Arról nyilatkozott Mihalik Enikő nemrég a Velvetnek, hogy New Yorkban szomszédok Sean O’Pry-jal, a világ második legsikeresebb férfimodelljével. Sőt, nemhogy egymás mellett laknak, még jóban is vannak, “ő az egyik legjobb barátom”, mondta róla Mihalik.

Persze közöltünk már összeállítást ebben a blogban Sean O’Pry-ról, de azóta egy év eltelt, ezért gondoltuk, egy posztba gyűjtjük a models.com világranglistáján továbbra is második helyen szereplő 21 éves, amerikai fiatalember azóta készült munkáinak javát.

Amint a fotókból látható, ő az egyik aktuális kedvence a Calvin Klein marketingeseinek, és ez a cég az, amelyik szokásához híven a leginkább levetkőzteti O’Pry-t. De ő szerepel most az Elle magazin kínai kiadásának címlapján is, illetve nagyon bejött nekünk az alábbi fotó róla az idei ősz-téli szezonra szánt Zara-kampányából.