álomszerető.

Ajánlója egy igazi gyöngyszem, hadd idézzünk belőle néhány mondatot: "Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti…"