A mai posztban lovas daliák fotói láthatóak. A képek a Cavalia nevű társulat artistáiról, illetve pontosabban az Odysseo című előadásukról készültek, amely jelenleg az USA-ban turnézik, azon belül is Marylandben. A koncepció elég egyértelmű: Cirque du Soleil, csak lovakkal. A társulat alapítói között olyanok is vannak, akik annak idején a cirkuszművészetet megújító kanadai társulatot alapították, de az Odysseót nemzetközi artistasereg adja elő, tehát nem kizárólag kanadai az előadás.

Nem mondhatjuk azonban, hogy ilyet még sose láttunk volna, mert nemhogy láttunk már, mutattunk is, ráadásul egy magyar produkciót, Richter Flórián Horse Evolution Show-ját. Ha össze szeretné hasonlítani a két előadást, kattintson itt valamelyik képre, aztán pedig kattintson vissza a magyar lovasok fotóihoz! Szavazni azonban most csak a Cavaliára lehet, a szavazócsíkot ezúttal is legalul találja.