Szopás-rekordkísérletre készül egy magyar csaj
2010.01.19. 09:24 - terabithia
Gyönyörű reggelre virrad Magyarország február 20-án, ugyanis a Tutti Frutti jóvoltából szopás-rekordkísérlet kerül megrendezésre aznap. Az esemény főszereplője egy húszéves csaj lesz, aki azt vette a fejébe, hogy annyi pasit fog kielégíteni, amennyit csak bír. A vállalkozó szellemű Leiláról egyelőre képet nem közöltek, a magazin honlapján még csak a felhívás olvasható, de a szerkesztők ígérik, hogy hamarosan mindenki láthatja, hogy kiről is van szó.
Addig is várják azoknak a pasiknak a jelentkezését, akik farkukat adnák a nemes cél érdekében, a tervek szerint minimum száz résztvevőre számítanak.
„A rekordkísérletben való részvétel feltétele: betöltött 18. életév, alapvető higiénia, felső korhatár nincs, csak légy „kemény” és potens! Részvétel díja 1000 Ft, amely február 20-án, érkezéskor a helyszínen fizetendő” – olvashatjuk a portálon.
Úgy tudjuk, Magyarországon még nem volt ehhez hasonló spricc-maraton – mindenesetre Leilának kemény edzésre lesz szüksége, ha nem akar úgy járni, mint a német pornós: Blonde Cora szintén szát férfit akart kielégíteni egy hamburgi pornómoziban, ám a hetvenötödik orális fixálás után összeesett, és elájult.

Kommentek
2010.01.19 16:33:16Raszputin
:D:D uveg igazad van:D
Néhány herpeszesfaszú féreg kéne neki...
2010.01.19 16:35:54uveg
most ennek örömére meg is néztem a cigójányt:DDD
2010.01.19 16:36:16SzeLepke
Kezdje Benkővel, azt javaslom!:D
2010.01.19 16:39:43uveg
Lepke :DD
2010.01.19 16:43:09Poll
Ő legalább azt csinálja amihez ért és tisztában is van vele, hogy micsoda, szemben a sok átlag ribivel, aki meg van győződve róla, hogy nem az, pedig nagyon is az... :)
2010.01.19 16:45:49jewel
Ovszerrel csinalja vagy atterjeszt ezt-azt? Ilyesmibe belegondolok is az ajulas kornyekez. :D
2010.01.19 17:00:27szőke herceg
Abba már bele se gondolok, h a 20. után milyen lehet berakni a szájába. Gondolom két farok között nem fog öblögetni meg inni. MOndjuk simán betennék kezdésnem 4db 60 évest mire azoknak felállítja és elmennek lemegy a nap (Persze TISZTELET A KIVÉTELNEK) Tényleg hány fordulósra meg hány naposra tervezik?? Bírni fogja szegény pára?? Vagy besz*pja??
2010.01.19 17:01:46senior Muhaha
ez teljesen normális jó dolog, csak van aki a százat elosztja mondjuk 15-20 alkalomra, na bumm, ő meg egyszerre lerndezi a sok telizsákot:)
2010.01.19 17:14:28dr.mendelényi
Bízom benne, hogy le is nyeli, egyébként szart sem ér az egész cirkusz.
2010.01.19 17:17:54Vadavír
Azt nem lehetne, hogy csak engem? De 100-szor.
Egy hónap alatt?
2010.01.19 17:24:54gtigy
Gecit fog hugyozni ez a retek:D
2010.01.19 17:36:38uveg
kiakad az állkapcsa:DDD
2010.01.19 17:43:49gurka
Ez nem üzletszerű kéjelgés elősegítése, mert hát pénzért szexuális szolgáltatást nyújt Leila!
2010.01.19 17:47:47gtigy
uveg: az komoly:DDDD
2010.01.19 17:49:06gtigy
Üzletszerű vagy nem,egy-két milla leugrik neki!
