Pocsai Ágota szerint nincs reggeli két zsömle alatt

2010.05.06. 10:42 - bry

Kor: 20 éves

Méretek: 168 cm 86/62/85

Pocsai Ágota Nyíregyházán született, de egyéves korában szüleivel Budapestre költöztek. Apja rendőr, nagyon félti, de azért örült, hogy bekerült a versenybe. 2008-ban a Duna Gyöngye választáson Miss Internet lett. Édesanyja, aki a legjobb barátja, már tavaly is mondta neki, hogy jelentkezzen a Királynőbe, de akkor már későn kapcsolt.

Két éve van barátja, aki nagyon büszke rá, de félnek, hogy mi lesz a tábor alatt, mert még soha nem töltöttek ennyi időt külön. Angolul beszél, nem tanult tovább, bár jelentkezett kommunikáció szakra, végül meggondolta magát. Szeretne várni pár évet, hogy kitalálja, mit akar kezdeni magával.

Most mindent alárendel a Királynőnek. Kedvenc hobbija az evés, szerencséjére viszont soha nem kellett fogyóznia, mert jó géneket örökölt. Szerinte nincs reggeli két zsemle alatt, kedvenc édessége a chips, imádja a pizzát és az anyja főztjét.

Soha nem sportolt rendszeresen, egy időben hip-hop táncolt, de hamar abbahagyta. A kaja mellett msn- és internetfüggő. Szeret olvasni, kedvenc könyvei az Alkonyat összes része.

Kommentek

  • 2010.05.06 12:25:47forallmankind

    a telepi rajkók mellett a nyelvtanra is kellett volna egy kis időt fordítani...."arénába" eszemfaszom megáll...

  • 2010.05.06 12:32:59Abraka

    "Életkém" iwiw :D

    Mi csoffadék ennek a pasija.. De a menőségi szemüveg az azért alap :D

  • 2010.05.06 12:44:31Abraka

    Miért kell ostobán videlkedni? Miért van az, hogy a legtöbb jó nőnek a jelleme a szépségéből építkezik? Nekem tetszik ez a lány, de rá van irva az egesz iwiw adatlapjára, hogy agyilag 12 éves liba és, hogy mindennek ő a közepe és ezt hangsúlyozza is. Minek kell 100 képet feltenni? Mert magamutogato kis liba. Pont itt veszti el a varázsát.

  • 2010.05.06 12:45:11Abraka

    viselkedni*

  • 2010.05.06 12:47:28dean23

    Szépnek szép, de kb. annyi esze lehet, mint egy gombóc fagyinak.

  • 2010.05.06 12:59:45Geolány

    Nyolcassal fiatalabb nálam, de 10-el néz ki többnek.

  • 2010.05.06 12:59:49kisRita

    Fősuli alatt együtt éltem egy barátnőmmel albiban, és leült az asztalhoz, és megevett kb. fél kilo kenyérrel egy negyed tábla szalonnát, és felállt, és olyan lapos volt a hasa, mint mielőtt leült. Én megeszek egy kekszet meglátszik: )
    Ez a csaj meg egy ostobenkó luvnya, viszont egész szép.

  • 2010.05.06 13:03:56babyboo1

    Két éve van barátja, aki nagyon büszke rá, de félnek, hogy mi lesz a tábor alatt, mert még soha nem töltöttek ennyi időt külön. :D--
    :DDDDDD az Atist biztos meghatja :D....erre csak ennyit mondanék ....

  • 2010.05.06 13:10:13szumátrai szikár szatír

    "megevett kb. fél kilo kenyérrel egy negyed tábla szalonnát, és felállt, és olyan lapos volt a hasa, mint mielőtt leült" VISZONT VALÓSZÍNŰLEG AKKORA KUPACOT RAK LE MINT EGY BARNAMEDVE.

  • 2010.05.06 13:13:11Abraka

    "megevett kb. fél kilo kenyérrel egy negyed tábla szalonnát, és felállt, és olyan lapos volt a hasa, mint mielőtt leült"
    ennek mi köze ahhoz, hogy menny zsir marad meg rajta? :D

    egyebkent rajtam sem áll meg a felesleg.. A tohonyákon csak, mega lustákon.

  • 2010.05.06 13:28:08Chiacig

    Ő volt az az egyenkurva kinézetű csaj a "castingról", nem? Akkor aszittem, hogy ő egy huszonötös, aki harmincötnek néz ki, erre csak húsz?:)

    Az iwiw-képek és a körítés odab_sznak!:))

  • 2010.05.06 13:29:17Chiacig

    "VISZONT VALÓSZÍNŰLEG AKKORA KUPACOT RAK LE MINT EGY BARNAMEDVE."

