Eminemből akár egy jó pasi is lehetett volna

| 2010.05.12. 09:39 - Eivissa

Eminemre azt volt szokás mondani, hogy a rap Elvis Presley-je. Ezt a címet azzal érdemelte ki az ezredforduló környékén, hogy amint azt a rock királya tette, Eminem is fehér létére a fekete zenét vitte addig nem tapasztalt közönségsikerre. Az Elvis-jelenséghez azonban a jóképűség is hozzátartozik - kíváncsiak vagyunk tehát, hogy olvasóink jóképűnek találják-e (találták-e) a rap fehér királyát.

Az imidzsen nem sokat variált Eminem az évek során. Rövid, platinaszőke hajjal kezdte, és ki is tartott emellett a frizura mellett az évek során. Ahogy telt az idő, legfeljebb annyi változást lehetett rajta felfedezni, hogy egyre izmosabb (nagyobb darab) lett és hogy szaporodtak a tetoválásai.

A képeket elnézve meg merjük kockáztatni, hogy ha nem lett volna a tenyérbemászó image és a permanensen bemutató középső ujj, Eminemből végülis akár a tinilányok/nők bálványa is lehetett volna. Egyet érteni vagy ellentmondani most is a kommentekben tessenek.

Ezt a posztot is elegáns fotóval fejezzük be; szinte meglepő, de ilyenünk is van Eminemről. Ezen ráadásul idő közben metroszexuálissá vált protezsáltját, 50 Centet veregeti éppen hátba.

Kommentek

  • 2010.05.12 09:54:35mbazs

    Sose értettem a 'metroszexuális' kifejezést. Az, hogy valaki túlzottan sokat törődik magával, a kinézetével, annak mi köze van a szexualitáshoz? Ezt nem nárcizmusnak hívják?

  • 2010.05.12 10:10:37Susan Delgado

    "kíváncsiak vagyunk tehát, hogy olvasóink jóképűnek találják-e (találták-e) a rap fehér királyát."

    Én nem.

  • 2010.05.12 10:12:30kuci06

    Arra utaltok, hogy egy ponton nem volt minden tinilány szobájának a falán egy eminem poszter?
    rosszfiú image >>>>

  • 2010.05.12 10:15:01körtemuzsika

    Jaja, nekem volt, és elalvás előtt ő volt az utolsó, akt láttam. Szóval dehogynem volt bálvány. Felnőtt fejjel jó pasi-e? Nem.

  • 2010.05.12 10:22:12SHAMAN.SMN

    ENNÉL A POSTNÁL ARRA SZÁMÍTOTTAM, HOGY "M IN M" ÁTPHOTOSHOPPOLT KÉPEIN FOGOK MAJD JÓKAT RÖHÖGNI :D NA MINDEGY, ERRŐL AZ ARCRÓL CSAK AZ JUTOTT ESZEMBE, HOGY AZ EGÉSZ IMÁZSA EGY RÉGI GYEREKKORI EMLÉKKÉPÉRE VEZETHETŐ VISSZA, AMIBEN ARGENTINÁBAN, EGY ELDUGOTT KIS HALÁSZFALUBAN, AZ ÖREG HITLER MAGA ERRE KÉRI A KIS EMINEMET: "FIAM, TE VAGY AZ ÁRJA FAJ UTOLSÓ MENTSVÁRA, HOGY LEGYŐZZÜK A FEKETE RAPPEREKET!" :D

  • 2010.05.12 10:30:50www.SexHell.hu

    Eminem egy kiugró tehetség, aki valójában sosem nőtt fel... Ez érdekes.. Az összes világsztár gyerek maradt valahol belül? Igaz ő nem kiskorától van színpadon, mint mondjuk a megboldogult Jacko, de mégis... Elég ránézni... gyerek....

  • 2010.05.12 10:39:13kalman.kalman

    olyan nyírségi paraszt feje van, nem szép ember

  • 2010.05.12 10:40:34la cocaína

    Olyan szétb. seggű, kiélt twinknek néz ki, aki valami fistes homopornóból közismert.

