A nap blogja
Mamzelt lehet utálni és imádni, de ami biztos, hogy senkiből nem vált ki szimpla közömbösséget. Sem az olvasókból, sem a hús-vér férfiakból. Akad viszont olyan pasi, akinek fáj a feje, és fáradt az egész napos robot után. És majd másnap akarja csinálni. Mert most nincs kedve. "Nincs kedve? A faszom!" - mondja erre bloggerinánk, és a tettek mezejére lép. Csak nem úgy, ahogyan azt a mimóza pasik elképzelik.
"Miért írja felül ez a nincs az én akarásomat? Nekem meg nem szexelni nincs kedvem, miért győzött mégis megint ő? Tálcán hoztam az Algopyrint, megengedtem a fürdővizét, és tettem ezt örömmel és szolgálatkészséggel. Azért, mert szerettem.
Aztán egyenként bekapcsoltam a fűzőm fém részeit, begombolkoztam a dekoltázsom háromnegyedéig, bebújtattam a harisnyám anyagát a csattjába, és amire eljutottam odáig, hogy felhúzzam a csizmám zipzárját a térdemig, már nem éreztem lelkiismeret-furdalást, amiért mással találkozom.
Monogám vagyok. Mégis úgy döntöttem, félrelépek, mert nyomós okom volt rá. Valami, ami fontosabb a kapcsolatnál: az önbecsülésem. Az önbecsülésem vagy a kapcsolatom tisztasága, nem volt kecmec, az egyiket tarthattam csak meg.
A férfi pontos volt és élére vasalt. A cipője csillogott, az arcszőrzete pedánsan fazonra nyírva. A poharát visszavitette a pincérrel, mert állítólag egy folt éktelenkedett rajta. A pamutszalvétát minden használat után gondosan összetűrte, és visszahelyezte a tányéra mellé az eredeti állapotba. Késsel-villával ette a torinói csirkeszárnyat. Cigaretta formájúbbra sodorta a dohányt, mint az üzemi gépek. Elmehetett volna kézmodellnek egy sikkes magazinba. A széket betolta utánam, az ajtót kinyitotta előttem. Felkarja és alkarja, amibe andalgásunk közben beleszőttem sajátomat, le merem fogadni, hogy az etikett szabályai szerint előírt szöget zárták be. Egy pocsolyába léptem, amitől szoknyám hátulja kissé maszatos lett - ez őt őszintén zavarta, többször hátulra pislantott, hogy feszülten nyugtázza: nem álmodta, az bizony koszpöttyös.
Beszálltunk a kocsiba, és én már nem reménykedtem. Utolsó kártyámat bedobva picit szétnyitottam a combjaim, hátha a sűrű pinaszag elvégzi a dolgát. Kicsit habozott. Lapos szemekkel rámnéz, meredten vissza az útra, aztán a lábaim hívogató egymáshoz képest lévő távolságát méregette, amit durva kormánymarkolás követett. Majd olyannyira szana-széjjel kefélt, hogy még az autó tetejének kárpitja is sáros lett. Az ingjének varrása foszlani kezdett a mechanikai surlódástól. Az ülés, állítom, tocsogott a puncilében. A fogózkodó ünnepélyesen kibillenve helyéről, a CD-lejátszó LCD-kijelzőjén diadalittasan villog az ERROR felirat, a műszerfal kihasított szövete alól az eszetlen vágy kacsint.
Istenem, azt hittem, megszakad a szívem. Ilyenek ezek a felismerések: azonnal világossá válik az egész, és ez a nagy fényesség, ez úgy összerántja a lelkem, mint a friss citrom az ízlelőbimbókat, mint a jéghideg víz a bőrömön a tüszőket, mint az orgazmus a barlangos testeket.
Hát ilyen egyszerű az egész. Igen - nem. Egyes - nulla. Kérsz puszit - nem kérsz puszit. Kívánsz - nem kívánsz. Akarsz vagy nem akarsz."