Keressük a legszexibb metálistent

| 2010.03.21. 07:25 - Eivissa

Az utóbbi időben a sportolók, modellek és színészek mellett teljesen elsikkadt itt a Kockahas blogban a zenei vonal. Hogy a csorbán köszörüljünk egyet, készítettünk egy jó kis összeállítást, méghozzá az utóbbi két évtized metált játszó keménycsávóiból. A válogatás természetesen teljesen szubjektív, például a posztot nyitó Manowart se sokan vették volna bele egy ilyen posztba, de én díjazom merészségüket és elszántságukat, hogy rendíthetetlenül vetkőznek. A fenti lemezborító egészen hihetetlen módon nem is a '80-as években készült, hanem 1997-ben látott napvilágot. Bevállalták, ezért egy említést mindenképpen megérdemelnek. De talán sokaknak jobban bejön a '90-es évek fő szexszimbóluma a rockerek közül, Slash.

Kevésbé ismert, de annál több tiszteletet érdemel a Henry Rollins nevű tesztoszteronbomba. Mintha mindig támadóállásban énekelne, bikanyakával és elszánt mondanivalójával együtt egyszerűen lehengerlő. Kicsit fiatalabban így nézett ki, az alábbi fotó 2006-ban készült róla, 45 évesen.

Akikről volt már külön poszt itt a blogban, azokat ebből a válogatásból kizártuk, ezért hiányzik Iggy Pop, Billy Idol és a Red Hot Chili Peppers frontembere is. Ez utóbbi zenekart azonban egyszerűen nem lehet kihagyni, ha szexi rockról van szó, ezért Anthony Kiedis helyett Flea-t, a mitugrász basszugitárost küldjük ma versenybe.

Kíváncsian várjuk, hogy Tommy Leet hányan találják majd a legszexibbnek. A Mötley Crüe dobosa a szőkéket szereti: Heather Locklear és Pamela Anderson is hozzá mentek feleségül. Alább az utóbbival látható egy 1999-es World Music Awardson. Éppen díjat adnak át - egymásnak.

A kétezres éveknek is megvoltak a saját rockersztárjai, közülük a legzajosabb sikert Marilyn Manson aratta. Ha alább nulla szavazatot fog kapni, nyilván senki nem fog meglepődni, de ha olyan csajoknak bejött, mint Dita Von Teese és Ewan Rachel Wood, talán olvasóink között is lesz majd, aki meglátja benne az ellenállhatatlan férfiállatot.

Melyik metálisten néz ki a legjobban?

Mai hetedik keménycsávónk pedig Fred Durst, akit az ezredforduló környékén Britney Spearstől Christina Aguileráig szinte mindenkivel hírbe hoztak. A Limp Bizkit énekeseként és a nu metal egyik vezéregyéniségeként Durst hatalmas rajongótábort szerzett, és ő is folytatta azt a hagyományt, ami szerint a kemény zenéhez kemény férfitestek lecsupaszítása dukál. Kedves olvasó, a zenéjüket nem kell meghallgatni, sőt még figyelembe se kell venni, most csakis a megjelenés alapján ítéljen! A hét közül melyik a nyerő?

Kommentek

  • 2010.03.21 07:41:19Russell44

    elég gáz hogy peter steele kimaradt

  • 2010.03.21 07:42:13BirdieDuck

    Slash, Slash, Slash!!!!!
    Naná, hogy Ő! :-)

  • 2010.03.21 07:56:52Mao elvtárs

    ok most mar johet egy valogatas Lita Fordrol, Doro Pesch-rol, a Vixenrol es Biro Icarol is. :)

  • 2010.03.21 07:59:00msadmin

    nagyon gyenge lista,
    -Sebastian Bach -ex Skid Row
    -Axl Rose
    -Zakk Wylde ex Ozzy

    amugy sztem Ozzy a legjobb!:-)

  • 2010.03.21 08:04:06Hattory Hanzo

    Hol van Glenn Danzig, a félmeztelenül metált éneklés egyik első apostola?!

