Melltartót hordanak a japán pasik
2008.11.28. 18:00 - Candyass
Amikor egy japán fehérneműgyártó kitalálta, hogy piacra dobja a férfi melltartót, elsősorban a transzvesztitákat tekintette célközönségnek. Úgy látszik, tévedett. A Wishroom nevű japán cég három hete kezdte árulni pasiknak való melltartóit egy webáruházban, azóta ez lett a legkeresettebb termékük. Már vagy háromszázat adtak el belőle, darabját 2,800 jenért (6220 forintért). A cég vezetője Akiko Okunomiya a Telegraphnak elmondta, hogy őt is megdöbbentette hány férfit hoz lázba a termék, mennyien keresik a bennük rejtőző nőt. "Úgy tűnik egyre több és több férfi érdeklődik a melltartók után. Amióta kijöttünk a termékkel rengeteg olyan visszajelzést kapunk, hogy: hű, már nagyon régóta vártam erre!" - mondta. A melltartót különböző méretekben és egyelőre három színben (feketében, fehérben és rózsaszínben) lehet kapni. A férfiak szerint egyébként a melltartó gyengéd viselet, amit megnyugtató hordani. A cég egyik vásárlója, Masayuki Tsuchiya szerint a melltartó viselése hozzásegíti a férfiakat, hogy megértsék milyen nőnek lenni. A férfi egyébként még nem ért el ebben jelentős sikereket, ő ugyanis szereti, hogy a melltartó szorosan a testéhez tapad. Ráadásul milyen csinos!



Kommentek
2008.11.28 19:37:36Pannacsek
Ez gusztustalan-hová halad a világ?????
2008.11.28 19:56:09Attilajukkaja
Imadom az ilyen hireket :o)))))
2008.11.28 19:56:44pókerandi
Ugyan miért lenne gusztustalan?! Mindenki azt csinál amit szeretne! Ne legyél már ennyire begyepesedett agyú!
Ez a baj a legtöbb magyarral, hogy egyszerüen képtelen elviselni ha valaki egy kicsit is kirívó a többi közzül... Borasztóan unalmas és szerencsétlen felfogás ez...
2008.11.28 20:28:30[imi]
a japánok a legpervezebb népség a világon, ez a melltartós dolog sem meglepő.
2008.11.28 20:29:36Abracadabra
Lehet hogy kirívó, de nem mondanám hogy stílusos! Egyébként meg semmi értelme, vagy haszna. Itt a probléma ott kezdődik hogy a szerencsétlen felfogás az hogy azt hisszük hogy ez jó, igazából nagyon beteg.
2008.11.28 20:40:01Robin Hood
Ez a melltartó még nekem is furcsa, pedig harisnyát, férfiként én is hordok.
lásd itt:
ferfi-harisnya.blog.hu
2008.11.28 20:40:28melcseee
"A férfiak szerint egyébként a melltartó gyengéd viselet, amit megnyugtató hordani."
..nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretem a cicifixeket...ha csak tehetem, nem veszem fel...még hogy megnyugtató...ppffff.....
2008.11.28 20:56:56jajjnemár
összesen 300 darab melltartót adtak el 3 hét alatt. Azért ettől még nem kerül a furcsa - ne adj isten perverz - emberek kezébe a világ. dont panic. Pókerandi, te meg ismered a magyarok többségét? nagy karriet futhanál be egy közvéleménykutató cégben. Rossz lehet ilyen kisebbségben élni, s ennyi bamba szürke alak között színesnek és izgalmasnak lenni egyedül.
2008.11.28 21:23:38Abracadabra
"A férfiak szerint egyébként a melltartó gyengéd viselet, amit megnyugtató hordani."
:D cumizni is megnyugtató volt ovisként, azért mégsem csináljuk!
2008.11.28 21:25:48aday
ne feledjetek 50 evvel ezelott meg a mini szoknya volt roppant izlestelen, most meg altalanosan elfogadott....
2008.11.28 21:43:01Abracadabra
Igen a miniszoknya nem volt férfiviselet :D
2008.11.28 21:50:40Abracadabra
De most komolyan csajok, nektek bejön egy férfin ha melltartója van?
