Miután olvasóink roppant kitartóan kérik tőlünk hol Ralph, hol Joseph Fiennest, végre beadjuk a derekunkat és sort kerítünk a művészcsalád két leghíresebb tagjára. Mindezt méghozzá egy posztban, így ön is összehasonlíthatja őket és megmondhatja, melyikük a kedvence. Kezdjük is Ralph-fel, akinek a nevét (nem rontottuk el) nem “ralf”-nak, hanem kb. “réf”-nek kell ejteni.

Az angol arisztokrata család sarja 1993-ban tett szert világhírnévre a Schindler listájában náci tisztként. Sokkal vonzóbb volt azonban másik Oscarra jelölt alakításában, Almássy grófként az Angol betegben (lásd legfelül). Ez a figura kitörölhetetlenül belekerült Hollywood leglenyűgözőbb férfialakjai közé, így valószínűleg sokan lesznek, akik Ralph-re szavaznak majd, holott öccse 7 évvel fiatalabb.

A poszt második képén Fiennes a 2005-ös Elszánt diplomata című filmben látható, fent pedig egy tavaly januári díjkiosztón, éppen kopaszon. Bár Lord Voldemortot is ő alakítja a Harry Potter filmekben, talán erről a szerepről most nem mellékelünk képet. Nézzük inkább az öccsét.

Joseph Fiennes számára az igazi világsikert az 1998-as Szerelmes Shakespeare hozta meg, amely két évvel az Angol beteg után kapta meg a legjobb filmnek járó Oscart. Ebben Fiennes a címszerepet alakította (lásd a fenti fotót), de azóta az igazán nagy filmek elkerülik.

Melyik Fiennes tetszik jobban?

A fenti kép a szintén 1998-as Elizabethből való, amely a Szerelmes Shakespeare-rel egy évben készült. Az utóbbi időben a legnagyobb visszhangot Fiennes a nem túl nagy sikerű és ez egyetlen évadot megért FlashForward című tévésorozat miatt kapta. Ez persze felettébb vonzó külsején mit sem ront, az alábbi fotó egy tavalyi eseményen készült róla. Nos, ha választani lehetne, melyik Fiennest kérné inkább?