Lecserélték az orális rekordra készülő lányt
2010.02.10. 14:09 - terabithia
Micsoda izgalmak. A Tutti Frutti magazin minden bizonnyal (szerencsére nem túl későn) rájött, hogy kicsit mellényúlt azzal a lánnyal, akit kiválasztottak a szopás-rekordkísérletre, ugyanis egyik pillanatról a másikra lecserélték Leilát.
A csajt, aki a tervek szerint 100 pasit akart kielégíteni, a Privát Partyn mutatták be a nagyközönségnek, ám ő nem igazán hozta a formáját. Szerencséjére, vagyis inkább szerencsétlenségére a nézők közül segítségére sietett egy lány, és egy ideig ketten fixálták orálisan a jelenlévő úriembereket. A videó tanúsága szerint Leila hamar feladta, Suzy viszont olyan meggyőzően szopott, hogy inkább az ő szájára fizetnek be február 20-án. A csodás eseményről felvétel is készült, vigyázat, a bácsiknak látszódik a micsodájuk, amikor épp nem az egyébként amatőr pornószínésznő szájüregét töltik meg. A videóért kattintson a képre!



Kommentek
2010.02.10 16:05:16♥pöcegödör♥
Az alapanyag elég gyatra :)))
2010.02.10 17:49:23Rosszindulatú Vászka
Azér kell hozzá egy lelkialkat vagy abberáció, még második is utáűlnűk lenni, hátmég 58.
2010.02.10 18:19:14Dax
remélem rengeteg tizenéves lányka veszi le ebből a helyes szexuális viselkedés módot, és folytatják az ilyesmit a gyakorlatba! mutogassunk ilyeneket minél több helyen, és neveljünk a lányainkból kurvákat! csak így tovább!
2010.02.10 18:31:04Baba (Senta kanapejan)
en szerintem barmelyik nocsket le'pipalnam'
2010.02.10 18:32:01Tpancs
2010.02.10 18:19:14Dax
ja, már így is tök menő a szopás
2010.02.10 18:35:31florabors
de szar a kommentelő
2010.02.10 18:44:24♥pöcegödör♥
2010.02.10 18:19:14Dax
Elnézésedet kérném, de minha egy kicsit zavart lennél, összemosod a dolgokat...
2010.02.10 18:53:07Dax
nem érzem magam zavartnak, kicsit szomorúnak talán
2010.02.10 19:27:08Tesveer
Dax!
Sajnos nincs igazad, én nem állok melléd. Ha szerinted a "lányaink" egy ilyen videó megnézése után szaladnak tucatszám farkakat szopni, akkor te igencsak lebecsülöd a magyar nők értelmi képességét, valamint a szülök gyermeknevelési képességeit is.
Mondhatnám úgy is, hogy akit ez ilyen viselkedésre sarkall, annak a szülei valamit nagyon elkúrtak.
2010.02.10 19:31:57Dax
Minnél több ilyet mutogatnak annál inkább a norma részévé válik, és annál inkább elterjedtebb lesz, ha ez folyik a csapból is, bizony anyuci meg apuci lesz a hülye aki azt mondja hogy ez nem jó így, pedig dehogynem mert mindenki ezt csinálja. ezzel lehet vitatkozni, de felesleges mert így van
2010.02.10 19:43:52pilli
Dax, teljesen egyetértek... itt ezt látják, más ezt csinálja, miért ne... aztán ha a szülők azt mondják, ez nem jó, az egy átlag tininek csak olaj a tűzre
2010.02.10 19:50:26átlátó
Hát erre neveltelek, te faszszopó?!
2010.02.10 20:02:08Sirbrilla
Dax egyetértek
2010.02.10 20:07:21A nép fia
Erre aztán büszke lehet mindkét lány! Főleg az utóbbi: odaállt, hogy szophasson, és micsoda dicsőség érte: megengedik neki, hogy lecumizzon 100 pasast. Azta, micsoda teljesítmény! Óriási tehetség! Az a lányka, aki elsőre próbálkozott, pedig oly szégyenben maradt, már nem is lehet teljes az élete a 100 farok nélkül.
Komolyan, szinte sajnálom őt. Nem szophatott le 100 farkat. Szegény.