    :)))))))))))

  • 2010.05.06 13:45:18csakisén

    babyboo1

    de gonosz vagy...hogy írhatsz ilyet? :O :D persze hogy nagyon meghatja...sztem a többi lánnyal akivel a "tábor" alatt van, is csak vigasztalódik, így próbálja a barátnője hiányát elnyomni....:D:D:D:D:D

  • 2010.05.06 13:51:10babyboo1

    áááá az Atis nem csajozós XD dehogyis :DDDD

  • 2010.05.06 13:57:46Bélabácsi

    Ez a csaj húsz éves lenne ???

    Laza harminc-akárhánynak néztem.

    Én vagyok vak, vagy másnak is kiéltnek tünik már most egy kissé a kicsike ?

  • 2010.05.06 14:06:04csakisén

    Dehogy, számára a csajozás ismeretlen fogalom...a hűség mintaképe...nem is tudom, szerinted sikerül neki feldolgozni ezt a két külön töltött hetet? áááá sztem megfogja kérni, hogy adja fel a versenyt, és menjen haza...:(

  • 2010.05.06 14:08:36babyboo1

    én csak a csajszit sajnálom....bizti aranyos de nagyon naív....agyon van alázva...

  • 2010.05.06 14:14:58csakisén

    Ez tény, de aki ezt tűri, nem naív hanem iszonyatosan buta...

  • 2010.05.06 14:20:24teknősbéka

    Ha még nem vettétek el kedvét a reflektorfénytől, hát akkor megérdemli:) :) :)

    Viszont előbb tanulna és utána csinálna magából hülyét, mert akkor legalább a diploma igazolná (vagy azt, hogy mennyit sz--ott érte):)

    Iwiw télllleg értelmetlenül gyermeteg:)

  • 2010.05.06 14:25:01520d Touring

    " nem tanult tovább, bár jelentkezett kommunikáció szakra, végül meggondolta magát"

    iwiw adatlapját nézve kizárt dolog, hogy felvették.
    Amikor a ragozást tanulták általánosban (igen kedves, iskoláBAN és nem -BA, mint ahogy ArénáBAN és nem -BA), szóval ez már a kínos kategória.
    Nem kell, hogy okos legyen egy szépségkirálynő, de ez egy kicsit túlzás.

    képaláírás: "én csiniztem a haját"
    Te jó Isten!!!!

  • 2010.05.06 14:26:43Dike

    Azért erről az "akármennyit ehetek nem hízok meg" témáról beszéljünk majd 10-15 év múlva, mikor elkezd lassulni az anyagcseréje, főleg, hogy nem is mozog. A narancsbőrről nem is beszélve.
    "Szeret olvasni, kedvenc könyvei az Alkonyat összes része."= Életében egy darab könyvet nem olvasott, még a kötelezőket is max rövidítve, de ezt látta moziban és valaki mesélte, hogy létezik könyvben is.

  • 2010.05.06 14:27:25520d Touring

    Ismét egy képaláírás: "nagybátyjáim"
    Te jószagú atyaúristen!

  • 2010.05.06 14:32:03babyboo1

    a Királynő legyen természetes....ez a lány is szép de nagyon mű....köröm,szemöldök,meghosszabított haj...ez nem erről szól!!!

  • 2010.05.06 14:36:45monoton

    Te jó ég!!!!!!!
    Képaláírás: NagybátyJáim
    jó kép:
    [link]

  • 2010.05.06 14:39:22Dike

    Nézegetem a képeket és kb ennyi jut eszembe: puncimagazinba, sokadik ribinek ő is jó lesz.

  • 2010.05.06 14:39:56chris313

    kedvenc édessége(?) a chips? És gondolkodás közben ki tartja el?

  • 2010.05.06 14:42:19chris313

    amúgy 20-25 évesen még sokan megengedhetik maguknak, h akkor, annyit és olyat egyenek, amit csak bírnak/megkívánnak és mégis vékonyak maradnak. Valaha én is ilyen voltam, mostanra bizony viszont már oda kell figyelni..:( pedig az evés jó hobbi..:)

  • 2010.05.06 14:57:54tenovis

    Ennyi mocskolódást rárakni valakire.Milyenek vagytok ti emberek?

  • 2010.05.06 15:04:47tenovis

    Dike!Az irigység beszél belőled és a többiekből is!

