Fent a Blue együttes tagjai láthatók az Attitude nevű melegmagazin következő számának címlapján. Az együttes fiúcsapatnak indult 2001-ben, majd 2005-ben feloszlottak és szólóban próbálkoztak, aztán 2009-ben újra összeálltak, bár már nem igazán nevezhetők fiúknak, mivel a tagok átlagéletkora közben elérte a harmincat.

Nagy-Britannia az utóbbi években néhány kivétellel csapnivalóan szerepelt az Eurovízión, tavaly 2003. óta már harmadszor lettek utolsók. A Blue a jelek szerint mindenre kész, hogy ne ők legyenek a negyedikek a sorban, és egy kis vetkőzéssel próbálják a dalverseny leglelkesebb közönségrétegének támogatását elnyerni. Fent a fotózás videója látható, alább pedig a dal, amellyel az Eurovízión többek között Wolf Katival fognak versenyezni, a címe I Can.