Elkezdődött a német internetes szex-valóságshow
2009.06.04. 15:43 - amál
A Big Brother mintájára online szex-valóságshow-t indítottak a németek. A WG der Lust 280 négyzetméteres villájába tegnap költöztek be a lakók, a luxuskörülmények között négy férfi és hat nő két héten át szolgáltatja a kukkolni vágyóknak a műsort. Hogy a nézők semmiről se maradjanak le, arról 42 kamera gondoskodik, napi 24 órában közvetítve az eseményeket.
Ulf Frank, a WG der Lust című show producere a Bildnek elmondta, szó sincsen arról, hogy profi, a szexiparban jártas embereket vetett volna be a terv megvalósításához. „A lakók civil emberek, akik szexuálisan túlfűtöttek. Benne vannak minden buliban" – magyarázta, és hozzátette minden pályázótól megkövetelték az AIDS-tesztet. Kiderült az is, hogy a négy férfi nagy vágya a csoportszex, a nők túlnyomó többsége pedig biszexuális. Így tehát minden megtörténhet.
A vizuális élményért a honlapra látogatóknak úgynevezett szexkreditet kell venniük, de a bemutatkozók alapján nem kell tartani attól, hogy aktus látványa nélkül marad a felhasználó. Az orgia 14 nap múlva ér véget, a nézőknek addig van idejük eldönteni, hogy melyik szereplő nyerje meg a fődíjat: egy álomutazást 10.000 euró értékben, egy Fiat 500-ast, vagy 10 ezer euró készpénzt.

Kommentek
2009.06.04 16:21:49Remol
10 0nó00 euró készpénz
2009.06.04 18:01:50amál
ehhem, új rendszerünk csodája. javítottam, kösz.
2009.06.05 09:51:23bauer
Hát nem is csodálkozom, hogy imádja a gangbanget. Ilyen fejjel örüljön, hogy egyszerre letudja az egész életére való dugásadagot. Gyűjtsed Danykám, mert kiszavazás után jönnek az ínséges idők. Vagy ínységes idők? :)Szar is, amikor már gangbang kell, hogy valakik megdugják.
2009.06.05 10:57:08elteteam
Leszarom.
2009.06.05 11:00:04Pripyat Zone
elteteam kurvára nem vicces hogy zep szövegét nyúlod. ráadásul ilyen névvel amúgy is feláras a dolog
2009.06.05 11:23:22M11an
Mintha már olvastam volna ezt a "szöveget" Zep előtt is pár embertől... Lakakálom (R)
2009.06.05 11:31:20durbincs
"ezt a fejet hol találta?" vetélkedő első helyezettjei...
2009.06.11 23:29:20honeycutt
2009.06.05 11:00:04 Pripyat Zone
igen, más még nem is hallotta azt a szót, hogy "leszarom". tényleg. pff
2010.09.05 17:52:14H1N1kóbászt
A 'Leszarom' ez az én dumám 1967 óta.