Idén úgy látszik, sorra torkig lesznek a pornós csajok: pár napja Belladonna jelentette be, hogy visszavonul (mondjuk, nála sose lehet tudni, hiszen eddig négyszer játszotta el a hattyú halálát, és mégis sorra jöttek ki a filmjei), most pedig Gianna Michaels döntött úgy, hogy otthagyja a pornóipart.

Hogy ezek után miből akar megélni, arról nem szól a fáma, de abból kiindulva, hogy a huszonhat éves Michaels kisasszony a pornózás előtt egy gyorsétteremben robotolt, nem biztos, hogy könnyen fel tudja adni az utóbbi években megszokott életszínvonalat. Szóval, véleményünk szerint van még remény.

Ki a nagyobb veszteség?

A Becky és Gianna Rossi művésznévvel is futó színésznőcskéről egyébként azt érdemes tudni, hogy a szakavatottak szerint neki van az egyik legszebb szilikonmentes óriásmelle a szexiparban, pályafutása alatt pedig hat AVN-díjat is bezsebelt. Most ugye mindenki sír. Nem úgy, mint Belladonna esetében.