  • 2010.05.12 10:47:59change86

    A nárcisztikus jelentése inkább önimádó (a pszichológiában súlyos lelki deformációt jelent, konkrétan: csak önmagától jön szexuális izgalomba). Szerintem a metroszexuális elnevezés onnan jött, hogy kezdetben összemosták őket a homokosokkal, a metro- csak egy válfaja volt a homoszexuálisoknak. De ez csak tipp. Hogy lenne baj, ha valaki sokat törődik magával, de ha egy pasi gyantáztatja a lábát, és szerinte ez alap, az már egy kicsit furi, nem? Elvileg a nőknek is azért kell szőrteleníteni, mert a pasik azt szeretnék, ha különböznénk tőlük... Hát, mi is ezt csípjük, úgyhogy maradjon csak szőrös az a láb :) Vagy mi kezdjünk el szőrt növeszteni? :D
    A cikkben feltett kérdés vicces, mert amikor kiskamasz voltam, és bújtam a tinimagazinokat, ott Eminem kifejezetten jó pasiként, amolyan lányok bálványaként volt aposztrofálva. Mondjuk nem egy Backstreet Boys-szinten, de belé is elég sok tini szerelmes volt. Én mondjuk sose bírtam a szőkéket :)

  • 2010.05.12 11:09:41caixa

    nem, nem jó pasi. nem elég jóképű.

  • 2010.05.12 11:25:21grovian

    mbazs: a kifejezes onnan ered, hogy eloszor nyugati nagyvarosokban tunt fel mint jelenseg.
    A metro pedig a metropolitan roviditese, amit manapsag nagyvarosinak szoktak forditani.

  • 2010.05.12 11:37:07EnCIS

    undorító

  • 2010.05.12 12:08:09Nyufó

    Szerintem nagyon távol van a jó pasitól. És nem is jóképű. Még ha a munkásságától el is tekintünk, még úgy se vonzó szerintem egy cseppet sem.

  • 2010.05.12 12:13:24gergomegmászó

    én azért szopnám a lukáját, meg meg is pakolnám utána. szöszi eminem láááv

  • 2010.05.12 12:20:38_D_

    Az utolsó képen

    -válium
    -oxycontin
    -metamfetamin

    együttes hatása látható Eminemen.

  • 2010.05.12 12:24:27mirage13

    na ilyenben résztvennék, ha eminem lenne az alany... ki is ez a közismert fiúcska? :)

    2010.05.12 10:40:34la cocaína
    Olyan szétb. seggű, kiélt twinknek néz ki, aki valami fistes homopornóból közismert.

  • 2010.05.12 12:45:27o.f

    köszönet "la cocaína"-nak azért a beírásáért, amivel a legjobban szemlélteti a metroxexuxa kifejezés egyik(!) de csak egyik lényegét. szóval a metrobubus egy olyan pasi, akit a látványa (öltözködése, mozgása, mimikája) alapján az összes tájékozatlan nemi soviniszta azonnal kinevez homokosnak.

    egy másik lényege, hogy ezt a jelenséget éppen azok a városi butapicsácskák idézték elő, akiknél valamilyen számomra megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyobb sikerük volt azoknak az egyébként normális szexuxa vonzódású pasiknak, akik ebben az ésszerűtlen díszítésben virítottak előttük.

  • 2010.05.12 12:47:34lógófülűnyúl

    Eminemből akár egy jó pasi is lehetett volna??!
    Ha mondjuk másnak születik. Valaki nagyon másnak.

  • 2010.05.12 12:51:27Liquid_Night

    Real strenght comes from the most unusual places...

    Kíváncsi vagyok, a kommentelők mihez kezdtek volna, ha az ő white trash életét kapják...

    Talán épp ordítanának a tv-vel egy szakadt lakókocsiban vmi olcsó sörrel a kézben:)

  • 2010.05.12 12:52:20mirage13

    "a metrobubus egy olyan pasi, akit a látványa (öltözködése, mozgása, mimikája)"

    azért aki metroszekszuális és a mozgása és mimikája is megváltozott, azaz feminimmé vált ott tényleg "mások" a vonzódások is :D, ami nem baj, de ma már minden második fiatal srácról nem lehet eldönteni, hogy meleg, vagy csak trendi...akar lenni.

    szóval ezt a metro dolgot lehetne ízlésesebben is csinálni... és akkor senki nem futna rossz lukra :D

  • 2010.05.12 12:53:01Colette

    Shamané a nap poénja. :D

  • 2010.05.12 13:39:20ddevil

    Ha nem erőlteti ezt a keménylegényvagyok fejet, akkor nem rossz :)

  • 2010.05.12 13:50:07Abraka

    iszonyat ez a csavo, amilyen kemenyen akar nézni minden egyes foton ! Keressetek rá. A menő nézés az alap. ULTRA géz ez a kis szarjankó.

  • 2010.05.12 13:54:01kakaósbögre

    én is lehettem volna jó pasi.de hát ez az átkozott genetika....

  • 2010.05.12 14:26:11Abraka

    a hülye szó LY

  • 2010.05.12 14:55:45teknősbéka

    peter00007: Tedd össze a kezed, ha ez a kirohanásod csak egy gyenge neurotikus tüneted mellékhatása és nem egy struktúrazavar jele:)

    Maraccc ilyen kedvesen antiszociális:)
    Azért szeretnek biztos:)

  • 2010.05.12 15:17:05kerekgabi

    Ez egy nagyon ronda pasi, és amit csinál, az a zene megcsúfolása.