2010.01.19 18:09:29deflorator
Ha jól sejtem itt filmezik az eseményt, tehát úgy szerepelnek a szereplők egy pornófilmben, hogy még ők fizetnek érte. Sok sikert a pancsereknek...
Amúgy korábban az ilyen rekordkísérleteknél mintha lettek volna segítők, akik felszopták a férfiakat.
2010.01.19 18:13:20VRbagoly
Bassza meg.. kéne egy jó kis tripper+kankó (mert az együtt frankó), aztán beállni a sor elejére.. hadd örüljön a többi pasi.. bár lehet, hogy Lejla torkában már tenyészik ez-az.
2010.01.19 18:14:24én, a kém
most mit mondjak.. szopjon le??? vagy az talán megsérti a személyes jogait s kimoderálnak???
2010.01.19 18:28:35dömper dönci
40 év múlva:
- nagymama mesélj valamit a gyerekkorodról.
- hát gyerekek, nehéz idők voltak azok. Volt, hogy száz fütyköst kellet leobálnom
2010.01.19 18:29:55Fiona Tyassen
remélem nem jelentkeztél:))
2010.01.19 18:35:15drgomori
ki a szart érdekel?
2010.01.19 18:35:27Fucker
valoszinuleg fogadasbol csinalja, nem kis tetert.
valoszinuleg gumit huz mindenki,nem veletlenul
valoszinuleg mindenki fogja elvezni
vagy nem....
2010.01.19 18:39:31dömper dönci
Fió, komoly büntetés lenne számomra:)
2010.01.19 18:40:33verdfc
valószinűleg értelmes srác lehetsz
2010.01.19 18:42:40dömper dönci
2010.01.19 18:40:33verdfc
Ez nekem szólt?
2010.01.19 18:45:04Almaspite
Ezelőtt kb. tíz évvel volt egy olyan, hogy "www.extra.hu/nagyszopas".
Igazándiból nincs új a Nap alatt. Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban nem szopatnak, hanem dugtak ötszázan egy nőt... Aztán ezt a rekordot is meg akarja dönteni egy tehetséges lány, aki nyolcszáz pasit vállalt be. Aztán volt ezer fős is. (Biztos a Maconi-gyermek c. film adott nekik ihletet.)
De most komolyan! Ez is hír?
2010.01.19 18:46:07Pong
Aha, hogyan készül? Napi 10 reggeli fekveszopás aztán 20 felszopás még reggeli előtt, ebéd után 10 gagging, délutánra pedig lazitós handjobok?
2010.01.19 18:46:43Almaspite
Szóval kedves Terabithia, már volt ilyen kis hazánkban, csak akkoriban te még valószínűleg a csattogós szárnyú falepkét huzigáltad a homokozóban...
:-)
2010.01.19 18:47:27Pong
Olimpikonaink ehez képest csak lazsálnak s marihuánát termesztenek.
2010.01.19 18:54:08gitka
Már a vacsora sem esik jól. Felfordult a gyomrom rendesen. Eléggé vizuális ember vagyok.
2010.01.19 18:55:02dömper dönci
2010.01.19 18:46:43Almaspite
:) ez jó, de a témához kapcsolódva úgy jobban hangzott volna, hogy "akkoriban te még valószínűleg a csattogós szárnyú falepkét szoptad a homokozóban..."
2010.01.19 19:02:19elemes2
15 percig híres.
2010.01.19 19:03:11rajmund
SSSSHHHEPPREDÉK KÖPEDELEMM!
2010.01.19 19:05:10vörös csepel 01111
"Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását."
A cikkben szereplő hölgynél vajon mi lehet alpáribb?:)
2010.01.19 19:06:15Simon Perverz
A magyar virtus! Remélem a spriccpartikról már ismert pókhasú Kojak-imitátor is lepippanttatja magát és újból előadja a szarcsíkos hugyos acetonos alsógatya-magánszámát :)miközben hörögve-izzadva próbálja keményre matyizni a löttyedt pöcsét sikertelenül! Világszínvonal!