  • 2010.05.06 15:08:10kangep

    kangep szerint nincs mell 300 ml alatt :DD

  • 2010.05.06 15:10:14Jegkoko

    Miért lenne ez mocskolódás?Ez csupán a sín tiszta igazság nem több

  • 2010.05.06 15:13:28kangep

    az alkonyathoz meg ennyit:

    [link]

    :DDD

  • 2010.05.06 15:14:15Dike

    tenovis, nyilván az irígység :) Szeretnék 30-nak kinéző 20 éves, agyonszolizott, műhajú (mesterséges intelligencia rulez), műkörmű hostess lenni :) Aaaaannnyiraaa szupcsiii lenneeeee, szeriiiii (L)

  • 2010.05.06 15:14:41520d Touring

    Aki irigy az ilyen kis panelpatkányokra, az meg is érdemli.

  • 2010.05.06 15:18:24Chiacig

    "Ennyi mocskolódást rárakni valakire."

    Nem beszélni mádzsár?

  • 2010.05.06 15:19:44520d Touring

    Pocsai Ágota mondjon magáról néhány szót:

    "Bulcsi, szeriiii, Énke, Vivcsiii, Angikától puszcsiiii"

    iwiw-ről idéztem.

  • 2010.05.06 15:22:26big_foot

    Ezek a képaláírások borzasztóak az iwiw-en, szegény csajról csak úgy virít az egyszerűség.. Nem hiába szépségverseny a verseny, mást nem igazán értékelnek ott. Egy pozitív dolgot viszont tudok mondani hogy a sötét haj jobban áll neki. De ennyi..

    nagybátyjáim, jaja, nyelvtanból sem 5-ös :-)

  • 2010.05.06 15:25:27Senta.

    szimpatikus kis hölgy... kaja, msn, net, még kommunikáció szakra se, mindent a királynőség alá rendel, hip-hop tánc, Alkonyat...

    blöeeee... vetkezés lesz ebből a karrier csúcsa, meglássátok...

  • 2010.05.06 15:29:24Senta.

    2010.05.06 15:04:47tenovis
    Mi a faxt irígyelnénk rajta? Ő sem marad örökké 20 éves, akkor mit kezd majd magával? Ezen is gondolkodhatna... ha nem kötné le a mákszemnyi agyát a királynősködésről való ábrándozás... a fentiek alapján simán be lehet lőni az IQ-ját... nem irígylem.

  • 2010.05.06 15:30:48Senta.

    ... meg a rajzolt szemöldök is árulkodó:)

  • 2010.05.06 15:32:13kangep

    mondjuk azt tényleg nem értem, eddig mindegyik csajt lefikázátok :DDD

    én mindegyikbe belelátom a jót. ami a faszom.

  • 2010.05.06 15:32:29Piri Hilton

    uh ez basszus de gáz, az én pofám ég eme bátor delikvensé helyett...!!!

  • 2010.05.06 15:32:47lakótárs06

    Biztos velem van a gond, de nekem esse tetszik...jaa, és igen, tökre féltékeny vagyon az összesre :D:D:D
    iwiw-hez most sem szólnék semmit, mert a képek önmagukért beszélnek....

  • 2010.05.06 15:36:33tenovis

    jegkoko!te biztos jobban ismered mint én!

  • 2010.05.06 15:41:18Dike

    tenovis, a kedves anyukának tetszik lenni?

  • 2010.05.06 15:42:28Imeon

    Én is megnéztem az iwiwet, sokkoló volt. A barátja is egy szánalom, igazi csicska
    Ez a lány, ha megnyerné, képviselné hazánkat külföldön?
    Miért 20 évesek nevezhetnek be? Egy 30 éves nő már nem lehet szép? Ezek az éretlen taknyok a menők?

  • 2010.05.06 15:43:47Lámpa Lajos

    iwiw nekem sajnos valamiért nem töltödik be de vannak érdekes képek facebookon is. totál átlagos kinézet, tényleg egy telepi buksza mint irták elöttem :)
    a retusálatlan közelképeken látszik a fogain hogy valószinüleg cigizik is, szépen el vannak a hátsők szinezódve. ez egy leendő királynőnél elég gázos sztem.
    jobban járt volna ha inkább a privi.hu szépségversenyen próbálkozik.