  • 2010.05.12 15:21:01Abraka

    Sztem nevetséges ez a "keményennézek" fej. Tuti valami gyerekkori trauma hagyatéka.

  • 2010.05.12 16:45:57lieveling

    Gyerekek, valaki magyarázza már el, mert sosem bírtam felfogni, hogy ő, meg néhány buta rapper miért is tehetséges. Esküszöm, én mindenre open vagyok, nincsenek előítéleteim, imádom a modern dizájnt, szerintem a főzés is műalkotás és a tücctücc-zenét is bírom egyfajta művészetként értékelni.
    De mi a lótúró tehetség kell ahhoz, hogy valaki beleböfög párat a mikrofonba és akkor ő nagy rapper? Szebb a hangja, mint Kövér Lacinak? Vagy hűdejó menedzser, hogy ezt a szart millióknak eladja? Vagy mi? Becsszó, nem értem!!!

  • 2010.05.12 16:53:43bigthereal

    eminem nagy király...

    az egyik legnagyobb!

  • 2010.05.12 17:01:50trafikuty

    jellegtelen, tésztaképű, "mikroszexuális" stb.

  • 2010.05.12 17:11:22Női Hiszti_

    szerintem van benne valami vonzó:)

  • 2010.05.12 17:53:41Blackestdaemon

    Szerintem leszarom.. valsag van :D

  • 2010.05.12 18:24:00Monarch

    @lieveling: Probalj meg belebofogni te is a mikrofonba, es aztan majd meglatjuk, hogy sikerul-e olyan hanggal es ritmuserzekkel stb. csinalnod, ami elvezheto.

    Latatlanba mondom, hogy szinte biztosan nem menne ugyanaz neked, mint ami 50 Centnek mondjuk megy.

  • 2010.05.12 18:34:53lieveling

    Az biztos, szerencsére nem is ezen a pályán mozgok. Mondjuk nem is keresek annyit, mint ők. :)) Hangja sokmindenkinek szép van, van akinél egy hangmagasságnál többet is meg lehet ismerni, attól a bazi nagy ritmusérzéktől meg nem vagyok elájulva... Na mindegy, ízlések és pofonok. :)

  • 2010.05.12 19:10:04vasgyuszi

    olyan gülüszemu fajta, mint a rogántóni, és hasonlóan szimpatikus is... ;)

  • 2010.05.12 20:04:25zummedli87

    jó pasi, és nem volt végig platinaszőke, mivel már elég régóta az eredeti hajszínével látni a képeken.

    2009
    [link]

  • 2010.05.13 20:34:11keeroy

    Azért szépen meg van ereszkedve az alhasa. Semmiképpen sem kocka! :)

  • 2010.05.15 11:36:15nikoleevil

    aki azt mondja rá hogy nem "gyönyörű" akkor bekaphatják xĐĐĐ am Ő A VILÁG LEGSEXISEBB PASIJA és kész :P én hamikázom és elfogadnám néhány (sok) éjszakára xDDD

  • 2010.05.31 08:11:54fxkati

    Eminem igen, nagyon jóképű, főleg most a barna hajával, és a gyönyörű szemeiről nem is beszélve
    nekem nagyon be jön !

  • 2010.06.05 11:24:46rappergörl

    nem tom h mér fikázzátok ennyien eminemet..-.-
    szerintem nemrossz pasi..és a világ legjobb fehér rappere aki a gettobol felkerült a csúcsra és talán ezért is oylan kemények a számai mert az életét írja le

  • 2010.06.05 11:40:51rappergörl

    és ezért tisztlem h volt ereje leszokni a drogokrol és a piárol, mert nem azért kezdett gyógyszerezni meg stb. mert tele volt zsével vagy olyan kedve volt, hanem a legjobb barátja (Proof)meghalt 5 éve(asszem) és tiszta depis lett..és most ujra visszatért és jol nyomja, és sok ember erre nem lenne képes..
    eminem the rap king..*(L)♥

  • 2010.07.03 20:38:56Do-Ori

    Eminem rossz pasi? Dehoogy! Igaz, h csak 173 cm, de mien izmos már, meg azért egész helyes is tud lenni!Ő a világ legjobb rappere, nekem kedvencem, amit elért azért meg csodálni kell, nm lehetett könnyű kitörni a gettóból fehér rapperként, az anyja megháát...Az lehet, h nm a világ legjobb pasija, de nem szabad őt fikázni

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés