Boróka Balls már nem pornózik, de Madison Parker kőkeményen nyomja
2009.11.05. 13:34 - terabithia
Ugyan Ricardo Soli az, aki megteremtette a magyar pornóipar számára Boróka Ballst, inkább a pornóbige teljesítményének köszönhetően vált ismertté a menedzser neve. (Tehát nem Soli volt csaja Balls, hanem Balls expasija Soli.) Már ha nem vesszük a számításba azt a botrányát, ami idén januárban tört ki, amikor is Solit aktuális nője, Juliette Shyn mellől rángattak ki a rendőrök és adtak át a francia hatóságnak. A vád nemzetközi bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem volt.
Soli végül hazajött, az ügynöksége elúszott, és azokról a csajokról is már csak hallomásból értesül, akiket ő fedezett fel. Mint például Balls, akivel egy ideig együtt is éltek. Ugye emlékeznek, ő az a pornós, aki állítólag szűzen csöppent bele az iparba – vagyis félig-meddig, hiszen ártatlanságát még a legelső forgatás előtt elveszítette a film producerével, feltehetőleg magával Solival.
Az egykori menedzser a juj.hu-nak elmondta, hogy egy-másfél éve nem tartja a kapcsolatot a lánnyal, de úgy véli, Balls a barcelonai sikere óta végleg kiszállt a szexiparból. Hozzátette, volt csaja soha nem escortozott, legalábbis soha nem találtak róla az interneten hirdetést.
Ezzel szemben másik üdvöskéje, Madison Parker – alias Zsanett, akinek kicsi a melle és szereti, ha megkötözve dugják - kőkeményen nyomja, és az egyik legkeresettebb pornós lett Európában. Amúgy most épp Amerikában dolgozik, ahová egyre több cseh és magyar lány megy ki egy-egy jól fizetett dugásért a kamerák előtt.
Soli elmondta, hogy nem akar elejébe menni a dolgoknak, de úgy érzi, a tömeges „kivándorlás” miatt még meggyűlhet a csajok baja az amerikai hatóságokkal. És ő már csak tudja.

Kommentek
2009.11.05 21:30:04Amirah
hm. nekem meg pont az jutott eszembe, hogy szegény épp úgy mosolyog, mint egy ártatlan gyerek..tényleg
2009.11.05 21:46:05ehhh
figy, ha már írsz, miért nem olvasol utána a dolgoknak. Vagy kérdezd meg a szereplőket, hogy mi újság velük. Vagy inkább ne írj, csak tedd ki a képet. úgyis csak azért kattintunk ide.....
2009.11.05 22:29:34mmen
Csak a lényeg hiányzik, kedves terabithia! Mindkét kiscsaj a Private-nak dolgozik, ami a világ egyik legnagyobb cége. Richardo solinak semmi köze az egészhez - amúgy nem csoda, h a két nő lelépett, a spanyol cégnél hót kulturált exkluzív filmeket forgatnak. Csabi
2009.11.05 23:05:21nagyonhülyevagyok
aranyos ez a Madison Parker
az interjuban legalabbis
2009.11.06 00:29:41trollkotze
csillavirag
Szerintem nem műfogsor, hanem korona. Nem éppen ugyanaz.
2009.11.06 01:56:24S.Dave
Rákapott a fax izére elsőre!Mondjuk aki nem dugná meg őket gumiban az fix ,hogy meleg. Élvezi és még pénzt is keres vele de hát ilyen a világ!1 ilyen fotósorozat 2-3nap külföld kb. 1 ember átlagkeresete x2 plusz kaja,pia,meg instant cóla!De mi féfiak megvetjük és dicsekszünk egy sör mellett,hogy nekünk mennyi volt meg!Az egyik dzsigoló a másik kurva így megy ez kérem szépen.....
2009.11.06 07:11:26terabithia
mmen, ez egy feldolgozott anyag, egy videós nyilatkozat alapján. ha te tudod a lányok elérhetőségét, és/vagy frissebb infóval tudsz szolgálni, tedd meg privátban. ellenkező esetben arra hagyatkozok, amit a volt menedzserük állít.
2009.11.06 07:25:48Amirah
ez aranyos, hogy "élvezi" - tényleg van még olyan, aki azt hiszi hogy a szereplők élvezik..
2009.11.06 07:30:47Lord_Valdez
igen, van.
Ezt nem lehet jól csinálni, ha nem szívesen teszed.
2009.11.06 08:27:21Dr. Körömlakk ®
tökmindegy hogy pótlás-e vagy protkó, nagyon ocsmány, ma már a leggagyibb fogorvos sem csinál ilyet, főleg nem egy olyan személynek, akinek nagyon nem mindegy hogy néz ki. szóval zsékategóriás ifjonti kiégett ócskaribanc. fűccsünk vele.