  • 2010.05.06 15:47:02ain't we the lucky ones

    Bevallom őszintén, én féltékeny vagyok erre a lányra. És szinte az összes itt indulóra.
    Na nem a szépségük - ami azért némelyiknek van, ha többségében mű is - okán, hanem inkább az ordító egyszerűségük miatt.
    Most gondoljatok már bele, ezek a lányok boldogok. Naivak, buták, nem sokkal látnak tovább a királynősködéssel járó illegés-billegésnél, de basszus, ők legalább jól érzik magukat.
    Tudjátok, boldogok a lelki szegények.

  • 2010.05.06 15:48:17Lámpa Lajos

    ez a kép fenn van iwiwen?
    [link]
    elég gyászos.

  • 2010.05.06 15:52:56tenovis

    Neked nem mindegy,hogy ki a f.sz vagyok?Barátnő,rokon,anyuka...Már rég felkészült ő ezekre a hülye kommentekre.

  • 2010.05.06 15:55:20Dike

    ain't we the lucky ones: Már a hsz-ed előtt a tegnapi Dr. House jutott eszembe, ahol a 178-as IQ-s, boldogtalan zseni butította magát, hogy boldog legyen. Valami olyasmit mondott a feleségéről, hogy annak az IQ-ja közelebb áll egy gibbonhoz, mint hozzá. De legalább boldog.

  • 2010.05.06 15:57:10kangep

    @lmeon: lehet szép egy 30as nő is. de ez nem az a verseny.

  • 2010.05.06 15:58:53520d Touring

    15:52:56 tenovis
    Ez szupcsiiii!!!! Szeriiii!!!!

  • 2010.05.06 16:01:03forallmankind

    @tenovis
    sőt az "egyszerű" szöveg és körítés is csak egy álca!
    felkészült, mi? sőt, csak provokál a szercsi lavcsi puszcsi énke dokkbícs szökevény stílussal! kezitcsókolom, hamarabb kellett volna egy kicsit gondolkozni...

  • 2010.05.06 16:04:53Lámpa Lajos

    hahaha
    facebookon van ilyen királynő oldal, ahol a neten megjelent hireket teszik fel, többek közt a velvetes postokat is. egy vélemény a velvetes HSZelökröl :)

    Ez a velvet egy rakat szar...Illetve azok akik kommenteket mernek írni tudatlanul! Feltételezem, a vélemény nyilvánítók 100%-a ért hozzá, és egyáltalán nem tucat emberek, nem különbek a többinél.. Kifejezetten írtózom ettől az állatfajtól!! Irigyek, féltékenyek, hogy ők kis szürke egerek! Suttyók:(

    :DDD

  • 2010.05.06 16:06:54Imeon

    Nem a lány tehet róla, hanem a szülei. Ők nevelték, ők akarták, hogy ilyen legyen, ők engedték. Gondoljátok el, ha ezt megengedték, akkor ők milyenek.
    Minden a családban dől el.

  • 2010.05.06 16:08:20Artie

    "énke" - ennyi. Ez mindent elmond.

    Nem, nem 12 éves. 8.

  • 2010.05.06 16:09:31520d Touring

    Ezt a sok agyhalott embert! Énke, az. Pocsai.
    Fingod nincs mitől, hogyan és miért, csak írod mert azt hiszed menő, valamelyik ratyi diszkópatkány haverod adatlapján láttad mi? Szupcsiiii!
    Mindegy, majd felnősz.
    Addig is Karinthy forog a sírjában.

  • 2010.05.06 16:09:51Chiacig

    Lámpa Lajos: ezt ő írta oda? Mondjuk mindegy, kicsoda, mert egy társaságból való lehet az ostobenkóval.:))

  • 2010.05.06 16:11:49Piri Hilton

    ez a facebookról idézett vélemény nagyon komoly!

  • 2010.05.06 16:12:25kangep

    @lmeon: és akkor most összegezzük az eddig leírtakat: "kis takony, és a anyja is mit képzel!"

    tényleg minek bántjátok. ha ennyire zavar titeket a karrier, amit elképzelt magának, mondjatok neki jobbat, amiben a képességeivel jobban és titeket kevésbé zavaróan érvényesülhet.

