"A kávétól kisebb lesz a nők melle" címmel hirdeti a The Local annak a svéd tanulmánynak az eredményeit, amely a kávéfogyasztási szokások és a mellméret közötti összefüggést vizsgálta. Persze a valóság nem ennyire sarkos, egyszerűen arról van szó, hogy Helena Jernström a Lund egyetem onkológusa úgy gondolta, hogy ha egyszer tudjuk, hogy a kávé (napi három csésze) csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, és azt is, hogy akinek nagyobb a melle hajlamosabb a mellrákra, akkor kell hogy legyen összefüggés a mellméret és a kávéfogyasztás között is. Jernström 270 nőt vizsgált meg és egyértelmű korrelációt talált a a kisebb mellek és az intenzívebb kávéfogyasztás között. A kutató szerint az összefüggés alapja genetikai, és a nők körülbelül fele rendelkezik az érintett génnel. Az asszony felfedezését a British Journal of Cancer című folyóiratban publikálta.