Három éve szerepelt utoljára Ricky Martin ebben a blogban, azóta sok minden történt vele, például kibővítette a bal vállán levő tetoválást, szerepelt a Glee című sorozatban, ahol azzal cikizték, hogy olyan szép fogai vannak, hogy mellékállásban fogkrémreklámokban szerepel, valamint öregedett három évet. Ez utóbbi tény egyáltalán nem vált kárára az énekesnek, és hogy mennyire nem, azt az Instagramján közzétett fotókkal illusztráljuk.

Amint azt a fenti kép is mutatja, Ricky Martin sármosan őszülő szakállal is szívesen posztolgat mindenfélét az internetre, köztük saját magát is. Nyilván csak a legjobban sikerült fotókat rakja ki, de ezek azért tényleg elég jól sikerültek, pedig ehhez a poszthoz csak a 2014-es eddigi termésből válogattunk.

A fenti fotót is idén osztotta meg az énekes, de a #FlashbackFriday címke arra utal, hogy a kép néhány évvel ezelőtt készült. Ricky Martinnak 2008-ban születtek meg a gyerekei, béranyától, ehhez képest próbálja meg mindenki belőni, hogy pontosan mikori is lehet a fenti fotó.

Ez a fotó a People című magazin spanyol nyelvű kiadásához készült, és első pillantásra olyan, mintha Ricky Martin munkaruházatot viselne a képen. De persze igazából valami nagyon extra divatkreációról van szó.

Ez viszont nem divat, vagy legalábbis nem úgy. A fenti kép azt mutatja, hogy néz ki az egyik kozmetikai procedúra (valószínűleg a sok közül), amit Ricky Martin azért vet be, hogy utána jól nézzen ki az instagramos képeken. Igen, már nem csak az arcukra tetetnek pakolást a celebek, hanem a kezükre is. A bal vállán-mellkasán lévő tetoválás viszont egészen új lehet, mivel például a legfenti képen sincs még ott. 

A fenti kép mutatja a kozmetikázás végeredményét, és ezzel igazából ki is fogytunk a fotókból, a végére ugyanis egy videót tartogattunk. Ezen Ricky Martin brazil fiatalokkal táncol erotikusan, a poszt legalján kattintson a szavazócsíkra annak megfelelően, hogy önnek bejöttek-e a látottak! Ricky Martin 42 éves.