2010.01.19 19:20:41PiszkosFreddy
Ha nem fogaz,és minden partnercserénél nyálcsere is lesz,három körre befizetek...
2010.01.19 19:22:29PiszkosFreddy
2010.01.19 17:14:28dr.mendelényi:
Baszki....!!!DDDDDDDDD
2010.01.19 19:25:13k13
számlát ad?
2010.01.19 19:26:39dtk74
Nem a mennyiség, a minőség számít. Orálszexért jómagam csak a minőségi pipu díjat tudom támogatni, a mennyiségit kevésbé, mert nincs az az Isten, hogy valaki ezt huzamosabb ideig kedvvel, nyállal, és megfelelő izommal bírja.
2010.01.19 19:29:36dtk74
ja a felszopó (előszopó) hivatalos megfogalmazása: oral sales manager. Az szj számát sajnos nem tudom. :-)
2010.01.19 19:31:58dtk74
k13: berakod a költségek közé? esetleg ha támogatja a TB, visszaigényled, csak bizonyítani kell, hogy mentális vagy fizikai problémák miatt szükséged volt a kezelésre, mondjuk a munkavégzéshez...
2010.01.19 19:40:16Simon Perverz
VV Nóci itt is megmutatja a méhszáját vajon? Marketing szempontból nem hátrány. Vagy növelni a pr-értéket egy Gesztesi-segglyukszéthúzás-performansszal. Jó pénzért bármit.
2010.01.19 19:41:34horex
Megjegyezném, hogy ilyenkor az előszopó, nagydarab nigger férfi szok lenni,hogy a kényeskedők nehogymá csak az élvezetért nevezzenek be
Aki "állja" annak jön a csaj később.
2010.01.19 20:01:48Geolány
Ezresért vállal szopást? Olcsó egy ribanc....
2010.01.19 20:10:17Leggy
nekem ilyenkor eszembe jut, hogy szegénynek milyen gyerekkora lehetett, milyen a családja, milyen gondolatok járnak a fejében, amikor elalszik, mikor fogja megtudni, milyen amikor valaki szereti, valakit szeret, milyen beleszagolni egy kisbaba pihe-puha hajába, miközben átölel élete szerelme. kívánom neki, hogy a nehéz kezdetek után jobban alakuljon az élete, hiszen még olyan fiatal
2010.01.19 20:20:08posse
Gondolom Voksán Paplanszájú Virág!Nem?
2010.01.19 20:33:33PubiX
Edelél tak tigi? Téjelbatta ed a piatot!
2010.01.19 20:47:53Gilderoy
Remélem kap állami támogatást a projektre.
2010.01.19 20:49:23PiszkosFreddy
2010.01.19 20:10:17Leggy:
Jó hogy ilyen emberek is vannak itt,mint Te.
De ne gondolkozz ilyeneken most,felesleges.Ez a kislány csak szopni akar,és pénzt keresni.Más nem érdekli.Ha leülnél vele beszélgetni,és elmondanád,amit fentebb,értetlenül kiröhögne...
2010.01.19 21:07:41szuperhalo
elmegyek, és előtte három napig a legsúlyosabb fokhagymás, fűszeres kajákat fogom tolni!
2010.01.19 21:14:25PubiX
@Leggy: Honnan tudod, hogy fiatal? Lehet, hogy Geranozzo Mária fogja leszopni fél Budapestet.
2010.01.19 21:16:39raves
100 000 pénzt keres vele? Nem sok ahhoz képest, hogy kipállik a szája
2010.01.19 21:31:15Leggy
hát, abból gondoltam, hogy "Az esemény főszereplője egy húszéves csaj lesz". Geronazzo már talán elmúlt még 21 is...
2010.01.19 21:41:39zoca001
@szuperhalo
miért csak nem te fogsz szopni és jól kib*szol a díszes sereggel? :D:D:D
2010.01.19 22:13:39Thrasher
hát azért ezzel kurva gyorsan megkeresi a havi fizetést
2010.01.19 22:16:14Paradoxon88
A prostitúció NEM bűncselkmény Magyarországon. Vannak védett övezetek (pl. isokolák, önkormányzati épületek, közutak stb. környéke) ahol tilos, nameg 18 éven alulinak sem szabad (egyik oldalon sem ha ellenszolgáltatás fejében történik), DE önmagában pénzért szexulis szolgáltatást nyújtani minden tovább nékül lehet.
Ja, és még csak nem is üzletszerű kéjelgés elősegítése.
Erkölcstelen? Igen. De ha bizonyos szabályokat betartanak, ez nem lesz bűncselekmény.
2010.01.19 22:25:31tengerzold
aztán majd néznek nagyokat a hapsikák,honnan lett a karfiol a farkukra
2010.01.19 22:28:38Edward Nygma
És az milyen már, hogy egy órája sorba állsz, már te jönnél, erre szegény elájul? :D
2010.01.19 22:44:21Cooper82
Tele kell ge**zni az egész csajt, aztán úgy pucéran kidobni az utcára, hogy "takarodj haza"...
2010.01.19 22:45:10sunázósün
"Úgy tudjuk, Magyarországon még nem volt ehhez hasonló spricc-maraton"
Áhh, még soha....csak az a gusztustalan Kovi rendezett már cirka tucatnyit.
http://erotikamagazin.kimaradas.hu/hir.php?id=119&mosolyazarcodon=42
2010.01.19 22:47:30morrisal_
Jó gyomra lehet a csajnak.. Én el se tudnám képzelni, hogy egy vadidegen, ocsmány féregnek...
BRRRRRRRRRR......PFUJ! undorító. meg a különböző szagok, stb.
ócska ribanc, remélem, megfullad.
2010.01.19 22:51:14morrisal_
2010.01.19 20:49:23 PiszkosFreddy
"Ez a kislány csak szopni akar..." - álmodozzál csak. A szervező pénzére gondol, miközben öklendezve jár a feje, mint egy fakopáncsnak.
Röhejes, hogy a sok sötét faszfej meg van győződve róla, hogy ezek a szakadt ringyók (akár a pornószínésznők is) olyan baromira élvezik a tevékenységüket. Különösen, mikor csontszárazan nyögdécselnek a huszonnyolcadik kamerabeállítás után is. Juj, de izgi.
2010.01.19 23:27:07Don Bandi
talán bevesz egy ejakuláló-rágótablettát, amitől minden pacák fél perc alatt elmegy, és így erőlködés nélkül megcsinálja a 200-at. aki szeretne egy gyors szopást, az igyekezzen, mert ennek a nőnek ez lesz az utolsó, mielőtt szétesik a szája...
2010.01.19 23:35:33elemes2
@Leggy:
hát, ilyesmi... de aki elmegy sorbaállni, az sem boldogabb.
2010.01.19 23:42:57vörös csepel 01111
elemes2
Szerintem egyik felet sem kényszerítik. Csaj dolgozhatna a Tecsóban is ...
Amúgy broafff az egész.:)
2010.01.19 23:43:39manager2008
A műveletnek csak az egészségügyi megoldása érdekelne.
Hogyan akadályozza meg a szervező hogy sorozatosa fertőzés ne legyen, illetve ha ebben a kérdésben gondatlan akkor ki a felelős.
A jogi vonatkozása és érdekelne a dolognak, hogy mi van akkor ha valaki fertőzést kap, kit perelhet be (az nem mentség hogy ő hülye és nem ismeri a kockázatokat, mert erre a szervezőnek kell gondolnia).
Szóval naiv vagyok é kiváncsi...
