"Entellektüell, Oxfordon végzett és hát nem csúnya" - sorolta hatláb nevű olvasónk Hugh Dancy érdemeit pénteken egy jó régi poszt alatt. Kötelességünknek érezzük a kommentelők ilyen állításainak valóságtartalmát leellenőrizni, és nagy megkönnyebbüléssel állíthatjuk, hogy hatláb nem vezette félre olvasótársait Hugh Dancy-vel kapcsolatban.

A brit színész valóban van annyira szexi, hogy egy-két címlapot is kiérdemelt már (lásd fent Vogue Hommes International borítóját), pedig tudomásunk szerint úgy rendesen csak egyszer vetkőzött, a 2003-as Tempo című filmben. Ebből való a fenti képkocka.

A magyar közönség számára Hugh Dancy karrierjének legfontosabb állomása az Este című film egyik főszerepe lehet, hiszen ezt a filmet Koltai Lajos rendezte. De még fontosabb ez a forgatás a színész saját életében, hiszen itt ismerkedett meg filmbéli partnernőjével, Claire Danesszel, akivel tavaly ősszel össze is házasodtak. Így néznek ők ki kettesben.

Dancy egyébként rendelkezik még egy híres családtaggal: édesapja, Jonathan Dancy filozófusprofesszor. Az ő oldalát ide kattintva lehet megtekinteni, alább pedig legfrissebb elegáns képünk látható, a 34 éves színészről, tavaly ősszel készült.