A brazíliai foci-vb csoportkörei, sőt nyolcaddöntői is véget értek már, úgyhogy ideje a kockahas-vb-nek továbblépnie. Csütörtökön lezártuk a szavazást és véglegesítettük az eredményeket. A csoportgyőztesek jutottak tovább mindenhonnan, az alábbi galériába össze is raktuk, kik azok a szerencsések, akik a döntőbe jutásért küzdhetnek. A galéria áttekintése után szavazhat is, az első kettő legtöbb voksot kapó játékos jut a döntőbe, amit a foci-vb döntőjének napján teszünk majd mi is ki!

Az A csoportot valami brutális fölénnyel nyerte a brazil Neymar, 260 szavazatot kapott úgy, hogy a többiek együtt épp hogy átlépték a százat. A B csoport iszonyatosan szorosan alakult, végül tíz szavazatos előnnyel (142) a chilei Alexis Sanchez nyerte a csoportot, a spanyolok itt is lecsúsztak a továbbjutásról, Fernando Torres 132 voksot kapott. A többiek nem rúghattak labdába. A C csoport megint egyértelműen alakult, az elefántcsontparti Didier Drogba toronymagasan nyert 183 szavazattal. A D-ben hasonló tarolást (224 voks) hajtott végre az uruguayi Edison Cavani, míg az E-ben a francia Karim Benzema győzött magabiztosan (152). Az F csoportban Lionel Messi jól teljesített (93), de esélye sem volt a győztes bosnyák Edin Dzekóval szemben (168).

Nálunk a G csoport egyfajta halálcsoport lett, de végül a német Lukas Podolski 118 vokssal győzni tudott. A második a 85 szavazatos portugál Raul Meireles lett, a harmadik szorosan mögötte Kevin-Prince Boateng Ghánából, 80 szavazattal. H, mint halálcsoport - mondhattuk végül még teljesebb joggal az utolsó gruppról. Az orosz Alekszandr Kerzsakov végül 88 vokssal győzni tudott, megelőzve a belga Marouane Fellainit (78) és az algériai Sofiane Feghoulit (73). És akkor szavazzunk, ki kerüljön a fináléba?

Ki vívjon meg a világbajnoki címért?