Ezen a héten is lépünk egy évet vissza az időben: a 2004. legizgalmasabb férfidivat-fotóit bemutató poszt után most következzen egy újabb összeállítás, még egy évvel korábbról. Ha valamelyik képre kattint, végiglapozhatja azt a tíz fotót, amit archívumunk hosszas tanulmányozása után a 2003-as év terméséből a legizgalmasabbnak találtunk. A fenti kép például anno nyilván nem számított túl érdekesnek, hiszen csak egy ismeretlen kínai divattervező bizarr ötletét lehet látni rajta. Most viszont máris érdekessé vált, hiszen tavaly Lady Gaga ugyanezt a húsdressz-ötletet valósította meg, csak igazi hússal.

A többi fotó is mind másért érdekes. Van, amelyik azért tűnt fel nekünk, mert egzotikus országból érkezett - mint például a pénztárcáját vizslató indiai modell. Szinte teljesen megfeledkeztünk már a 2003-as SARS-vírussal kapcsolatos hisztériáról - amíg meg nem találtuk a galériában látható kínai képet. Máshol kicsit már meghaladottnak, réginek tűntek a nagy divatházak 8 éves kreációi - a sorozat korábbi posztjainak készítésekor ilyen érzésünk nem volt. És volt fotó, ami meg csak azért került be, mert nagyon jól néznek ki rajta a modellek. Kattintson, lapozzon!