Július 9-én van a Kockahas blog születésnapja, és minden évben azzal ünnepelünk, hogy megnézzük, kik voltak olvasóink kedvencei az elmúlt 364 napban, illetve, hogy kiktől maradnak szárazon a virtuális bugyik. A mai nappal már ötödik évfolyamunkat zárjuk, és az elmúlt egy esztendő tanulsága az, hogy a Kockahas blog nézői nem szeretik a szépségkirályokat, viszont kevés dolog nyűgözi le őket annyira, mint a testépítés. 2013. július 9. óta ugyanis a legtöbb nézőt vonzó posztunk pontosan egy testépítős témát taglalt: egy olyan srácról volt benne szó, aki 10 évesen kezdte a gyúrást, a fiatalember képeit a fenti fotóra kattintva nézheti újra. Őt tekinthetjük az év legizgalmasabb férfijának, de előre szólunk, hogy lesznek más kategóriák is, és ott is testépítők nyertek.

Az év 5 legtöbb nézőt vonzó férfija

Nézzük, a gyerekkorától gyúró srácon kívül még kik fértek be az öt legizgalmasabb férfi közé! Az év második legtöbb nézőt vonzó posztja VV Attila izmait mutatta, a harmadik legtöbben pedig azokra a férfi balett-táncosokra voltak kíváncsiak, akiknek izmosabb a combja, mint a legtöbb sportolóé. Az év negyedik legnézettebb témája a meztelen rögbi volt, főleg úgy, hogy a pucér pasik ellen (ruhás) nők küzdöttek. Egy darab külföldi férficeleb került csak be a legolvasottabb öt közé, ő pedig Scott Eastwood, azaz Clint Eastwood fia. Büszkék vagyunk rá, hogy olvasók tízezrei ezek szerint nálunk hallottak róla először.

Az év 5 leglájkoltabb posztja

Persze attól még, hogy sokan megnéztek egy posztot, egyáltalán nem biztos, hogy az abban bemutatott férfi tetszett is az összes nézőnek. Az viszont egy elég biztos fokmérője a tetszésnek, ha az olvasók megnyomják a like gombot, ezért azt is megnéztük, melyik posztjainkat osztották a legtöbben az elmúlt egy évben. A legjobb 5-öt soroljuk fel itt is, és itt is egy testépítő nyert: nagy örömünkre ráadásul egy magyar testépítő, Kiss Jenő, akivel még exkluzív interjút is csináltunk, pedig nem is szoktunk interjút csinálni. Fotóit a fenti képre klikkelve is meg lehet nézni.

A második legtöbb megosztás inkább „ajánlom”, mint „tetszik”-kategória, ugyanis abban megint egy testépítőről volt szó, de egy olyanról, aki brazil és olajbefecskendezéssel nagyobbítja a bicepszét. Az egy évvel ezelőtti ilyen összeállításunkban taroltak a brit tengerészgyalogosok azzal, hogy kiadtak egy aktnaptárt. Idén is pózoltak egyet, ezúttal az év harmadik legtöbb lájkját gyűjtötték be vele. A negyedik helyezett Bruce Springsteen lett, aki irigylésre méltó formában van, az ötödik pedig egy jó kis kvízjáték volt, erről többet alább.

Akikre a legtöbb szavazat érkezett a bugyimérőn

Évek óta ott van a szavazócsík minden Kockahas-poszt alján. Viccesnek már rég nem vicces, de hasznosnak még mindig hasznos: egy klikk segítségével bárki elmondhatja véleményét a posztban látott férfiról vagy férfiakról. Összeszámoltuk, hogy melyik volt az az 5 poszt, ahol a legtöbben szavaztak, és a győztes a fent említett kvíz volt. Ez a játék arról szól, hogy általános iskolai szintű szimpla kérdéseket teszünk fel, és ki kell választani 4 lehetséges válasz közül a helyeset. Mindössze annyi a nehezítés, hogy betettük egy jó pasi képét a kérdés és a válaszok közé, hogy nézőink ellenőrizhessék, zavarják-e őt az adoniszok a koncentrálásban. Rengetegen értékelték a kvízben mutatott férfiakat is, akik elég hatásosan zavarják nézőinket, mert 15-ből a többség csak 8-9 kérdést talál el.

A fent már említett, és a fenti képen látható VV Attiláról is nagyon sok nézőnknek volt véleménye, őnála érkezett a második legtöbb szavazat. Sajnos azonban a nagy vita vége a realitysztár számára kissé kedvezőtlen lett: kb. 60% a száraz bugyira szavazott. Hugh Jackman régi nagy kedvence nézőinknek, de hatalmas klikkháború kezdődött, amikor azt kérdeztük vele kapcsolatban, hogy súlyemeléstől eltorzult arccal is jól néz-e ki. A több, mint ezer szavazat néhány voks híján pont fele-fele arányban érkezett a nedves és a száraz oldalra. A harmadik legtöbb bugyiklikk a fent már említett meztelen rögbisekre jött, és ők is nagyon megosztóak voltak, 53% mondta, hogy nekik ezek a pasik nem jönnek be, 47% viszont a nedvesre kattintott. Ezen a listán az ötödik pedig Peter Facinelli, egy 39 éves amerikai színész. Őróla is nagyon sok nézőnknek volt véleménye, de itt egyértelműen a pozitív szavazatok nyertek, 74%, azaz a nézők majdnem háromnegyede mondta azt, hogy bejön neki az Alkonyatból ismert híresség.