2010.01.19 23:44:26robinhood
Nem kéne benevezni Overdose-t, de az első sorba állítva. Szerintem a többi visszakérné a pénzét
2010.01.19 23:53:18vörös csepel 01111
Overdose ehhez túl igényes :p
2010.01.19 23:54:03fehér liliom
Ejnye!Mi ez a konzervatív hír?Ez igazán velvetellenes,semmi buzulás?!Hogyhogy nem X.Lajos szopórekordjáról adtok hírt?
2010.01.20 00:27:06foreigner
Az is hülye, aki pasiként odamegy. Bár, ha megunta az életét. Ha ettől AIDS-es lesz, az nem számít öngyilkosságnak és még juthat a mennybe is :)))
2010.01.20 08:02:44florabors
hungarikum címszavakban
szopás, dugás, pornó, rekord, kurv@k, oscar, geronazzo...
derék.
2010.01.20 08:42:26Labancz
Remélem, hogy éppen börtönből szabadult, minimum 120 kg-os kandisznók jelentkeznek a nemes eseményre!
2010.01.20 09:16:21Brannagh
manager2008: tuti aláíratnak valamit a pasikkal, hogy a saját felelősségükre.
2010.01.20 09:22:34Brannagh
Paradoxon88: sajna tényleg ki lehet dumálni a dolgot. Üzletszerű kéjelgés: ha rendszeres haszonszerzésre törekedve valaki közösül vagy fajtalankodik. Ha azt nézzük, hogy a kislány ezzel a számmal akarja megalapozni a karrierjét, akkor bele lehet dumálni az üzletszerű kéjelgést :D Szóval a szervezőknek jár a bünti üzletszerű kéjelgés elősegítéséért és kerítésért is :D
2010.01.20 09:33:17Pegasus
Nekem erről az eseményről a south park 13/9-es epizódja jut eszembe. A túlságosan lelkes (férfi) rendőr prostinak öltözik, hogy lebuktassa a klienseket. Persze mindenkit leápol és csak utána tartóztajta le :) Elvégre a lányról még nem láttunk fotót, vigyázzatok ha szórös férfi lesz combfixben...
2010.01.20 09:51:40Escobar888
Apuka milyen büszke lehet a kislányára :)))
2010.01.20 09:54:27frankó néró
Gondolod el megismerkedsz egy csajjal jártok már két hete és akkor nyögi be tudod én vagyok az a csaj aki 100 kiéhezett pöcsöt lepippantott....vááááott hánynám el magamXDDD
2010.01.20 10:00:38recibiendo
terabithia:
Azt javaslom, te legyél a 100., egy hatalmas, felkötött műf@sszal, amiről aztán lenyalod az "eredményt".
Ja, és erről is kérünk egy szokásos, nívós cikket ide, sok fotóval.
2010.01.20 11:19:11Náci bácsi
Alsó-felső frontfogakat kihúzatta?Nem szeretném,ha elfelejtené,hogy az ilyen az Honolulu és nem Kamcsatka.Az meg nem nagy poén,hogy egy csaj leszippant egy-két száz darab farkat.Az lenne poén,ha egy pali szívna le ennyi faszt.Na az lenne igazán gusztustalan.
2010.01.20 11:21:10kovi1970
B+ és még vannak olyan helyek ahol ezt reklámozzák. Rohadjatok meg!
2010.01.20 11:38:09Spambella
@=Daniken=
"Bírom, hogy a magyar nyelvben simán sexelünk, Ákos-Test albuma meg végülis próbaüzemről szól, vagy null revízióról...:-D
Magyar nyelvben szex és teszt. Ennyire nem lehet helyesen írni?"