  • 2010.03.21 08:06:55üvöltő dervis

    Hello, ha már Manowar tagjai, akkor őt is betettem volna:[link]

    A Manowar tagjai ők gitárhíró sárkányvadászok :)
    Slash , ő király, mindig ugyanúgy nézett ki, szerintem most se sokkal másabb.
    Henry Rollins energiabomba
    Flea bohókás zenész
    Tommy Lee glamficsúr
    Marilyn Manson nyegle bohóc
    Fred Durst ő is fix pont a 2000-es években, csakúgy mint Slash.

    Amúgy mókás összehasonlítás.

  • 2010.03.21 08:07:42üvöltő dervis

    Nem csak nekem hiányzott: 2010.03.21 08:04:06Hattory Hanzo

    :)

  • 2010.03.21 08:09:14Afterburner

    És Till Lindemann?

  • 2010.03.21 08:14:13üvöltő dervis

    És Evan Seinfeld / Biohazard?
    [link]

  • 2010.03.21 08:19:07rajmund

    Az utánégetős csávó feltette A KÉRDÉST !!!

    Till ??? merre??, emberek... neviccöjünkmáegymássaa.

    ezekből egyébként szerintem Fred.

  • 2010.03.21 08:28:53fekete_kápó

    Egyet tisztázzunk, Molics nélkül nincs értelme az ilyesminek:
    [link]

  • 2010.03.21 08:53:14Skunkworks

    Fred Durst úgy néz ki mint egy kőműves. Elnézést a kőművesektől.

  • 2010.03.21 08:55:50A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél

    Till Lindemann? Ezen a héten volt itt a Rammstein, és ki tudjátok hagyni ezt a ziccert?

    Ja, hogy ez a velvet...

    Tippek: Mann gegen Mann, vagy a Pussy.

  • 2010.03.21 08:58:02cs666

    Hol van az a felhulye Glenn Danzig, a Danzigbol.

    [link]

  • 2010.03.21 09:02:30anzska

    Nem kérdés, Ian Astbury az ISTEN!!

    [link]

    [link]

  • 2010.03.21 09:15:57KaszaP

    Lemmy forever!

  • 2010.03.21 09:21:00ördög vagy angyalom

    Till??????!!!!!!!

  • 2010.03.21 09:21:39suttie1

    slash már nem az igazi[link]

  • 2010.03.21 09:24:30badturtleboy

    Na és Iggy Pop?

  • 2010.03.21 09:28:26Lamorak

    Rollins emós.

  • 2010.03.21 09:29:54beaaaa

    Zámbó Árpy hol marad? :)))))))))

  • 2010.03.21 09:40:03KáKá

    Iggy bácsi az Isten!!

  • 2010.03.21 09:43:17johnny29

    SEBASTIAN BACH!!!!!!!!!!!!!!!!!! TOKELETES!!!

  • 2010.03.21 09:48:54Zuzimama

    Úgy látszik volt aki csak a képeket nézte, és egy sort sem olvasott. Idézem:

    "Akikről volt már külön poszt itt a blogban, azokat ebből a válogatásból kizártuk, ezért hiányzik Iggy Pop, Billy Idol és a Red Hot Chili Peppers frontembere is"

    Emlékeim szerint éppen most volt a Rammstein is az Indexen, NA EZÉRT nincsenek most it.

  • 2010.03.21 10:05:54anyahajókabinajtóhajtogató

    Fileldy a Kornból

  • 2010.03.21 10:08:11waces

    az a baj, hogy megint a mufajt tavolrols sem ugato ostoba valaki ir cikket. (iggy pop a budos eletben nem jatszott metalt es ez csak egy a durva tevedesek kozul).
    arrol nem is beszelve, hogy mi ertelme van egy ilyen cikknek? azon kivul, hogy semmi.
    de gondolom leutes utan kapjatok a penzt.

  • 2010.03.21 10:11:27Mindcrime

    Csatlakozom az előttem szolóhoz! Ebből a listából, csupán a Manowar játszik Metal-t

  • 2010.03.21 10:12:48csarlee

    Azért Danzig papát kihagyni nagyfokú műveletlenség...