2010.02.10 20:09:39Viktor H
Dax,
Normális tzenéves lányka nem lesz ilyen ,ha normális szülei vannak ... ettöl függetlenül elöbb utobb minden lány kerülhet olyan helyzetbe ,hogy több faszt fog egyszerre szopni ,mert lehet ki akarja ezt probálni . mint ahogy mi fiúk is ki akarjuk próbálni egyszerre több lánnyal , csak a mi erkölcsi züllésünkért nem aggódnak ennyire :-D
2010.02.10 20:14:26Leningrad
Tesveer, ViktorH:
rossz hirem van, sracok. MOstanaban a 12-13 eves kislanyok ezzel vagnak fel egymas elott. Mondjuk a videotol fuggetlenul. Felesleges idekeverni a "magyar nok ertelmi szinvonalat" ami nyilvanvaloan tul magas ahhoz h effelere vetemedjenek vele, oszt megis a kis 8osztalyos gimis csajok kozul kell kivakarnom nehany cimboramat. Ja mert a sracok most mar szemelyit kernek a lanyoktol (NEM VICC) ha mar a bulin a belepteto emberek nem voltak kepesek ezt megtenni. MIndezt azota amiota Kornel majdnem beujitott egy este egy 13 eves kiscsajt. Siman neztuk 18+nak. Lehet csodalkozni, akkor is evvan :|
2010.02.10 20:22:30♥pöcegödör♥
http://lmgtfy.com/?q=gyermeknevel%C3%A9s+szexualit%C3%A1s
2010.02.10 20:22:40Viktor H
Leningrad:
Én ezt tudom :-) Mármint ,hogy minden lánynál van egy ribanc korszak ...
2010.02.10 20:45:58Hegyirablo
Tesveer:
Neked még nem tűnt fel, Magyarország 90% mónika meg győzike só értelmi szintjén álló lelki toprongy? A normális mentalitású ember, aki nem a mának él, hanem a jövőt is nézi, ritka, mint a fehér varnyú.
2010.02.10 22:15:32dtk74
Akármit mondtok, meggyőződésem, hogy az orális a legbiztonságosabb szex. Ebből nem lesz abortusz. Akkorát senki nem bír nyelni...
2010.02.10 22:39:59egy hang a hátsó sorból
remelhetoleg nem a http://www.fogaz.hu -nal dolgozik a csaj
2010.02.10 23:47:05Tesveer
Dax: Ez hülyeség, már ne haragudj. Kábé az a szint, mint hogy ha megnézek egy akciófilmet, akkor elkezdek lövöldözni az utcán. Hidd el, hogy nem egy ilyen videó befolyásolja a viselkedésüket, és attól hogy esetleg megnéznek egy ilyet, még nem lesz menő.
A másik mit utálok, az ilyen "mindenki ezt csinálja" összemosás. Egyrészt nem, egyáltalán nem mindenki, másrészt akik igen, azok megközelítőleg sem ezt.
2010.02.11 01:25:28VRbagoly
Keresni egy tripperes kurvát Budapesten: ingyenes
Megdugni: 5000 Ft
Az élmény, hogy utána beállhatsz a tripperes farkaddal az orális rekordra készülő hölgy előtt kígyózó sorok elejére: felbecsülhetetlen.
Van, amit nem lehet pénzért megvenni.. csak találékonynak lenni hozzá, és utána örülni a fejünknek.
2010.02.11 01:29:08ebenbry
A 14-15 éves lányok nagy része orális szexet gyakorol, mert az biztonságosabb, nem vesztik el a szüzességüket, gyorsabban el tudják intézni. Még nem tudnának fogamzásgátlót felíratni maguknak, de a hüvelyük sem elég érzékeny még, hogy élvezni tudnák a behatolást, félnek a fájdalomtól.
Az orális szex szerintük és a (kis)fiúk szerint is menőbb, látványosabb, mobilkamerával felvéve is jól mutat, lehet vele dicsekedni.
A szülők nem is sejtik, hogy szinte minden középiskolai kollégiumokban élnek nemi életet a gyerekek.
A lányok nem egy ilyen videótól fognak kedvet kapni (ők inkább a többiek nyomására kezdik), viszont a fiúkra jobban hat a pornó.