Hát, az Ákos albummal picit mellélőttél, ugyanis a címadó szám refrénje az, hogy "test a testhez ér", nem pedig teszt a teszthez :)))
2010.01.20 12:02:41Fiona Tyassen
ggondolom majd ennyi szopi után, zsigerből úgy marad a szája, oszt mint a porszívó mindent beszippant
2010.01.20 12:07:15Seduxen
"aki azt vette a fejébe"
nem csak február 20-án fogja a "fejébe venni" ?
2010.01.20 13:22:23hiéna
csak a csaj gusztustalan? de az a 100 pancser, aki jelentkezik, az nem?
2010.01.20 13:29:48Paradoxon88
Brannagh
Az "üzletszerű kéjelgést" jól definiáltad, de az üzeletszerű kéjelgés elősegítése (mint büntetőjogi tényállás) nem a szó hétköznapi értelmáben vett elősegítését jelenti.
Lásd. Btk (1979. évi IV törvény) 205. §.
2010.01.20 13:38:16florabors
- hány férfival feküdtél le?
- néggyel. de 130-at leszoptam.
2010.01.20 13:41:47fordp01
nemtom, mit paráztok itt a fertőzésekkel meg ilyesmi... vinni kell egy üveg tecsóvodkát, és közben locsolni a jóasszonyt meg a műszert :)
másik, ami eszembe jutott: shop stopban van az a jelenet, mikor Dante szalad ki Veronica után a parkolóba, és üvölt:
- Ez nem lehet igaz, a barátnőm 37 faszt szopott le!
(Egy forma a parkolóban meg a azonnal fordul a csaj után, mire Dante:)
- Hé, jössz vissza!!
:D
2010.01.20 13:45:35florabors
ford p, nekem ugyanez jutott az eszembe, csak én már hozzáadtam a többletet :)))
2010.01.20 13:50:35KÉK MAKY
szerintem igy történhetett a dolog mint ebben a viccben:
Sámsonról elterjed a pletyka, hogy homoszexuális. Amikor meghalja, ezt
elõbb felháborodik, de aztán elkezd gondolkozni, hogyan vehetné elejét a
rosszindulatú pletykálkodásnak. Megszületik az ötlet:
Kihirdeti, hogy vasárnap az arénában 1000 nõt tesz a magáévá.
Vasárnap gyûlik a tömeg és a lelkes résztvevõk. A fanfárok után
Sámson nekikezd, jó híre megvédésének.
500-on túl van, de még meg sem izzadt. A tömeg biztatja:
SÁMSON, SÁMSON!!
700-nal jár, de kicsit már fáradt. A tömeg mellette van:
SÁMSON, SÁMSON!!
800-nal már remegnek a lábai. A tömeg biztatja:
SÁMSON, SÁMSON!!
923-nál Sámson elájul. A tömeg egy percig némán figyel, majd:
BUZI, BUZI!!
2010.01.20 13:53:57krampácsoló
Én 500ér szopok.
Ennél többet senkinek sem adok.
2010.01.20 13:57:41uveg
na tudtok már valami részeredményeket? él még a picsa vagy már az orvosok szedik ki a faszta a szájából mert kiakadt az állkapcsa.
2010.01.20 14:18:48Csabikuci85
Magyar országimázs 2.0
A magyar nők a világ legszebbjei közé tartoznak, és úgy szopnak mint senki más a Földön.
Gusztustalan a csaj, bár az ilyennek első a fasz. Majd ha megöregszik, lesz mit mesélni az unokáknak.
És akkor a sok befizetőről ne is beszéljünk.....:D
2010.01.20 17:39:08gtigy
Nem tudom mi lett a végeredmény,mennyi faszt szívott le ez a szakadék??:D
2010.01.23 16:36:51Bérgyilkos Bohóc
Biztos betenném a farkam egy olyan szájba, amit közvetlen előttem 80 idegen férfi telepocsékolt.
2010.01.23 21:50:04GraceStalker
2010.01.23 19:40:30kibaszottkurvák dögöljetek meg
szerintem maradj itt egy darabig, hátha emberedre akadsz majd.