  • 2010.05.06 16:13:09Lámpa Lajos

    2010.05.06 16:09:51Chiacig
    nem ezt nem ő irta, sőt nem is az ő posztjához irták. egy szimpla felhasználó fan keseredett el RAJTATOK :DDD

  • 2010.05.06 16:14:58kangep

    @Lámpa Lajos: nahát rajtam biztos nem. én mindegyiket szúrnám. :DDD

  • 2010.05.06 16:15:53nussancs1

    jó csaj, de ótvar proli. még magyarul se tud, nemhogy majd angolul vakerál a nemzetközi szépségversenyen.
    a tetovált szemöldök és a naponta 30 perc szoli már 1992-ben kiment a divatból!!
    Egy országot éget le, ha ő megy ki. jesszus. olyan mint egy ketrectáncos hölgy a dizsiben.
    maradjon csak az internet előtt és szercsizze meg lávolja a többi pajcsiját.
    Nem genetikusok kelleneke egy szépségversenyre, de azért van egy szint. valószínűleg azért gondolkodik még, mert évente próbál újra érettségizni...hátha majd sikerül...

  • 2010.05.06 16:20:47Lámpa Lajos

    még egy komment FB-rol a sok fan hápogása közt.
    ez is ütős :)

    Én is egyetértek.... azt sem érdemlik meg, hogy egyáltalán láthassák a királynő-jelölteket!!!!

    :DDD
    beszarás.

  • 2010.05.06 16:24:43Abraka

    eddig ö a legjobb, de az iwiwlap a leggázabb. hejessírás rula

  • 2010.05.06 16:25:28WorkingGirl

    "angolul beszel" iwiw 8. kep, csak az iras nem megy meg :-))), nem artott volna az a tovabbtanulas

  • 2010.05.06 16:26:25Chiacig

    :)))))))))))

  • 2010.05.06 16:27:46Dike

    Lájkolni kell hozzá, hogy olvasni lehessen ezeket a csudiokos kommenteket a facebook-on?

  • 2010.05.06 16:27:50Piri Hilton

    amúgy mit jelent ez az (L)(L)(L)? valami smiley-féle? :]

  • 2010.05.06 16:28:08Chiacig

    Az adatlapja szerint franciázn...franciául is tud.:)

  • 2010.05.06 16:30:54nussancs1

    Piri Hilton:

    Istenem, de műveletlen csajszi vagy. Hát nem MSN-ezel naponta 5 órát a pajcsikkal??
    Nem szercsizzük az ijen csajszikat.
    (L) tudtommal Love-ot jelöl (bocsánat: Láv), de már én is lemaradtam ezekről.

  • 2010.05.06 16:32:01WorkingGirl

    Remelem minden nap betesznek egy jeloltet ide a Velvetre, mert igy alaposabban tanulmanyozhatjuk ezt a kulonleges fajt, mi nagyon jol szorakozunk az adatlapokon es a kommenteken.

  • 2010.05.06 16:33:08forallmankind

    @Piri Hilton
    az annyit jelent újangolul, hogy "lávcsi", röviden csak "L", amely lefordítva újmagyarra annyit tesz "szeri" (szeretlek, ómagyarul)

  • 2010.05.06 16:33:13Chiacig

    "amúgy mit jelent ez az (L)(L)(L)? valami smiley-féle? :]"

    Ha az MSN-en kiválasztasz a kapcsilistádról egy cuki pasikát és dumcsiba elegyedsz vele, akkor a (L) beírásával egy tünci szívecske szmájlit tudsz neki küldeni. Ari, mi?:)

  • 2010.05.06 16:33:23Dike

    Piri, msn-en ez a szív emotikon "kódja", tehát gondolom Love

  • 2010.05.06 16:35:35Piri Hilton

    aha, oké, lávcsi, köszönöm :)

  • 2010.05.06 16:39:18Lámpa Lajos

    2010.05.06 16:27:46Dike
    nem kell, söt a rengeteg képet is megnézheted a királynőjelöltekröl. csak akkor kell fanná válni ha kommentelni akarsz :)

  • 2010.05.06 16:40:40Dike

    Lámpa Lajos, akkor én béna vagyok, mert nem látom ezeket a kommenteket. A képeket igen, de azok meg nem érdekelnek. Azokon nem lehet röhögni :)

  • 2010.05.06 16:45:02Dike

    Ok, megvan, csak az akuális posztoknál kerestem.

  • 2010.05.06 16:45:32forallmankind

    Lámpa Lajos
    nem má! én is béna vagyok, én sem látom...az üzenőfalon megy ez az észosztás? királynő csoport kategóriaként?

  • 2010.05.06 16:45:59Lámpa Lajos

    na megtaláltam arcra a kedvencemet!
    Török Zsanett.
    [link]

  • 2010.05.06 16:47:26Lámpa Lajos

    nincs azért olyan sok komment, de egyszer végig lehet röhögni rajtuk. :)

    2010.05.06 16:45:32forallmankind
    az üzenőfalon görgess lefele és ahol sok komment van, azt olvasd el. :)

  • 2010.05.06 16:48:47lakótárs06

    Tökre goncsik (gonoszak) vagyunk,h így fikázzuk ezeket a szépcsi lánykákat :D:D:D:D

  • 2010.05.06 16:50:36Piri Hilton

    Lajos (urambocsá': Lajcsi), nekem nem tetszik a Baby Gabit alázó szeme és szája.