2010.02.11 07:55:34Dax
Tesveer: Az a baj, hogy most nem egy filmről beszélünk, hanem egy hírről amiben az van hogy egy vagány kis csajszi elhatározta hogy lecuppant 100 csávót, ami nem ment neki, ámde helyette volt egy vagányabb csajszi aki megtudta csinálni, és így felsült az első. Nem fikció mint majdnem a pornó, meg ügye az általad említett akció filmek, hanem egy REKORDKISÉRLET, ami egy magatartás formát reklámoz. Mellékes hogy most dokumentálják vagy nem.
2010.02.11 08:51:26Lady Devonshire
Őszintén szomorú, hogy ez manapság természetes, ezért van annyi önbizalomhiányos és féltékeny nő. Erre nevelik a társadalmat.
Én naiv, hol marad a mindent elsöprő szerelem és az izzó őszinte szenvedély?
Ez télnyleg vagányság lenne?
Sok férfi ilyen vagány nőkről álmodik, és sóvárog utánuk, de ha a kedves neje jelentené be hogy ő már biz vagy 100-at lecummantott, elküldené a legmegalázóbb jelzők kíséretében a halál....... - ra.
Uraim, tisztelet és köszönet a kivételért.
Én ha férfi lennék, a szájába nem tenném a férfiasságom az tuti.
2010.02.11 09:14:19Bellevue
Lady Devonshire-nek.
Nekem egy pasi egyszer azt mondta, hogy nincs olyan pasi a világon akinek egyszer a farka egy nő szájában van, az magától kivenné onnan.
El kell fogadni, hogy más srófra jár az agyuk és a vér ha elhagyja az agyukat addig a farkukkal gondolkoznak.
2010.02.11 09:36:07Lady Devonshire
Bellevue!
:(
Ez így rendben is van, de akkor be se tegye!
:)
Na igen fogadjuk el, ha lehetőségük van rá, minden gondolkodás nélkül megteszik, de ők meg annyit nem képesek elfogadni, hogy mondjuk szeretem a romantikus filmeket.
No mindegy, mindenesetre a vőlegényem tartsa csak az agyában a vért :DD és maradjon sokáig kivétel.
Ó én szegény naiv szerelmes lélek. De hát miben higyjek ha nem a sírig tartó, örök hűségben, meg fehér menyasszonyi ruhába, a szerelem erejében?
2010.02.11 09:47:02Leggy
amint túlléptem Suzy kapitális hátsója okozta sokkon, rájöttem hogy fura a technika- mi ez a simogatás,kezezés nélkül, azért csak marokra kellene fogni azt a szerszámot nem?
2010.02.11 10:04:10prometheus_X
Ebben az egészben az a végtelenül szánalmas, hogy vannak emberek, akik ide járnak erkölcsi hegyi beszédet tartani. Azt valahogy elképzelni nem tudom, hogy valóban van olyan kommentelő, aki meglátta a cikk címét, és egyből arra gondolt, hogy nevelési célzattal ide fogja leírni a gondolatait, mert ide bűnös halandók járnak.
Baszki: NE OLVASD, ÉS A LÁNYOD SE FOGJA. Ennyi. Egy részét a gyerekek egymástól, a másik felét meg a szülőktől tanulják. A másik gyerek is. Így aki itt sajnálkozik, az máris valamekkora részben hozzájárult ahhoz a problémához, amiről ír.
Tény: nehezebb beismerni, hogy jó ha feláll, és sokkal könnyebb ilyen helyeken kompenzálni erkölcsi prédikációval.
Ha engem zavar a szarszag, elkerülöm a büdös helyeket, és nem megpróbálom meggyőzni a szagot, hogy terjengjen arrébb (legyen szíves).
Basszus, szopjon le 100, vagy 1000 farkat, ha neki ez esik jól! Nekem ízlik a pacal pörkölt, hol érdekel engem, hogy másnak erről mi a véleménye...
2010.02.11 10:28:36Dezsőcske
Szerintem az orális szex igenis bűn, és hallottam hogy van ahol büntetik. szerintem ezt itt is be kellene vezetni
2010.02.11 10:35:52Lady Devonshire
Ebben teljesen igazad van prometheus_x!
Nem erkölcsi prédikációt akartam tartani, és én valóban rákattanok ezekre a cikkekre, mert érdekel hogy mi folyik a világban.