Ahol a legfölényesebben győztek a nedves bugyik

És akkor nézzük azt a listát, hogy melyik 5 posztban győztek a legnagyobb arányban a „nedves bugyi” szavazatok. Érdekes módon itt egy pár nappal ezelőtti poszt győzött, már megint egy testépítős anyag. Arról szólt, hogy Hongkongban zöldesre kenték be a versenyzőket egy body-bajnokságon, és 75 darab negatív szavazat ellenében sok száz pozitív jött. Összesen 89% szavazott a nedvesre, úgyhogy elmondhatjuk, hogy a zöldesbarna hongkongi testépítőkre gerjedtek be leginkább a Kockahas blog nézői az elmúlt egy évben. Az eredményen annyira meglepődtünk, hogy fel is merült, hogy lehet, hogy csak egyvalaki volt ennyire lelkes és ő klikkelt ilyen sokszor (bár elvileg a rendszer egy gépről csak egy szavazatot fogad el, de persze mindent ki lehet játszani).

Sean O'Pry a világ egyik legkeresettebb férfimodellje, és nem hiába, egy egyszerű és nagyszerű reklámkampánnyal ő okozta a második legelsöprőbb bugyinedvesedést az elmúlt egy évben. Nála 81% lett a pozitív szavazatok aránya. A harmadik helyezett 78%-kal szintén egy modell lett, aki ráadásul szőrös és eredetileg nem is modell, csak az Instagramon találták meg a fotóit, és annak alapján választották ki egy kampányhoz. David Picardnak hívják az illetőt, valószínűleg hallunk még róla. Amikor a '90-es évek végén feltűnt Ricky Martin, kevesen gondolták volna, hogy 15 évvel később még mindig tőle fognak nedvesedni a bugyik. Márpedig ez a helyzet, amikor az énekes Instagramjáról válogattunk ebben a posztban, 76% klikkelt a szavazócsík kék végére. Az ötödik helyen pedig olyan, fürdőgatyareklámban feszítő cseh pornósfiúk futottak be, akiknek a női fehérneműkhöz szintén nem sok köze van attól eltekintve, hogy náluk is hajszállal kevesebb, mint 76% klikkelt a „nedves bugyi” feliratú gombra.

Ahol a legfölényesebben győztek a száraz bugyik

És végül nézzük az év 5 legkevésbé vonzó férfiját, azaz azokat, akikre a legnagyobb arányban érkeztek a „száraz bugyi” szavazatok. Paradox módon az első helyezett a nemrég megválaszott Mr. World lett. A férfiszépségverseny győztese a mi nézőinknek nagyon nem jött be, a szavazók 82%-a szólta le a dán srácot. Kéthavi rendszerességgel posztolunk ketrecharcosokat, de május végén úgy döntöttünk, hogy nem a szokásos keménycsávókat válogatjuk ki közülük, hanem azokat, akik meglepően bénán néznek ki ahhoz képest, hogy profi harcművészek. Nézőink szemlátomást egyet értettek: 77% a poszt alján a szárazra kattintott.

Semmi nem taszítóbb egy férfiban, mint az önteltség – ezt bizonyítja bizonyos Matt Dunford, aki egy vagyont költ a külsejére, és azt vallja, hogy annyira jól néz ki, hogy a nők maguktól tapadnak rá, csajoznia sem kell. Hát a mi nézőink 76%-a egyértelműen nem tapadna rá, akármilyen izmos is. Egyetlen celeb van az év 5 legkevésbé vonzó férfija között (tavaly Justin Bieber ugyanebben a kategóriában két helyezést is szerzett): egy Riff Raff nevű rapper. Ha ezt a fotósorozatot áprilisban nem látta, most ne hagyja ki, nézze meg ide kattintva, hogy néz ki az, akit nézőink 73%-a tart lohasztónak! Az ötödik pedig a fent már említett brazil szerencsétlen, aki olajbefecskendezéssel nagyobbítja a bicepszét, és az eljárásnak azt köszönheti, hogy nézőink 73%-a őt választotta meg az év ötödik legvisszataszítóbb férfijának. Neki gratulálunk, önnek pedig köszönjük, ha rendszeresen látogat minket, és szavazataival hozzájárul ahhoz, hogy évről évre, napról napra pontosan tudjuk, hogy a Velvet olvasóinak milyen pasik jönnek be.

Viszlát holnap!