Magyarországra érkezett az amerikai Playboy egyik munkatársa, Paul Miller. A fotós azzal a nem titkolt szándékkal utazott hazánkba, hogy férfi magazinoknak keressen új arcokat, mindemellett pedig bemutatkozó anyagokat, portfóliókat is készít.

Miller több modellügynökséggel is felvette a kapcsolatot, így például Rocardo Soli "lányait" is lefotózta - a pornómenedzser elmondása szerint ingyen és bérmentve. Érdekes adalék, hogy a fotóst a most már hivatalosan is emberkereskedelemmel vádolt R.Tamás (a Queen of The World szépségverseny hazai licensztulajdonosa) is megkörnyékezte, és felajánlotta neki, hogy dolgozzon olyan modellekkel, akik több százezer forintot is hajlandóak kiperkálni az általa készített fotókért.

Miller tehát nekiállt kattintgatni Magyarországon, a juj.hu pedig lencsevégre kapta az öreget. Mint ahogyan az a videóben is látszódik, az R. Tamás által biztosított egyik modell Lévai Adrienn volt, aki annak idején szólóban nyomatta magának a vibrátort a kamera előtt, és mivel Soli üdvöskéje, Boróka Balls (akit pályafutása elején Miller fotózott) is a pornóban végezte, a kérdés adott volt, miszerint sok lány dönt-e úgy, hogy a playboy fotózás után inkább felnőtt filmezik.

Miller a bulvárportálnak elmondta, valóban sokszor előfordul ez a dolog, ám a fontos az, hogy a csajok megmaradjanak annál, amit ők szeretnének csinálni. Vagyis, ha pornózni akar modellkedés helyett, akkor pornózzon, de legalább érezze is jól magát a helyzetben. A fotós hozzátette, Amerikában is az a helyzet, ami máshol: a szép lányok elmennek pornózni. Mindemellett azt javasolja, mindenki gondolja át jól, mielőtt ilyen lépésre szánja el magát.