Ettől még lehet elítélő véleményem, amit a véleménynyilvánítás szabadságának köszönhetően meg is oszthatok másokkal.
Foglalkoztam olyan tevékenységgel, amely a gyermekek és a társadalom egészségtelen fejlődéséhez hozáájáruló weblapokat, és ezek üzemeltetőit kereste. Konkrétan nem vettem részt benne, csak tanulmányoztam.
Azok a gyermekek akiknek a szülei elzárkóznak ezen oldalak és cikkek megtekintésétől, titokban tarják csemetéik előtt a társadalmi érdekéődés ezen formáját, sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve.
A gyermeknek igenis tudnia kell arról, hogy léteznek ilyen dolgok, akár látnia kell a pedofíliáról, vagy az erkölcstelen, nem egészséges sexuális képeket, ahhoz hogy különbséget tudjon tenni, és hogy a saját autonóm gondolkozásával, szülői nevelésbeni segítséggel fel tudja mérni a veszélyeket.
Ha vakságba zárjuk gyermekeinket, a kíváncsiság, a tapasztalatlanság és a naivság, sodorja veszélybe őket.
A tizenévesek, nem azért bonyolódnak a normálisnál többször orális, vagy alkalmi sexre, mert nincs tartásuk vagy mert riba***k, hanem mert a társadalom elhiteti velük, hogy ezt várják el tőlük.
2010.02.11 10:37:31Lady Devonshire
Dezsőcske!
Ezt azért nem mondanám hogy bűn, csak vannak határai.
Igenis szép dolog mindkét fél részéről, csak nem mindegy a körülmény. És nem mindegy hogy miért csinálja valaki.
Az egészséges és jó sexuális élet része, amennyiben valódi vágyból teszi valaki.
2010.02.11 11:03:59kívülálló
Remélem a sikeres rekord után újabb értékes celebbel gazdagodunk.
Előbb csak vendégként haknizik, majd főzőversenyben vesz részt, aztán müsort vezet, végül leszerződtetik egy sorozatba.
2010.02.11 11:22:19EnCIS
Miért mindig ebéd közben olvasgatok????
2010.02.11 11:38:28Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!
Mint az eddig kormányzó pártok, szopatnak.
2010.02.11 12:04:05gumicukor1
Azért érdekes, hogy az indexre pornót linkelnek. Rákattintottam a linkre, de még fizetősnek is tűnik. GG index ;)
2010.02.11 13:21:22Asura
prometheus_X
amen
2010.02.11 13:40:09Pong
Tegnap hallotam egy középkorú, konzervativ német(persze) hölgyről, ki magára kenegeti, konkrétan arcára, mivel azt hiszi, ez jó neki.
"Foglalkoztam olyan tevékenységgel, amely a gyermekek és a társadalom egészségtelen fejlődéséhez hozáájáruló weblapokat, és ezek üzemeltetőit kereste. Konkrétan nem vettem részt benne, csak tanulmányoztam."
Webnanny?
2010.02.11 15:15:05Tesveer
Dax: Feltehetek egy kérdést? Ha te fiatal korodban olvastál volna egy ilyen cikket(ha férfi vagy, akkor cseréld ki a nemeket) szaladtál volna száz szám szopni/nyalni utána? Ha a válasz igen, akkor valamennyire megértem a hozzászólásodat.
Dezsőcske: Szerintem meg a hülyeség bűn, de valamiért nem tiltják sehol.
2010.02.11 17:18:37krampácsoló
Most akkor 20-án melyik sorba kell beállni?
Nem szeretném, ha a fasz rossz végére kerülnék.
2010.02.12 02:01:10pekarszabi
"Az egyik szemböl szopatja.. a másik meg seggbe bassza.."
2010.02.12 10:35:34Dunyi az Agilis
2010.02.11 17:18:37 krampácsoló
:D
Mint az egyszeri rendőr, akit két kollégája elvisz kurvázni, kibérelnek maguknak három csajt két órára, de fél óra múlva panaszkodva így szól:
- Gyerekek, találjunk már ki valami rendszert, már másodszor szopok...
2010.02.22 16:11:53MadamePompadour
Miattam aztán élvezze, de ribanc, oszt pont.