Mai posztunkban bőséges képösszeállítást láthatnak bizonyos Paul Bradleyről, aki azzal került be a hírekbe, hogy 53 éves kora ellenére úgy döntött, beáll rúdtáncosnak. Azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy szerinte valószínűleg ő a világ egyetlen heteroszexuális férfi rúdtáncosa, de ezt nyilván csak azért mondja, mert nem látta a férfi rúdtáncról szóló korábbi nemzetközi, illetve magyar posztunkat.

Mindenesetre azzal ő is egyetért, hogy ha komolyan veszik, a rúdtánc egy igen kemény sport is tud lenni, Bradley pedig komolyan veszi, fizikumát annak köszönheti, hogy korábban rögbizett és súlyt emelt. Az egyébként informatikusként dolgozó brit férfinak egyébként két gyermeke és egy garázsa van, utóbbiba beszereltetett egy rudat, hogy otthon is tudjon gyakorolni. Ismerkedjen meg vele és képességeivel közelebbről is a fotókon keresztül valamelyik képre kattintva!