  • 2010.03.21 10:13:48Orso-borso

    Jon Bon Jovi. 15-20 évvel ezelőtti kiadásban pedig Sting.

  • 2010.03.21 10:15:19d3vnull

    Báz. Anselmo?

  • 2010.03.21 10:18:22ace_infinity

    Tényleg vékonyka lista és pontatlan is. Igaz, hogy a Manowar Anthology válogatás 1997-ben jött ki, de a kép jóval korábban készült. Ránézésre kb. az Into glory ride és a Fighting the World között, (1983-1987)-ben.
    Hail!

  • 2010.03.21 10:21:14hosszú lépés

    mehehe
    szerintem ez a manowar antológia talán 97-ben jelent meg de a kép az biztos 10 évvel öregebb minima, ahogy valszeg a számokat sem vették fel újra :)

  • 2010.03.21 10:24:43hosszú lépés

    na amíg elolvastam a hülye cikket meg bepötyögtem a cuccot idetévedt még egy ember aki ismerte ezt a bandát. nagyjából szerintem nem is vagyunk többen így vasárnap reggel...
    mekkora zene volt ez annak idején. imádtam, szerintem a hamis műsoros kazetták még megvannak valahol a pincében. :)

  • 2010.03.21 10:24:44dobbi

    Sziasztok!
    Aki jó zenét játszik, azt meg kell becsülni!! Látszik, hogy kitartásuk eredményre vezetett!
    Fiatal, ambiciózus fiatalok, országos verseny, mindenkinek ajánlom:
    [link]

  • 2010.03.21 10:30:09vasziljevics

    james hetfield ('89-'91 körül főleg)? meg akiket előttem felsoroltak. messze van ez a lista a metáltól, kérem...

  • 2010.03.21 10:31:38Orizatriznyák

    Nem kérdés, hogy Tommy Lee!!! Sem nőként, sem MC-kedvelőként nem mondhatok mást. :)

    Slash nekem puhatestű-puhap.csű, sosem bírtam. Testileg sem.
    Sebastian Bachot tényleg érdemes lett volna szavazásra bocsátani, mert bár hajasbaba és lányos arcú (így szexuálisan nem motivál, inkább elfogadnám barátnőmnek :D), azért tagadhatatlanul jó testet rakott le a hard rock asztalára.

    Orso-borso! Stinget és Jon Bon Jovit hogy sikerült belekeverni a metal világába?? :DDD

  • 2010.03.21 10:44:39shitgun

    Manowar-ék és Rollins királyok, a többi pöcs.

  • 2010.03.21 10:44:47mirikrantz

    jaj, gyerekek kihagytátok James Hetfieldet, hát nézzétek meg, ő az első kész :D

    Link!

    [link]

  • 2010.03.21 10:45:57Aradebil

    az a gáz h ebből metál egyedül a manowar,szal innentől kezdve értelmét veszti a poll:D

  • 2010.03.21 10:50:24Leggy

    szegény Manson okádék, de a többi bejön..nagyon

  • 2010.03.21 10:55:25leonsio

    A nővérem bele volt/van (:D ) esve,
    szerintem gusztustalan:
    Paul Stanley a Kissből

    [link]

  • 2010.03.21 10:55:51ellenszenvesfigura

    ezek közül egyik sem metál. nem, a manowar sem.

  • 2010.03.21 10:57:46Orizatriznyák

    2010.03.21 10:55:51ellenszenvesfigura
    akkor sorolj néhányat, lszi

  • 2010.03.21 11:00:33vasziljevics

    @Orizatriznyák:

    Judas!!! :))) tényleg, hol maradt a Halford?! a férfiakat már kizárjuk a szavazásból, vagy mi?! :D

  • 2010.03.21 11:01:55halfevil333

    Metál???
    A pop és rap, no meg a glam-rock, ugyan már!!!
    Legalább rock lenne mind... (tisztelet a kivételnek)
    Ilyen alapon Mc Hammer is hiányzik, meg a szörfös bícsbojsz!