  • 2010.05.06 16:56:59Lámpa Lajos

    2010.05.06 16:50:36Piri Hilton
    van egy kép FBn, olyan tablókép szerü, azon választottam, mondjuk nem volt nehéz döntés mert a 24 induló arcképéböl kb 3 volt szimpatikus elsőre.

  • 2010.05.06 18:48:23Senta.

    "telepi buxa", "dokkbícs szökevény"... hehehe, jók vagytok, kösz eme remekbesszabott és tökéletes jelzőkért:)

  • 2010.05.06 19:05:00ciccam21

    Jósolok neki 2 CKM címlapot, oszt annyi. :))

  • 2010.05.06 21:41:41Magenta

    Én nagyon szégyellném, ha a lányom ilyen lenne, mint ez a csaj.
    Nem, nem a külseje, az szép (mint sok húszévesnek). De az esze, könyörgöm, az hol van?

  • 2010.05.06 22:25:28Animacs

    2010.05.06 12:02:18Lámpa Lajos
    én ezt úgy értelmeztem, h. szimplán nem vették fel, de azt ciki leírni, ezért inkább "meggondolta magát" és '"vár pár évet" mert jövőre se lenne esélye...

  • 2010.05.06 22:52:44flippant

    "nem tanult tovább, bár jelentkezett kommunikáció szakra, "

    Csak nem? Ez is kommunikáció szakos akart lenni? Bakker, mindjárt lemegyek hídba. Mi a rákot tanítanak ott, hogy minden jó nő ott nyomul?

  • 2010.05.06 23:14:17Lady Fit

    Az összes mondata, jellemzője borzalom, pedig látom, hogy a velvet igyekezett tárgyilagos maradni. Ez nem egy vicc? Most komolyan? Helyesírás egyes, életmód- testnevelés egyes, kommunikáció: egyes, de ha az iwiw adatlapot viccnek szánta, akkor humorból 5-ös.

  • 2010.05.06 23:38:34nem a dzsézön sztetem

    Ezt a középszerű, érdektelen, agyilag nullát.
    Eddigi legalja...
    A másik leányzóról annyira rossz a fotó vagy
    az aktív sport dacára két sonka a karja?
    Remélem az előbbi!

  • 2010.05.07 09:25:34kangep

    még az jutott eszembe, hogy aki sokat eszik, az sokat is szarik. :DDD

  • 2010.05.07 10:10:13rajongó

    Egyet tennék még hozzá az eddigiekhez, hogy nagyon rossz lábai vannak.

  • 2010.05.07 15:31:46Lámpa Lajos

    Pocsai Ágota Facebook reakciója

    Ágota Pocsai - Szétaláznak mindenkit a velveten, jah és a velvet kurvára elgörbíti azt amit én nyilatkoztam, de nem érdekel...Az iwiwemen meg azt írok ki a képeimhez amit akarok, és ez nem erről szól, hogy nem tudok magyarul...pfffffffffff...ennyi köcsög embert!

    na erre varjatok gombot!

  • 2010.05.07 15:34:22Lámpa Lajos

    és egy fan is megszólal.

    Olvastam énis:) Szánalmasak akik ezeket a kommenteket írták, látszik hogy a nőkből a féltékenység árad a pasik meg azért írnak ilyet mert életükbe még ilyen szép lány hozzájuk sem szólt:) Nyilván így leplezik hogy valójában irigyek:) ne foglalkozz velük fogsz még kritikát kapni, mert ezek szégyen emberek:D ha ők két zsöminél többet esznek rögtön kiakad a mérlegük

    mindjárt lemegyek zsemléért tesztelni magam, hátha helyreáll a világbékém mert nem akad ki a mérlegem :D

  • 2010.05.07 16:03:58Piri Hilton

    pøcsai ágota, øn a leggyengébb láncszem, viszlát...

  • 2010.07.28 16:37:00adababus

    Nem tudom miért bántjátok Ágotát! Sztem jobb lenne ha mindenki magába nézne egy kicsit,hiszen senki sem tökéletes! Am ő megpróbálta,és igenis ő érdemelte volna a koronát!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés