Farkas Zsuzsa lelke és teste csak most került harmóniába
2010.04.29. 10:47 - bry
Kor: 22 éves
Méretek: 172 cm 85/60/92
Farkas Zsuzsa Zalaegerszegen született, majd családjával Lentibe költöztek. Szülei elváltak, van két féltestvére. Érettségije van, 20 éves kora óta vállalkozó, elvégzett egy kozmetikus iskolát, azóta saját szalonjában dolgozik. El szeretné végezni a kozmetológiai főiskolát, hogy magánrendelőjében praktizálhasson.
6 évesen vett először részt szépségversenyen, akkor közönségdíjas lett egy megyei megmérettetésen, 2007-ben pedig a Miss Balaton döntősei között volt. Korábban is gondolkodott azon, hogy jelentkezik A Királynőbe, de csak most érezte úgy, hogy a teste és a lelke harmóniába került egymással, és ettől javult a kisugárzása. Angolul is elkezdett tanulni pár hónapja, németül középszinten beszél.
Minimum a legjobb háromba szeretne bekerülni, de nem tudna bárkin átlépni a siker érdekében. Farkas Zsuzsa nem szeretne taktikázni, szerinte, ha mindent belead, eléri céljait. Szerinte Királynőnek lenni nagyon kemény munka, és ha nyerne, komolyan venné azt az évet.
Három szóval tudná a legjobban jellemezni magát: kitartó, közvetlen és maximalista. Utóbbi egyben a legrosszabb tulajdonsága is, mert mindenkitől annyit vár el, mint saját magától. Szerinte nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember. Egyszerű lánynak tartja magát, akinek megvan a magához való esze.

Kommentek
2010.04.29 11:14:56Piri Hilton
ebben a mezőnyben az esélyesek között!
2010.04.29 11:17:34Vizibiciklee
lexebb eddig!
2010.04.29 11:19:10rouge
Ő nagyon szép...
Ebben a mezőnyben az első háromban benne kell lennie.
2010.04.29 11:47:44bestmuffin
E kép alapján nekem nem tetszik annyira.
2010.04.29 11:55:05Piri Hilton
[link]
2010.04.29 12:04:58angélique
Nagyon gyenge az idei felhozatal. Ebben a mezőnyben esélyes ez a csaj. Ő, Kaló Jennifer, Zeller Zita és Pocsai Ágota aki tetszik.
2010.04.29 12:28:22Frucsasz, az őzikelány
Nem láttam a többi lányt, de ennek a nőnek (?)az arca valami borzalom... komolyan, ez az orr, meg ez a vicsor...brrrr. De a ruha szép.
Nem értem én ezt, ha kinézek az ablakon, 10 percen belül találok 10 lányt, aki százszor kenterber veri szépségben. Nem csak ezt, de a tavalyi összes helyezettet is.
2010.04.29 12:32:41angélique
Frucsasz, nézdd meg a többi lányt Piri Hilton linkjében.
Ez a lány közülük az egyik legszebb.
2010.04.29 12:44:33primula (the original)
Szerintem klasszisokkal jobb, mint a tegnapi csaj.
2010.04.29 12:56:09A valóság
primula (the original) véleményét maximálisan osztom, összehasonlíthatatlanul szebb, jobb, bölcsebb, igaz 4 évvel idősebb is...
Akiket láttam idáig ebben a felhozatalban, azok közül a legjobb, legigényesebb...
2010.04.29 13:09:35gonosztojás
Kozmetológiai főiskola?
Hát az meg miazistencsudája??
2010.04.29 13:31:17Yasmine636
Zsuzsa, gyönyörűszép vagy, és nagyon szurkolok Neked! :) Mindent bele!:) Üdv: szobatársad a Miss Balatonról...:)
2010.04.29 13:37:31kangep
ide vele
2010.04.29 14:38:24nussancs1
harmat gyenge ez a csaj. asszimetrikus az arca, erőltetett, csúnya vigyora van és a fogai se túl rendezettek. szégyen és gyalázat, hogy önkritika nélkül is mernek indulni emberek...
az egész mezőnyt nézve csak 1-2 csajra lehet azt mondani, hogy szép és szépségversenyre való
2010.04.29 15:16:18nyuszómuszó
Vicces, hogy már a kozmetikusok is praktizálnak..
Nem is értem, minek pazaroltam több, mint fél évtizedet a hülye egyetemre..
2010.04.29 16:14:15520d Touring
Ú BAZZ!
Milyen feje van ennek? Kik indultak, hogy ilyen bányarémek bekerültek a legjobbak közé?
2010.04.29 16:14:56520d Touring
11:55:05 Piri Hilton
Inkább ne linkelted volna. Még durvább.
2010.04.29 20:18:13Lámpa Lajos
eddig ez a legborzalmasabb. közönséges feje van, Dokkos ribi
2010.04.29 20:22:53Lámpa Lajos
kozmetologia főiskola - megalol :DDD
2010.05.13 22:16:39kishilton
csak azt elfelejtette mondani, hogy a drágalátos volt barátja emelte ki a porfészekből, ő pénzelte és a "saját" kozmetikája ugyebár nem is az övé... ha ő nyeri meg akkor bármiféle csöves bejuthat ha egy jó pasit kifog magának...sok sikert :D
2010.05.14 14:02:34meivllaa
2007-es Miss Balatonon 167 cm volt 20 évesen
[link]
Elmondhatná a titkát, hogy lehet 3 év alatt 5 centit nőni 20 év felett...