Igen vannak jó dolgaik a Japánoknak, de ez nem az!!! Ez pl. jó!
--->www.style-arena.jp/en/
2008.11.28 21:53:00zZz
"Igen a miniszoknya nem volt férfiviselet :D"
Nadrág. Boxer alsó.
A nők kvázi bármit felvehetnek, ami férfi ruha, figyelve persze a méretre.
No ezzel azért nem állnék be a férfi melltartót pártolók klubjába, nekem is furcsa ez, csak megint az a fránya kettős mérce...
2008.11.28 22:03:10Abracadabra
"Azért ettől még nem kerül a furcsa - ne adj isten perverz - emberek kezébe a világ."
Azért ez sem igaz, mert ha megnézitek a linket, akkor láthatjátok amit mindenki tud, hogy a divatot ők diktálják!
Itt van mindjárt ez a Lolita fashion, vagy a Visual-kei, ami nekem nem jön be, de a fiatalok zabálják..szerintem az emo is innen fakad. sSzóval a NEW TRIBE-ban megtaláljátok a jelenlegi divatot, amit követ a nyugati trend. Ha nem hiszitek akkor itt egy másik link, ami állítólag Finn---->hel-looks.com/?p=image/archives/1/20081119_01/
2008.11.28 22:11:26Abracadabra
Azért még nem láttam olyan nőt aki boxert viselt volna, hacsak nem leszbikus...pl. Marlene, bár ő férfiruhát viselt és nem boxert (lehet hogy azt is).
De tegyük hozzá hogy ő ezt tudta viselni!
Az hogy a nők férfiruhát is viselnek az a háborúnak volt köszönhető!
Persze itt van a--->Rokokó – rocaille szóból (kagylómintás díszítés).
A kor emberének jellemzői:
az élet örömeit keresték,
kecsesség, elegancia elérése a cél az öltözködésben is,
idejét negédes szórakozással, enyelgéssel tölti,
a nőiesség jellemzi viselkedését.
2008.11.28 22:21:45Abracadabra
Jah igen a férfiak is viselnek női alsóneműt pl. itt a tanga :D, bár ezt sem szeretem, de ez a férfi seggét hivatott kiemelni, míg egy melltartó számomra egy nüanszal mást sugall!
2008.11.28 22:22:17Abracadabra
:D:D:D
2008.11.28 23:24:22Kisama
nantekotta!
hidoi na kore. mazuin ja nee?
Csak hogy stilusos legyek. :D
クソこりゃひでえや。日本の看板が泣くやろ!
2008.11.28 23:34:29sonance
broáf
2008.11.29 01:03:17Cilavirág
"Azért még nem láttam olyan nőt aki boxert viselt volna, hacsak nem leszbikus..."
nekem van egy rakás boxerem, és mikor utoljára néztem, még nő voltam. akkor én most leszbikus vagyok?
2008.11.29 02:45:45BlueBunny
Cilavirág: "akkor én most leszbikus vagyok?"
Nagyon reméljük!
(Hacsak nem kutyákat tenyésztesz.)
2008.11.29 03:07:28sanya64
szóval innentől kezdve úgy kell leimádkozni a nőkről a cicitartót, hogy ugyan édeske, vedd csak le bátran, hisz tudod, én csak fel akarom próbálni... ))
2008.11.29 08:44:36Szelíd hangorkán
Szerintem csak szimplán nevetséges. Megszakadnék a röhögéstől, ha a randi végén a nagy akciózás közepette kiderülne, hogy melltartót visel a szentem. :-DDD
Pókerandi, a hozzászólásoddal bizonyítottad, hogy nálad begyöpösödött agyúbb, kirekesztőbb nincs Magyarországon.
2008.11.29 09:58:34darkeye
ブラじゃないよう。。。
avagy nem melltarto az, ahogy a Golden Eggs-ben is mondtak:
www.dailymotion.com/relevance/search/the%2Bworld%2Bof%2Bgolden%2Beggs/video/x51obk_the-world-of-golden-eggs_fun
www.theworldofgoldeneggs.com/
2008.11.29 10:00:05vidéki suttyó
Elmebetegek.
