Ha a Kockahas blogban három videó van egy posztban, akkor a háromnak általában semmi köze egymáshoz (azon kívül persze, hogy mindben van kockahas). Most viszont három nagyon hasonló videót mutatunk, pedig három különböző film trélerjéről van szó, dehát Hollywood újabban nem az eredetiséggel próbál aratni. Mindhárom filmet 2014 elején mutatják majd be, mind ókori témájú, és a jelek szerint mind ugyanabba a bárgyú macsós kategóriába tartoznak, amibe a tizenkettő egy tucat szuperhősös és/vagy gladiátoros filmek többsége. Fent a Herkules legendája című film beharangozója látható, és minden jel arra mutat, hogy a görög istenségről siker esetén több film is lesz. Herkulest Kellan Lutz alakítja majd egyébként, aki a Halhatatlanokban már játszott görög istent, akkor Poszeidón szerepét osztották rá. A Herkules legendájának amerikai premierje január 10-én lesz.

Másodsorban a Pompeii című filmmel próbálja Hollywood végleg leszoktatni az embert a moziba járásról. Mint tudjuk, eredeti sztorikból filmet Amerikában már nem gyártanak, hanem minden vagy valaminek a feldolgozása, vagy második (vagy sokadik) része, vagy igaz történeten alapul. Ebbe a harmadik kategóriába (is) beletartozik a Pompeii, amely a Vezúv időszámításunk szerint 79-ben bekövetkezett kitörését filmesíti meg, de persze ebből a témából is akció-katasztrófafilm lett a szokásos harcjelenetekkel és számítógépes filmtrükkökkel. Viszont a főszereplő Kit Harrington, aki legalább jól néz ki. Meglepődnénk, ha ezen kívül más pozitívumokkal is rendelkezne ez a film, amit egyébként februárban mutatnak majd be.

A harmadik film a legnagyobb csalódás. Darren Aronofsky nevét minimum a Rekviem egy álomért című remekmű óta illik ismerni, de a rendező azóta még nagyobb sikereket aratott legutóbbi két filmjével, a Pankrátorral és a Fekete hattyúval. A mérce borzasztó magasan van tehát, a rajongók lélegzetvisszafojtva várták, hogy milyen lesz Hollywood egyik utolsó eredeti rendezőjének következő filmje. A Noé című film értelemszerűen a bibliai özönvizes sztorit dolgozza fel, a címszerepben Russell Crowe-val, és olyan színészek vannak még az alkotásban, mint Jennifer Connelly, Emma Watson és Anthony Hopkins. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy alkotói gárda szempontjából legalábbis minden adott a világ legjobb filmjéhez, az alábbi tréler azonban mutatja, hogy a valóság mindennél szomorúbb. A jelek szerint Aronofsky minden eredetiségét a sutba dobta, és a Bibliából is egy sima harcolós katasztrófafilmet csinált, csak a Pompeihez képest az a különbség, hogy itt nem láva-, hanem vízözön van. A bemutató március végén lesz.