  • 2010.03.21 11:04:31calvin&hobbes

    Akár volt cikk mostanában vagy nem a Rammsteinnel kapcsolatban... Till magasan veri a listát! A koncert meg szuper volt!
    Egyébként a RHCPt is megemlítettétek annak ellenére hogy foglalkoztatok vele úgyhogy ennyi erővel a Rammsteint is bele lehetett volna tenni a válogatásba... de mindegyis...a fentiek nyúlbélák (elnézést a Nyúl Béláktól) a Rammstein mellett :)

  • 2010.03.21 11:10:47=Daniken=

    Eisvissa,kitalálom: találtál egy buliban egy ManoWar borítót, innen indult a "zseniális ötlet"...

    Csak az a baj, hogy a metálhoz köze nincs a RHCP-nek, arról nem beszélve, hogy Flea remek basszgitáros, de nagyon nem szép szegény...

    Kicsit keresgéltél volna, lett volna még jelölt, másrészt meg Fred Durst mint férfi metál isten...jézusom...tök hülye vagy a zenéhez, meg a pasikhoz is:-))))))))))

  • 2010.03.21 11:16:58=Daniken=

    Ja, a Manowar-ban (Manóvár!!!) az a jó, hogy 5 perc alatt berúgtunk tőle fogadásból:
    ahányszor elhangzott a fight, war, steel, warrior, kill szó egy számban, inni kellett egy felest. a 3. szám után könyörgött mindenki hogy cseréljünk zenét...:-)

    minimum 2-3 számuk van, ahol ezek a szavak szerepelnek a refrénben, van hogy kétszer is...refrén meg van 4*...3 perc alatt 4 feles? és 10 alatt 10-12?:-D

  • 2010.03.21 11:36:39p!nkinside

    nekem is pont az jutott eszembe, hogy Slash tökugyanúgy néz ki már 20 éve... :P

  • 2010.03.21 11:37:14Orizatriznyák

    2010.03.21 11:16:58=Daniken=
    manóvár aranyos!!!! :)))))))))
    ez az ivászat dolog jó poén volt :)

    Egyébként a Judast akartam is már írni, mert Rob Halford villagepeople-ös kinézete ide vagy oda, mégiscsak félmeztelen, mégiscsak metál. Hahó!! A Judas ugye metál? De ha már Judas, Tim Ripper Owenst is meg lehetne említeni. Bár azt sajnos nem tudom, lehetett-e félmeztelenül látni a színpadon valaha, de mégiscsak sármos pasi. :)

  • 2010.03.21 11:40:05Nom

    A listából egyértelműen Slash vezet. De hol marad Matt Barlow (Iced Earth) a listáról? Nálam ő a metálfőisten.

  • 2010.03.21 11:41:34greencurse

    Hol marad például Tuomas Holopainen? Vagy sorolhatnám még a tényleg isteni testűeket.

  • 2010.03.21 11:46:57Agresszív Kismalac

    És hát Bruce Dickinson????? Vele mi van??? Ő miért maradt ki???

  • 2010.03.21 11:49:26Agresszív Kismalac

    Ja, igaz kicsit kontrasztként: Udo Dirkschneider az Accept énekese milyen???

  • 2010.03.21 11:54:48túrógombóc

    SLASH az ISTEN-még ma is!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.03.21 11:56:16uran

    Egyértelműen a Manowar, első metal-élményeim egyike :D Jó lenne egyszer élőben látni őket, bár azért a szőrős alsókat remélem már elcsomagolták ^^"

  • 2010.03.21 12:08:58JazzBass70

    Szerintem Slash az első, de nem értem miért van itt Flea. Ne értsetek félre imádom az RHCP-t, de köze nincs a metálhoz. Bár a kakukktojás címét azért megszerezheti.:D:D
    Ja és hol van Till???? Tudtommal nem rég volt Rammstein koncert.