2008.11.29 11:47:45Attilajukkaja
Darkeye
Ez a rajzfilm nagyon jo :o)))))
Halalra rohogtem magam rajta.
2008.11.29 11:48:41Reckl_Amál
Mindent támogatni kell, csak azért, mert más? Ugyan már!
Ez egy baromság! Minek melltartó valakinek, akinek nincs melle? Jó dolgukban már nem tudják, mit csináljanak.
2008.11.29 12:11:00ezmivolt
Már mér' ne lenne melle egy férfinak????
Nekem is egyre nagyobb ahogy hízok, futás közben már liftezne is....persze ha bírnék futni:)))Lassan nekem is szükségem lenne egy ilyen melltartóra.Milyen kár hogy a zoknitartó is kiment a divatból, pedig a gumi sokaknál allergiát okoz, szorít stb. Milyen jó is lenne ha az öltözködés a férfiaknál is több időbe kerülhetne....
2008.11.29 12:27:23Leonard Zelig
Hát ne támogasd bazmeg, támogasd a tamponos turulmadarat.
2008.11.29 12:28:20Leonard Zelig
Ja, reckl-amálnak szólt, meg a többi köcsögözőnek, szánalmas pszeudómacsóknak
2008.11.29 12:32:39aday
es a skotok?
Ok mar jo ideje viselnek szoknyat!:D
2008.11.29 12:33:55aday
Pannacsek...a vilag menthetetlenul pokolra jut
2008.11.29 13:10:05darkeye
Attilajukkaja , ja Golden Eggs kiraly, most mar eleg nepszeru Japanban, meg reklamoznak is vele:
www.youtube.com/watch?v=VF2xALq35HM
www.youtube.com/watch?v=fpaS1EBdQcU
:)
bura ja nai yo! :)
2008.11.29 13:18:22Attilajukkaja
Aday
Skotoknak ezt ne emlitsd, mert az nem SZOKNYA!
Darkeye
Rajottem, hogy van belole nehany, de en japanul nem tudok (csak koreaiul meg meg nehany nyelven), igy csak a feliratosokat tudom elvezni. Ez a melltartos nagyon jo volt!
2008.11.29 13:54:28innocent_touch
Én nő vagyok, és nem leszbikus. Mégis imádom a pamut boxeralsót. Miért? Mert kényelmes, lágy, nem tapad, szellőzik...egyszóval pont azért, amiért a férfiak is imádják.
Nem értem, miért kell a nőket belekényszeríteni a tangák és a szúrós, kényelmetlen fehérneműk viselésébe. Mert az szexi? Mert azt szereti egy férfi rajtunk látni? Persze, egy randi előtt én is egy nőies darabot választok, de miért kellene a hétköznapokban is ezt tennem?
Azért szomorú, hogy miközben a férfiak elvárják, hogy mi mindig legyünk szexisek és kívánatosak, még ha cserébe a kényelemről kell is lemondanunk, aközben egyre több az olyan férfi a világon, akire sajnos ráfér a férfimelltartó, mégpedig minimum B kosaras...
Mert ugye a hasát minden férfi szereti, de sportolni... az kényelmetlen.
2008.11.29 14:24:21Attilajukkaja
Innocent_touch
De ezek a japan ferfiak nyilvan nem azert viselnek, mert fizikai szukseguk van ra vagy mert olyan baromi kenyelmes lenne nekik a melltarto!
Itt valami teljesen masrol van szo. Ez olyan, mintha te herefogot vennel fel. Nem gondolod?
2008.11.29 15:28:04vernarancs
innocent_touch, levonom a logikus kovetkeztetest: Te csak hetvegen randizol :)
2008.12.01 05:15:34Al-bakri
きしょい!
2008.12.01 11:06:49smirgli
Majd szóljatok, ha már szárnyas betétet is.
2009.02.26 22:05:34ramazor
pokerandi bazmeg, majd megnézném hogy téped le majd a fogaiddal a csávódról a melltartóját, fujj
2009.08.11 11:55:48bóribori
Mikor lesz már férfi tampon???