A magyarok 10 százalékát izgatja a szvingerezés
2009.06.16. 15:14 - amál
Csak a magyarok több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben - derül a ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb kutatásából. A férfiak jóval többre értékelik a kufircolást, mint a nők, hiszen az erősebb nem képviselőinek 38 százaléka tartotta a szexet a legjobb dolognak az életben, míg a nők körében ez az arány 19 százalék. 10 magyarból 1 saját állítása szerint egy napot sem bír ki eme tevékenység nélkül. A reprezentatív felmérés rámutat, hogy a férfiak felülreprezentáltak a mindennapi szexet kívánatosnak tartók körében is, míg a nők között kevesebben vannak a mindennapi intenzitás hívei.
Szex nélkül is működő kapcsolatot minden harmadik nő, és minden ötödik férfi tud elképzelni. Mindkét nem esetében a kor meghatározó abban, hogy valaki működőképesnek tart-e egy szex nélküli párkapcsolatot. Az idős nők 53 százaléka, míg az idős férfiak 42 százaléka tartja úgy, hogy nem szükséges a testiség hozzá. Ugyanez az arány a fiatalok körében 18, illetve 11 százalék.
Körülbelül a magyarok egynegyede szeretkezett már szakítás után volt párjával. A férfiak saját bevallásuk szerint gyakrabban létesítettek szexuális kapcsolatot korábbi partnerükkel, mint a nők. A kutatásból az is kiderült: minél fiatalabb valaki annál inkább hajlamos a szakítás után lefeküdni korábbi párjával.
Saját bevallásuk szerint a magyarok 57 százaléka általában több mint 10 percet fordít előjátékra. Meglepő adat, hogy a férfiak többen vannak a 10 percnél hosszabb előjáték hívei, mint a nők körében. Szintén érdekes, hogy a kor előrehaladtával csökken azok aránya, akik általában 10 percnél többet szánnak erre. Míg a fiatalok kétharmada általában hosszabb ideig pettingel, addig az idősek körében ezt csak minden harmadik ember teszi meg.
Az utóbbi időszakban egyre nagyobb figyelmet kap a nyilvánosságban a hálószobán kívüli szex, amikor a párok az intim együttlétüket megosztják másokkal, például egy szvinger klub keretein belül. A kutatás szerint a magyarok 10 százaléka izgalmasnak találna egy olyan szexuális élményt, amikor idegenek látnák őket szeretkezés közben. A férfiak (13%) nyitottabbak egy ilyen típusú élményre, mint a nők (7%). A nem mellett a kor is meghatározó a nem szokványos intim együttlét iránti vágyakozásban. Amíg az időseknek 6, addig a fiataloknak 12 százaléka találja izgalmasnak ezt.

Kommentek
2009.06.16 16:16:16OffshoreCompany
gyönyörű
2009.06.16 16:26:59manoxx
megyek időt szánni..
2009.06.16 16:57:43falatkenyér
és a nemi betegség az hol marad?
2009.06.16 17:00:22atomrebel
és hány százalékunkat érdekli az állatokkal folytatott szekszuális tevékenység?
ebből az adatból ugyanis rengeteg fontos következtetést lehetne levonni.
pl: miért van ennyi idióta majom a budapesti utcákon?
2009.06.16 18:01:56vényesssy
A sex vajon mí??
2009.06.16 18:26:28Sussudio
"A férfiak saját bevallásuk szerint gyakrabban létesítettek szexuális kapcsolatot korábbi partnerükkel, mint a nők."
Hogyhogyhogy?
Itt kérem valaki hazudik, akárhogy is nézzük.
Ha összességében nézzük, a számnak vagy ugyanannyinak kell lennie - vagy nagyon felülreprezentáltak a homoszexuálisok.
2009.06.16 19:27:10PrincessConsuela
@Sussudio: én is épp ezt akartam írni.:)
2009.06.18 08:01:42Crossroad
:D én is... úgy látszik sokunknak szúrta ez a szemét.
2009.07.09 16:02:12szottyadt
Sok hülye álszent kurva és álszent fasz irkál ide! Aztán otthon azt sem tudjátok, merre kúrjatok félre az asszony mellett!DDD Mert ő nem szereti az anált pl. Inkább kimentek dugni külföldre, vagy az útszéli is megteszi szűkös időkben!DDDDDDD
2009.07.09 17:10:53szőkecsa
Én úgy gondolom,hogy minden egészséges és jól működő ffi a hím jellegéből adódóan kikacsingat a házassági kötelékből,ha teheti és ideje is van rá.Vagy titkos szeretőt tart,aki azt is bevállalja,amit a feleség nem,vagy szopós barátja van,akit nem kell meghódítania,nem kell udvarolni,pénzbe sem kerül-közös sörözés-és kényelmes otthon nem kapott gyönyörben részesül.Minderről egy nagyon mácsó 3 gyerekes munkatársam világosított fel.Hiszem,hogy igazat mondott.