  • 2010.03.21 12:11:24Russell44

    [link]

  • 2010.03.21 12:13:00mikka

    ferfi ember vagyok, hetero meg ha ez titkolni valo is manapsag..de azert Joe Perry-t kihagyni a sorbol nagy tajekozatlansag..holgyeim :)akar honnan is nezzuk..

    [link]

  • 2010.03.21 12:13:13annieofbodom

    csatlakozom Agresszív Kismalachoz, Bruce Dickinsont kihagyni innen nagyon nagy hiba!!!

  • 2010.03.21 12:20:55Orizatriznyák

    2010.03.21 12:13:00mikka
    bár a test nem rossz (a feje nem jön be), téged is meg fognak dobálni az Aerosmith miatt. Elég szigorúan értelmezik a metál fogalmát. :)

  • 2010.03.21 12:24:34monccs

    peter steel (type 0), utána jöhet a többi :]

  • 2010.03.21 12:27:04arammer

    till papa a nyerő:d

  • 2010.03.21 12:38:44宮本 武蔵

    Sok releváns figura kimaradt!!
    mint Téglás Zoli az Ignite-ból!

    mötley crüe, fred durst?! ugye ez vicc?

  • 2010.03.21 12:42:13Radioactive

    Egyertelmuen GENE SIMMONS!!!! Hogy is maradhatott ki a felsorolasbol? Szanaszet cincalnam:-)

  • 2010.03.21 13:03:35üvöltő dervis

    kapott muníciót bőven a cikk írója. Szerintem most megírhatná a folytatást és minden megvan bocsátva. :)

  • 2010.03.21 13:37:53veszettfejsze

    és Eddie Wedder? Layne Stayley? Maynard James Keenan? Mike Patton?

  • 2010.03.21 13:44:53Wywern

    Mike Patton? :))) A közismert metálzenekar, a Faith no more? :)

  • 2010.03.21 13:49:57cylonflatus

    Gergő a Hollywoodooból? Hm?

  • 2010.03.21 14:41:52Leningrad

    Jolvan, amire ideertem mar latom kiokitottatok a cikkirot :D
    Lol, ezt a metallistat :DDDDDD

    Amugy nalam egyertelmuen Sully Erna bejovos a Godsmackbol, vagy a Pain of Salvation regi felallasabol Kristoffer Gildenlow - tudom, pocsek az izlesem :))))))))

  • 2010.03.21 15:11:33ajajajjjjjj

    RAMMSTEIN! Posztíró, vazze! Láttad te már Richard KRUSPE-t és Till LINDEMANN-t??? A legférfiasabb férfiak a világon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.03.21 15:12:16Action_17

    Manson a legjobb pasi a világon...de azért a Pantera dobosát hiányolom a felsorolásból ;)

  • 2010.03.21 15:39:22sisiska

    Matt Barlow csakis.Hosszú vörös hajjal a melancholy koncertfelvételén

  • 2010.03.21 16:38:31Bronco_

    Peter Steele Type'o Negative

    [link]

    David Draiman Disturbed

    [link]

  • 2010.03.21 16:53:31Datolya

    Kár, hogy Eric Molarinre nem lehett szavazni :S

  • 2010.03.21 16:54:15Datolya

    Most olvasom, hogy Till-t is hiányolják páran. Csatlakozom hozzájuk! *___*

  • 2010.03.21 17:03:55Nom

    Sisiska, természetesen az volt a legjobb formája. Azért néhány mérettel kisebb kivitelben sem rossz a pasi. Haja meg... ha megnövesztené, sem lenne olyan, mint régen.

  • 2010.03.21 17:19:25sisiska

    Jó,jó,az idő telik.De ha egy metálistenre gondolok,akkor biztos hogy az a jelenet jut eszembe,amit leírtam

  • 2010.03.21 17:23:38Murderface

    Hát a Kerry King a Slayer-ből, az smafu? :)

  • 2010.03.21 17:45:17Edward Nygma

    Oszt Phil Anselmo hol van? Zakk Wylde? Max Cavalera?