2009.11.06 09:10:07Rocky
A lényeg, hogy a velvet (index) (mint egyik legnagyobb internetes portál) bemutassa hétről-hétre, hogy tulajdonképpen a pornózás nem is rossz dolog! Lehet ezt úgy is csinálni, mintha egy butikban lennél eladó!
Csak ezzel sokkal jobban lehet keresni!
Szóval kedves apukák, anyukák, bátran küldjétek a gyereket amerikába porzózni!
Kedves fiatal lánykák, menjetek bátran to america, nem olyan rossz az, amikor tanulás helyett, triple penetration-ban veszel részt, egy csapat 30 cm farkú, 40-es faszival!
Ja hogy 30 évesen az életed szart sem fog érni, mert nem értesz majd semmihez!
Never mind!
Carpe diem!
2009.11.06 09:29:57gonosztojás
Borokaballsnak kigyütt az aranyere..
olyan a valaga mint a karfiolrózsa, és sörösüvegnyi a lik rajta.
2009.11.06 09:39:12naponta 3x
Ez azért beszarás, kettő db kattintás az index nyitóóldaláról és hi-res seggbeb@szós képek fogadják a látogatót. bravó index!
2009.11.06 09:50:39lekvárosbukta
naponta 3x : és akkor mi van? 'a szegény tíz éves gyerek' sokkal durvább dolgokat néz mint te álmodni mernéd :).
2009.11.06 10:07:03--tionion--
Atya ég! "világ qvái", meg "ócska ribanc", meg hasonló megjegyzések. Baszki, ennyi álszent embert még a világon nem láttam. Azért csak a linkre kattintottatok, de persze a pornó az fúj fúj, akik meg csinálják, ócska ribancok. hogyne.
Idióta, álszent pöcsfejek vagytok.
2009.11.06 10:23:18Tarkin kormányzó
ez a boróka herék egy kurvanagy nulla! iszonyú prolifejű picsa
2009.11.06 10:38:44honeycutt
2009.11.06 10:07:03 --tionion--
miért, akkor szerinted ezek mik, ha nem kurvák? ennek semmi köze az álszentséghez, javaslom az értelmező kéziszótárt!
2009.11.06 10:39:08OmegA404
Jó csajok ezek, de index színvonla végülis hol van? 5ösmetro.
2009.11.06 10:40:32honeycutt
2009.11.06 07:25:48 Amirah
látod, hogy van. Lord_Valdez hisz a mesékben.
2009.11.06 10:53:56vércseharcsa
Kedves Amirah,
Értetlenkedve és idézőjelbe téve írod hogy ezt a foglalkozást (magyarul baszást) még élvezik.
Nos én nem tudom milyen nemű vagy, férfi e avagy nő e, mindenesetre elég tapasztalatlan lehetsz.
Te már láttál olyan pasast aki megjátszotta az orgazmust????????????????? Ergo nem élvezett??????
Ha nő vagy és a válaszod igen, akkor sajnálom a párodat (már ha férfi).
Ha férfi vagy és a párod nő, akkor mindkettőtöket sajnállak.
De komolyan:(
2009.11.06 11:07:18Rókakígyó
Szerintem meg bridge:) Mármint a szájában.
A hetérák élete mindig izgalmas és nehéz.
2009.11.06 11:09:05kovi1970
Azért az is jelen valamit, hogy egy cikket csak így lehet eladni. A kanok tuti, hogy rá fognak kattintani a képekre. De sebaj rá se rántsatok! :D
2009.11.06 11:45:52Pekár Szabi
de rárántunk..
2009.11.06 22:35:12victor vacendak
2009.11.06 10:53:56vércseharcsa
Felhívnám a figyelmedet, hogy az ejakuláció nem egyenlő az orgazmussal. Én kit sajnáljak?
2009.11.07 11:14:02joerg
jaja, fizetett dugás, két három nigger jol szétkurja őket, aztán hello
majd mennek a normál magyar turista lányok és csodálkoznak, hogy mindenki őket akarja megtolni
szánalmas
2009.11.07 11:59:05mbaye
A külföldi fiatal férfiak, akik Budapestre jönnek, pont a kurvákért (meg az olcsó bárokért) jönnek ide, nem a Halászbástya meg a matyó hímzés vonzza őket.
Beszéltem svédekkel, finnekkel, hollandokkal és mindnek először a pornó meg az olcsón kapható nők jutottak eszébe a Budapestről. Magyar Nobel-díjasról nem tudtak.
Magyarország, Csehország és Szlovákia pornós és kurva nagyhatalom.
2009.11.09 03:05:52trollkotze
Annyiban igaza van tionionnak, hogy aki pornót néz, ne pampogjon, mert kereslet-kínálat nem létezhet, csak együtt...