Ugye elvileg Adam Levine most az ügyeletes legszebbférfi, és a Maroon 5 énekese rá is erősít a címre a legújabb klipjével, ami ezen a héten jelent meg. Levine már megint vetkőzik rendesen, úgyhogy itt az ideje egy újabb posztnak 3 videóval, és a háromból az első nyilván akkor az Animals. A klip főszereplője Levine mellett az énekes kedves neje, Behati Prinsloo, a témája pedig egy perverz őrültnek tűnő hentes, aki nagyon ráizgul a csinos kuncsaftra, és először a féldisznók között fenetujdamitcsinál, aztán elkapja a csajt és ömlő vérben szeretkezik vele. Sajnos azonban a kukkolás, a zaklatás és a nemi erőszak még akkor sem menő, ha Adam Levine adja azt elő a saját feleségével, ráadásul úgy csinálva a legvégén, mintha az egész csak egy álom lett volna, ezért rengeteg kritika érte az együttest a klip miatt. Őszintén szólva nekünk sem a kedvencünk, kíváncsiak vagyunk, ön mit szól hozzá.

A második két klip nem olyan friss, mint az első. A fenti még szeptember elején készült, és azt mutatja be, milyen meglepetéssel kedveskedtek Ryan Lochtenak, amikor az amerikai úszó éppen Las Vegasban ünnepelte a születésnapját. A jelenlevő hölgyek egyhangúlag azt követelték, hogy Lochte vegye le a felsőjét, és az engedelmeskedett is, hogy a csajoknak is legyen valami öröm a dologban. A harmadik videóhoz a Chatroulette-re kell emlékezni. Ez egy olyan szolgáltatás, ahol random emberekkel lehet videócsetelni a világ bármely pontjáról – kár, hogy a felhasználók többsége olyan férfi, aki a farkát veri a kamerába. Nos, a Chatroulette rossz hírét használja ki az alábbi fiatalember egy pár elég vaskos poénhoz, nem magyarázzuk el, elég a videóra kattintani, és rögtön minden világos lesz.