Az Index már keresi a választás királynőjét, úgyhogy most csatlakozik a Velvet is a férfiak kategóriájával. Ez itt a Mr. Kockahas képviselőjelölti verseny, amiből semmiképpen se szeretnénk pártok közötti versenyt csinálni, ezért azt az egyes jelölteknél fel se tüntetjük, hogy ki melyik oldalon áll, és az ismertebb arcokat is direkt kihagytuk (mondjuk nincs is közöttük túl sok jóképű férfi). Ebben a szavazásban csak a megjelenés, a sárm döntsön: minél jobban tetszik valaki, annál magasabb pontszámot adjon neki! Kihagytunk valakit? Küldje be a kedvencét a Velvet címére, lehetőleg fotóval és rövid indoklással, és ha összejön annyi jelölés, tartunk egy második fordulót még az igazi választások előtt! De addig is nézzük, ki néz ki a legjobban a képviselőjelöltek közül a Velvet szerint!
A szavazásnak vége

1. Nemény András

Gyakorlatilag a fenti Nemény Andrásnak köszönhetjük, hogy ez a verseny egyáltalán létrejött. Neki van ugyanis egy ismerőse, aki a hölgyek versenye kapcsán rögtön beküldte a fenti fotót az Indexnek azzal, hogy legyen egy megmérettetés a férfiak között is. A képen Nemény Győrszentivánon rak homokzsákokat a 2013. júniusi árvízkor. A beküldő szerint Nemény elég jó pasi – egyet ért? Akkor magas pontszámot adjon!

5,56

2. Mihalovics Péter

Mihalovics Péterről (csakúgy, mint a jelöltek többségéről) nincs félmeztelen képünk, de talán sikerül azzal még vonzóbbá tennünk ezt az öltönyös-nyilatkozós fotót, ha eláruljuk Mihalovicsról, hogy két nagyon szexi nyelvet beszél, az olaszt középfokon, a franciát pedig felsőn. Nyíregyházi és tavaly töltötte be a harmincat.

6,30

3. Karácsony Gergely

Ha ön a fiatalos sármmal rendelkező férfiakra bukik, lehet, hogy önnél Karácsony Gergely lesz a befutó. Ő Debrecenben született 1975-ben, tehát nemsokára már a negyven közelébe érkezik, de ha átkattint a Wikipédiára, lehet, hogy még jobban meg fog lepődni, hogy milyen szimpatikus és fiatalos tud ő lenni egy-egy nyári politikai eseményen.

3,89

4. Staudt Gábor

Bár próbáltunk a kevésbé ismert politikusokra szorítkozni, azért becsúszott valaki, aki már főpolgármester-jelölt is volt, így lehet, hogy többen emlékeznek rá a 2010-es kampányból. Staudt Gábor mindenképpen az egyik legjóképűbb politikus, pártjából legalábbis. Hogy ez annak tudható-e be, hogy apai ágon sváb felmenőkkel rendelkezik, azt nem tudjuk, de ez nem is érdekes. Ön szerint tényleg jóképű?

5,20

5. Máté György Ákos

Máté György Ákosnak ez a hivatalos portréja, és rögtön még szexibbnek tűnik a képviselőjelölt, ha tudjuk róla, hogy évekig tűzoltóként dolgozott (igazi tűzoltóként, nem úgy, mint Joe Manganiello). Azt írja magáról a hivatalos portré mellé, hogy 40 éves, és hogy „születésétől sok szállal kötődik a Nyírséghez”. Ön hány szállal kötődne Máté György Ákoshoz?

4,37

6. Radányi Norbert

Radányi Norbert igazából egy külön posztot érdemelne ebben a blogban. A fenti videóból az nem derül ki, hogy az idei választáson egy kis párt képviselőjelöltje (pedig így van), de annyi igen, hogy szenvedélye a calisthenics, vagyis a súlyzók nélkül végzett, saját testsúlyos edzés. Modellként is szerencsét próbált már, Facebookján további mindenvivő fotók találhatók róla, és nem bírjuk ki, hogy ezt a videót ne linkeljük még.

6,41

7. Táncsics Péter

Ez az egy képünk van Táncsics Péterről, aki az egyik tényleg nagyon kicsi párt listáját vezeti – szerintünk ezen egész jól néz ki. Sőt, ha az ember a képkereső további ajánlatait nézi meg, akkor azt találja, hogy ezt a Táncsics Pétert azért le lehet fotózni egészen előnyös szögekből is. Miniszterelnök valószínűleg nem lesz belőle, de ezt a szavazást akár még meg is nyerheti. Ön hány pontosra értékeli?

3,79