Figyelem!

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Ember nem képes arra, amire a csiklóvibri

2010.06.17. 15:08 - velvet

Olvasói teszt

Brigitta, 25 éves idegenvezető olvasónk az, aki múlt héten egy vibrátorral lett gazdagabb a Muffin jóvoltából. Tapasztalatát természetesen ő is megörökítette az utókor számára:

"Kezdeném azzal, hogy nem a LELO Mia az első vibrátorom, és ebből a márkából is beszereztem már párat, így van jócskán összehasonlítási alapom. Félreértés ne essék, nem vagyok vibrifüggő, mindössze egy hedonista szingli nő. Amikor megkaptam a választási lehetőséget is a szexcuccok közül, elsődleges szempont volt, hogy végre olyan játékszert válasszak, ami kicsi, de erős. Vagyis: elfér egy retikülben is akár, de vadul rezegjen. Amúgy csiklóorientált vagyok, vagyis a korábbi méretes dildókat is a klitoriszom izgatására használtam, ezért egyáltalán nem sértődtem meg, amikor egy 11 centis utazó vibrátort nyomtak a kezembe, hogy számomra tutira ez lesz az ideális. A Mia külsejéről még annyit érdemes tudni, hogy teljesen úgy néz ki, mint egy rúzs. Ha véletlenül kiborul a táska, senkinek nem fog feltűnni, hogy egy szexjátékról van szó.

Nem tagadom, otthon az volt az első, hogy magamra zártam a lakást, és nagyjából fél órára töltőre tettem legújabb barátomat. Igen, töltőre. Merthogy a LELO-ban pont azt bírom, hogy nem kell elemet venni/cserélni, sőt, a Miát számítógépre is lehet csatlakoztatni. Szóval, bugyi lehúz, ágyba dőlés, nagyterpesz és start. Egyszer, az egyik pasim megkérdezte, hogy melyik a jobb: a vibri vagy a nyelve. Állítólag a válasz nagyon diplomatikusra sikeredett, de az az igazság, hogy nem lehet sorrendet felállítani: más. Persze, ha adott a lehetőség, inkább egy férfi feje legyen a lábaim között, de a vibrátor olyan idegvégződéseket is tud stimulálni, amire ember nem képes. Ez van. És ez van a Miánál is. Azt hittem, a rezgés jóval finomabb lesz, mint a nagyobb testvéreinél, de erről szó sincs, ugyanolyan erőbedobással juttat a csúcsra. Amit egyébként utálok, és megoldást még senki nem fejlesztett ki rá, az az, hogy a maszturbálás végére teljesen elzsibbadnak az ujjaim a rezgés miatt. Ideális annak, aki nem akar hatalmas és nehéz dildóval cicózni, és bukik az eleganciára. A mocskos részletekbe senkit nem avatok be, lényeg: 6 perc alatt képes kielégíteni, ami nálam nagy szó."

A terméket a vagyaim.hu biztosította. Ha kedvet érez valamilyen játékszer teszteléséhez, írjon a következő címre: nefelejcs(kukac)mail.index.hu. Levelében röviden győzzön meg minket arról, miért pont Ön a megfelelő alany.

Kommentek

  • 2010.06.17 17:58:18Aha, persze

    Egy reklámot olvashattunk

  • 2010.06.17 18:09:40f@szharcos

    dugd fel a pinádba a LEGO-t, modjuk a csillagrombolót

  • 2010.06.17 18:35:30satanikus robotikus

    Csak hozzá ne szokjál.

  • 2010.06.17 18:55:25praenomen

    éljenek a vibrátorok! :)

  • 2010.06.17 19:08:08tuktuk

    6 perc egy csiklovibratortol az eleg sok, nem?

  • 2010.06.17 19:22:46The Hitman

    Hülye kurva. Anyád is így csinált volna téged, te cafka.

  • 2010.06.17 19:32:21Animacs

    "sőt, a Miát számítógépre is lehet csatlakoztatni."

    csak én nem értem,h. ennek mi is a lényege??? mit is kell feltölteni a gépre róla, vagy miért is lehet számítógépre csatlakoztatni???

  • 2010.06.17 19:53:07habba habba

    Animacs, USB-s töltőt láttál-e már?

  • 2010.06.17 19:55:43fiktiv állat

    a 6 perc simán verhető, de a baj az, hogy hozzászoktál ezekhez a cuccokhoz...

  • 2010.06.17 20:02:05Kiskræpæk

    Az volt már, hogy promó ? :D

  • 2010.06.17 20:03:10odamondó

    Azért kiváncsi lennék milyen nő a Brigitta...

  • 2010.06.17 20:12:50Orpheus

    Sunáznám. Nem Brigit.

  • 2010.06.17 20:26:47Blackestdaemon

    Nekem van egy tippem, milyen no :D eh... brr
    Fiuk sunazzatok :D

  • 2010.06.17 20:27:22Wannabe

    Ennyi suttyót...

  • 2010.06.17 20:48:06Hidromachus Flagizallusz

    briginek nem a vibrátorával kellene játszania hanem velem !!!
    sunáznám!!!

