Azért írok, mert láttam, hogy szívesen tesztek ki fogyni vágyó emberekről cikket ,és úgy érzem, én is megosztanám a sajátomat a többi embertárssal” – ezzel kezdte levelét a mai poszt képein látható fiatalember, Dániel. Természetesen erre a múlt hétfői posztra reagál, amiben egy olvasónk osztotta meg hasonló történetét, és mi örömmel vettük, hogy a héten többen is írtak és küldtek nekünk fotót, hogy nekik is sikerült százötven kiló közeléből a kockahas irányába mérföldes lépteket megtenniük. Alább olvashatja Dániel történetét, hogy ő miért vágott bele és hogyan sikerült fél év alatt 47 kilót fogynia.

24 éves vagyok, egész életemben az átlagnál jóval nehezebb voltam, ami betudható a mozgásszegény életnek, illetve a rendszertelen táplálkozásnak, amire erre feleszméltem addigra 143,3 kg-ot mutatott a mérleg. (Közben párom teherbe esett és nem akartam egy olyan apukát a fiamnak aki 10 év múlva meghal.) Itt döntöttem el, hogy változtatni kell az egész életemen. Ez volt 2014.01.22-én, felkerestem egy veszprémi konditermet, és ott kezdtem el heti 3-szor kardiózni munka előtt, mellette az étkezést is úgy igazítottam, hogy cukros és magas szénhidráttartalmú ételeket hanyagoltam, este 6 után már nem ettem semmit, illetve semmit sem nassoltam. Az első 2 hónap alatt lement így 19 kg. Ezután már súlyzós edzést is belevittem az edzésbe, ez jelenleg is tart, heti 4-5-ször járok le a terembe, és fél év elteltével 47 kg-ot sikerült fogyni, némi izmot felszedni. Még messze a vége, szeretném a súlyomat 90 kg alá vinni és az edzést folytatni, egy szép izmos testet szeretnék a régi helyére.

A múlt héten bemutatott olvasónk azt írta, a hízástól megnyúlt bőrt műtéttel kellett eltávolíttatnia. Dániel azt mondja, neki szerencsére nincs szüksége az operációra, mert nála a bőrvisszafeszülés sem okoz gondot: „szerintem ez a betudható annak, hogy a fogyás alatt folyamatosan kardióztam (bicikli, elliptikus tréner) a súlyzós edzések is segítettek benne. Combtájékon azért látszik, de nem annyira vészes szerintem, hogy ne legyen már vállalható, idővel vissza fog feszesedni, csak ahhoz edzeni edzeni és edzeni kell.” Ezúton is köszönjük Dánielnek a beszámolót és a képeket, és gratulálunk a teljesítményéhez! Ha ön is szívesen elküldené nekünk saját történetét, ne habozzon, írjon a Velvet címére!