A nap pornószínésznője: Belladonna
2009.07.22. 07:50 - amál
A szakma és a fogyasztók is Belladonnát tartják az egyik leghitelesebb pornósnak. A huszonnyolc éves művésznő Biloxiban született Michelle Anne Sinclair néven, és 18 évesen kezdett el sztriptízelni. A filmezés lehetőségére egyik barátnője hívta fel a figyelmét, neki köszönhetően egy évvel később Belladonna belevetette magát a pornózásba.
Legelső filmjében, a Real Sex-ben egyből beledobták a mélyvízbe: Chris Cannon vette kezelésbe egy hardcore anál jelenet erejéig. Innentől egyenes út vezetett a több mint 250 forgatásig és a 16 pornó Oscar- díjig.
Pasijai is a munkatársai közül kerültek ki. Éveken át Nacho Vidal menyasszonya volt. (Ha hinni lehet a pletykának és a saját szemünknek, a spanyol származású pornószínész rendelkezik az egyik legnagyobb farokkal a fehér bőrű színészek között.) Belladonna végül Aiden Kelly felesége lett, és közösen nevelik 2005-ben született kislányukat, Mylát. Saját céget alapítottak, a Belladonna Entertainmentet.
A szexipar egyik legismertebb nője 2007-ben chlamydiát és herpeszt is összeszedett munkája során, ezért sokáig visszavonulót akart fújni. Gyógyulása után persze tovább szívott, később pedig az ABC csatorna vendégeként is megszívatták. A Primetime Thursday című talkshowban úgy vágták meg a felvett anyagot, hogy végül Belladonnát a pornó áldozataként mutatták be a nézőknek. Innentől kezdve a pornóellenes csoportok vele példálóznak, a pornósztár pedig a legtöbbször hiába cáfolja, hogy utálná a munkáját.

Kommentek
2009.07.22 10:36:21Vladislav Delta
ez ülj le egyes...
2009.07.22 10:43:04pat bateman
ótvar, milyen feje van már... boáááá! akkora a merítési lehetőség, jobbat is lehetne választani az év mind a 365 napjára...
2009.07.22 11:16:50t.o.d.
ez hogy lett bármiben a legjobb?
2009.07.22 11:25:20Terlis
Az 5-ös kép áll legközelebb a valósághoz (filmhez), valójában dögösen néz ki a hölgyemény és a filmjein látszik, hogy ő télleg odáig van azért, ha egy benga néger megreszeli. Tipikusan az a csaj, akivel végig dugsz egy hónapot igen változatosan, aztán mindenki menjen a maga újára. Én nem vagyok ilyen "ez a kedvenc pornósom, akinek ez és ez az életműve" típus, de szerintem arra született a pornó, hogy ilyen csajokat mutasson be.
2009.07.22 11:39:43Dirty
Ez egy trampli!
2009.07.22 11:42:18Dirty
Terlis, az a kép áll a legközelebb a valósághoz, amin szarrá van sminkelve meg retusálva?
2009.07.22 12:02:12OmegA404
Látom elég járatlanok vagytok ebben az iparban. A képek szarok... főleg a kezdőként volt csofi.
Roccoval olyanokat villantottak, hogy azóta is kammilázok.
Benne volt abban a kalózos kosztümös pornoban is... patkóbélig nyeli a faszt... egyszerűen klónozni kéne.
2009.07.22 12:17:51pvc6
Okoskák, nem playboy nyuszi a hölgy, hanem pornószínésznő, abban viszont olyat tud, amit csak nagyon kevesen...
2009.07.22 12:28:40Eddie Krueger
Hát, nem kellene, de a nyolcas kép (a cumis) az valahogy megfogott, pedig tudtommal nem is vagyok pedó.
2009.07.22 12:38:34_Thomas_
Maradok Anitánál!
http://anitapearl.com/
2009.07.22 12:39:28ke-cula
én tudom hogy lett első. FELSZOPTA magát :)))
2009.07.22 13:07:26Vladislav Delta
Tény, vannak jobb gerincnyelők is.
2009.07.22 13:27:12Lanthalim
Nem egy szépség, de élvezi ha basszák, és ebben a szakmában ez a lényeg, mert ettől jó a film. Nem ijed meg egy kis análtól az tuti.
2009.07.22 13:31:30DocBulywood
Sok lankadt kis pöcs... Örülnétek, ha a kancátok ilyen bevállalós lenne...
2009.07.22 13:55:00http://putin.mybrute.com
haha :) Annak örülnék ha a nőmnek olyan bnői lennének mint ennek.
2009.07.22 14:22:43Kalasnyikov
Dugnám.
2009.07.22 14:31:57Pumpui
Belladonna komoly művésznő! Egy pár hozzá nem értő birka egy-két fénykép alapján próbálja megítélni... Gratulálok! A külseje egy dolog, de a hozzáállása és a stílusa osztályon felüli! Én nagyon kedvelem bár tény, hogy nálam sincs az első tízben.
2009.07.22 14:50:26Matthew
Az arca a baj, az arc a baj.
2009.07.22 14:53:51oszi113
a művésznő & mr. siffredi:
http://xhamster.com/movies/163543/belladonna_and_rocco.html
2009.07.22 15:02:49VonPerez "kapus vagyok, nem csatár"
Biza, Rocco egyik kedvence, mindent megcsinál és úgy mélytorkozik, hogy öröm nézni...
azon kevesek egyike, akinek el is hiszed, hogy élvezi...
a kor, meg az életvitel most már meglátszik rajta...
2009.07.22 15:11:47bauer
Nem tetszik az ilyen feltűnő tetoválás. Csak megzavarja a figyelmet. De így már eszembe jutott, hogy valahol mintha már láttam volna. ;)
2009.07.22 15:44:33eternity
Felismerem, láttam egy filmjét. Meggyőző volt. Olyan lelkesen tolta a seggébe a méteres bézbólütőt, hogy ihajla! :))))
Nem szép, de lelkes versenyző.
2009.07.22 15:52:23Ccenter
Ha valaki szívvel lélekkel és főleg testel hozza a formáját 10 éve, na az fasza. Nem beszál mellé miből él, volt valami velvetes hír, hogy a vatinkánba küldte a filmjeit. Próbálkozik, terjeszt, hajt.... ez jó. Vagy ha nem is akkoris ezt mondom most!
Inkább a Belledonna mint ungarise celebkurvasereg.
2009.07.22 18:44:36tomtom99
Nem tudom filmen milyen (nem is érdekel) de az első kép láttán ilyedten szökkentem fel a géptől. Sokáig kísérteni fog..
2009.07.23 18:38:44carsandgirls
A velvet szerkesztői a fellelhető legszarabb képet tették közzé a csajról.
Egyébként szerintem is a legjobbak közé tartozik. Ő beleéli a szerepbe egy igazi szexmániál őröltet tud alakítani, nem úgy mint pl. Kovi szerencsétlen kis ringyói akikről lesül,h majd elhányják magukat.