Krisztián a hónap utolsó péntekén szedte fel a kicsit sem prűd pultoscsajt a félig üres szórakozóhelyen, hogy a munka után teljesítsék egymás mocskos vágyait. A csaj lakásán előkerült egy puncinál lyukas harisnya és az is kiderült, hogy a lány úgy dug, mint a géppuska. A pasit nyalás közben meglepte, hogy a nő spriccelve élvez el.



"Pár éve történt az eset. Sokat gondolkoztam, hogy aznap, péntek este lévén elinduljak-e az éjszakába. Végül erőt vettem magamon és meglódultam a kedvenc szórakozóhelyemre. Hónap vége lévén szinte senki nem volt, ezért gondoltam, bedobok egy sört és elhúzok haza. Odaült mellém az egyik pultos csajszi, akit régóta ismertem, általában ő szolgált ki. Mondta, hogy a főnököt várja, csak a fizetéséért jött be, másnap reggel pedig megy haza (az ország másik végébe) és soha többet nem jön vissza. A főnöke nem volt pontos, ezért elkezdtünk dumálni. A szexre terelődött a szó, hogy mennyire prűdek az emberek, nem merik bevallani egymásnak, hogy mi a jó nekik, mi a féltett, mocskos vágyuk az ágyban.



Éjfél lehetett, mire megjött a főnöke. Miután végeztek az elszámolással a lány megkérdezte, hogy ráérek-e, mert neki csak reggel hatkor indul a vonata, addig pedig pont lenne idő, hogy kielégítsük egymás perverz vágyait. Nem gondolkodtam sokat a válasszal, naná, hogy igent mondtam! Nem volt messze az albérlete, ezért hozzá mentünk fel.

Velem kezdtünk. Elmondtam, a vágyamat, hogy a punci bejáratánál kivágott harisnyanadrágban és magas sarkú cipőben táncoljon nekem, majd utána üljön az ölembe. Ilyen, gyárilag lyukas harisnyanadrágja nem volt, ezért ollóval , házilagosan készítettünk egyet. Már majdnem akkor elmentem, amikor táncolt, olyan jól tudott pucsítani, mint addig senki! A tánc után rám ült és úgy dugott, mint egy géppuska! Szerintem egy perc sem kellett és akkorát élveztem, mint egy ló! Hagyott pihenni egy fél órát és utána elmondta, ő mire vágyik.

Úgy kellett csinálnom, hogy az egyik kezemmel ujjaztam, a g-pontját kellett masszírozni, közben a csiklóját kellett nyalogatnom és a maradék kezemmel pedig a mellbimbóját kellett csavargatnom. Eléggé fárasztó dolog volt. Ő diktálta a tempót. A végén már sikoltozott és élvezés közben a számba spriccelt. Nem kicsit lepődtem meg! Elmondta, hogy néha-néha a lányok is spriccelnek élvezés közben, vele is csak ritkán fordul elő.

Reggel kikísértem a szombathelyi vonathoz és elkértem a számát. Nem adta meg, mondván, hogy messze vagyunk egymástól és ez a dolog amúgy sem ismételhető meg. Az a szívás, hogy a nevét sem tudom, pedig már rákerestem volna az iwiw-en. Azóta is rendszeresen gyakorlom lányokkal az ujjazást, nyalást és mellbimbó csavargatást, de senkinél sem jött össze újra a spricceléses élvezés..."

Krisztián, 26

Neked is van érdekes dugós sztorid? Küldd el nekünk!