    Na jól van, bedobom az ultimate hiányzót: Gwar ;DD

  • 2010.03.21 18:02:07Zuzimama

    HALFORD????
    Nekem nincs bajom az emberek szexuális hovatartozásából, de Halford nekem nagyon nem fekszik bele a metálisten jelképbe. :D

  • 2010.03.21 18:57:52tinililla.com

    Téglás Zoli- IGNITE
    ő naaaagyon szexi és magyar feleséget akar, lehet próbálkozni;)
    meg persze slash 25 évesen amikor még vékony, cilinderben nyomja, napszemüvegben és cigivel a szájában. máshogy nem akarom látni!:D

  • 2010.03.21 19:16:02Nom

    Sisiska, persze, egyértelmű, nekem is ez az első kép, ha metálistenről beszélünk, a második Slash félig letolt gatyával, a harmadik helyen nálam Abaházi Csaba (Sing Singes fénykorából hajkoronástul) áll... De azért a jelenlegi állapotában sem rugdalnám ki Mattet az ágyamból... Álmodik a nyomor:)

  • 2010.03.21 19:42:16Animacs

    2010.03.21 11:16:58=Daniken=
    2-3 számukban? az összesben:)

  • 2010.03.21 20:57:03epresmaci

    Max Cavalera?

  • 2010.03.21 21:10:43moRtiZ

    Peter Steele osbrutalis. Hangja / kinezete felelmetes, bar szerintem latens homokos. :P. Bar ezeknel a goth metalosoknal a fene se tudja.

  • 2010.03.21 23:02:30Mrs. Ketrokisz

    A legférfiasabb legszexisebb metálistenek:
    Christoph Schneider, és Till Lindemann. Gyönyörűek és nagydarabok, és FÉRFIAK!!!

  • 2010.03.22 09:09:23SPeter

    Manowar, Manowar livin' on the road!

  • 2010.03.23 09:40:40megadeth1

    Na, vajon mit mondok majd?
    Dave Mustaine az isten.

  • 2010.03.23 16:35:52hegyilany

    Robert Plant?

  • 2010.03.24 12:22:17Lilienfeld

    Till??? Az a germán állatisten megeszi ezt az egész felhozatalt...
    [link]

  • 2010.03.24 12:35:02C.Anagyal

    Igen! Till!!!!:-)

    És még: Dave Mustaine (Megadeath), Whitfield (Ugly Kid Joe), Andrew Eldritch (Sisters of Mercy, igaz gothic...)

    Magyarok közül: Tunyogi Péter (szegény már nincs közöttünk), Kalapács József.

  • 2010.03.24 12:39:00C.Anagyal

    Rob Halford (Judas Priest), Dan McCafferty (Nazareth) A "nagy öregek":-)

  • 2010.03.26 09:51:23zuzu_p

    Hmm.
    Geoff Tate/Queensryche senkinek nem jut eszébe??

    [link]

  • 2010.04.11 14:59:50NannyOgg

    Ha már választanom kell a felhozatalból: Slash.
    Ha javasolnom kellene valakit, akit kihagytak: Till Lindemann.
    De ez mind mindegy, mert

    JOE PERRY FOR PRESIDENT!! :)))

  • 2010.07.08 14:18:03Sellő21

    Hol van Matt Barlow/Iced Earth énekese/ a sexi metálisten soraiból?Ilyen fazont még nem láttam,régen hosszúhajjal és most rövid fizimiskával is veri a mezönyt!!!Sellő21

  • 2010.07.22 16:24:54godsmackfan

    Egyet értek Leningráddal nekem is Sully Erna jön be a legjobban a Godsmackből.Úgylátszik mégse rossz az ízlésed.:-)Csak valamit nem értek Toumas Holopainen a Nightwishből miért nincs itt...és persze Sully.:-)

  • 2010.07.23 13:32:46thevoyager

    én csak azon csodálkozom, hogy bár emlegették Peter Steele-t, de ezeket a képeket nem linkelte senki:
    [link]
    :D

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés