És hogy ne mindig csak a jelen álompasijaival foglalkozzunk, tekintsünk vissza az ötvenes évekbe egy poszt erejéig, és állítsunk végre emléket annak a színésznek, aki három darab, összesen másfél év alatt leforgatott filmmel külön férfiideált alkotott meg az örökkévalóságnak. Nyolc hónapja működik már ez a blog, de hogy James Dean eddig hogy maradhatott ki, azt magunk se értjük.

Dean csak a színpadon és tévésorozatokban szerepelt, amíg be nem mutatták az Édentől keletre rendezőjének. Miután megkapta a főszerepet, a film forgatása 1954. áprilisában kezdődött. Amint ezzel elkészült, jött is a következő hollywoodi szerep, a Haragban a világgal című filmben, amelyből a poszt első három fotója származik.

Gyakorlatilag ez a két film elég volt ahhoz Deannek, hogy mindörökre a mozitörténet ikonjává váljék, mindenesetre a végzetes 1955. szeptember 30-i autóbalesetig még egy kisebb szerep belefért az Óriás című filmben, amelyből az alábbi kocka származik. Ebben Dean megpróbált újat mutatni a lázadó tinédzser szerepéhez képest, de hogy mi minden lehetett volna még belőle, azt csak találgatni tudjuk. Ha még élne, 79 éves lenne.