A mai poszt Robert Redfordról fog szólni. A fenti fotón Barbra Streisand látható mellette, ez a kocka az Ilyenek voltunk című filmből való, 1973-ból. Az alábbi fotó nem meztelen, de ettől még a jelenet, amiből származik, Redford karrierjében az egyik legérzékibbnek számít. Igen, éppen Meryl Streep haját mossa a Távol Afrikától egyik legemlékezetesebb jelenetében a szavanna kellős közepén.

A harmadik nő, aki mai posztunkban Robert Redford és az ő férfiasan szőrös mellkasa oldalán mutatkozik, Daryl Hannah. Ők a Törvényszéki héjákban játszottak együtt, egy évvel a Távol Afrikától sikere után, 1986-ban.

Redford még 2001-ben is bevállalt félmeztelen szereplést, pedig ekkor már 65 éves volt. Az alábbi jelenet az Utolsó erőd című filmben volt látható.

Így a hetvenen túl azért még egy ilyen kaliberű színésznek is kevesebb nagyszabású munka jut, de azért a 2002-es Oscar-gálán megkapta még Redford az életműdíjat. Ott készült róla az alábbi felvétel.