  • 2010.06.17 20:54:40Pippike

    Kipróbálnám, éljenek a vibrik!

  • 2010.06.17 21:05:44Animacs

    2010.06.17 19:53:07habba habba
    mit a nyavalyát tölt át a gépre, te nagyon okos? a sikolyait, vagy mi???

  • 2010.06.17 21:28:56apabuksikiszökött

    Animacs
    Az elején azt hittem hülyéskedsz, de már látom komolyan gondolod... :-)

  • 2010.06.17 21:31:39someoneelse

    "a vibrátor olyan idegvégződéseket is tud stimulálni, amire ember nem képes"

    Kac, kac, kac

  • 2010.06.17 21:44:51habba habba

    Animacs: Te tényleg ennyire hülye vagy, esetleg trollkodni jársz ide?

  • 2010.06.17 21:49:05avus

    Animacs: az ilyeneket mint te, hol tenyésztik? USB-n át árammal lehet tölteni elektromos eszközöket, pl mobiltelefont, vagy esetünkben vibrátort.

  • 2010.06.17 21:49:23A sokadik Zoli

    Animacs: fordítva. Gépből áramot a vibri akkujába.
    De a te ötleted sem rossz, biztos jobb lenne mint egy utószinkronos pornófilm.

  • 2010.06.17 21:52:18Kisama

    Kepzelem eza Briggitta milyen lehet :D
    Sztem maradjunk annyiban, hogy sunazza ot a vibrator :D

  • 2010.06.17 21:53:52Mrs. Stinson

    Avus, Zoli..elrontottátok a játékot. :P
    Én még kíváncsi lettem volna Animancs ötleteire. :o)

  • 2010.06.17 22:33:39postakocsi

    - És mondja Mari néni, milyen volt a vibrátor?
    - Nagyon jó, csak a fogaim....

  • 2010.06.17 22:34:34Richard Milhous Nixon

    Csatlakoztatod a számítógéphez és letölti a telemetria adatokat. Köridők, etc. :D

  • 2010.06.17 22:50:38Tozonborz

    szerencsétlen, se férfi, se fantázia, csak egy gép jutott neki.
    A következő egy művagina teszt lesz "Józsi"-tól?

  • 2010.06.17 22:51:25Don Bandi

    az ciki ha nekem sikerült a nyelvemmel 5 percet kihoznom egy női hölgyből?

  • 2010.06.17 23:03:30recibiendo

    Brigitta egyszerű lehet, mint egy 100-as szög, és látványra nyilván alig veri a szemetes vödröt.

    Milyen jellemző egyébként, hogy az összes nőknek eladható szexuális játékszert, műfaxot, ketyerét, mind férfiak fejlesztették ki.

    A végfelhasználók fantáziája kezdetben répa, középszinten uborka, haladók esetében banán és borosüveg környékén ragadt meg.:)

  • 2010.06.17 23:34:20Elfman

    Richard Milhous Nixon
    Ez telemetria szöveg nagyon állat volt. Még mindig sírok a röhögéstől!!

  • 2010.06.17 23:34:30A Fórum Trollja

    "töltőre tettem legújabb barátomat"
    és csodálkozik, hogy szingli mikor barátjának tekint egy műanyag szart!
    különben is szinglik nincsenek csak beképzelt frigid nők!

  • 2010.06.18 00:01:424b

    Hát ez nem volt túl informatív cikk... Azért valamiféle minőséget el lehetne várni a kedves tesztelőktől, ha már ingyen kapnak valamit, így igen nagyon reklámszagú az egész.

    "Amit egyébként utálok, és megoldást még senki nem fejlesztett ki rá, az az, hogy a maszturbálás végére teljesen elzsibbadnak az ujjaim a rezgés miatt."

    Kedves Brigitta, van egy hírem, rosszul tudod. Leszámítva azt a lehetőséget, hogy valaki más ujjait zsibbasztja el, már fejlesztettek ki rá megoldást. Ha érdekel majd elmondom. Vagy várjcsak, a mocskos részletekbe nem avatlak be... ;)

  • 2010.06.18 00:06:46oberon007

    annyira szánalmas ez a sok nyöszörgés, meg fröcsögés... ilyenek vagytok?
    magam részéről remélem, hogy nem csupán egy PR cikk és a Hölgynek valóban nagy orgazmusai voltak/vannak/lesznek.
    bár nem hiszem, hogy a szerelmeskedést(!) bármilyen gép pótolhatja, de, ha már maszturbálásra kerül sor, akkor az ember hozza ki belőle a legjobbat!!! mert napi egy orgazmus és nem kell pszichológus - mondják.

  • 2010.06.18 00:32:44booboomacko

    nahat mennyi pasi feltekeny itt a vibratorokra... persze az teljesen renbden van mikor maguknak verik ki

  • 2010.06.18 01:16:07roxxtar

    annyira nyomorék picsa lehetsz :DDDD

  • 2010.06.18 01:55:39Abraka

    zsibbad az ujjad? fogjad fogoval, annak a nyelet meg tekerd rongyba..

    sokkal szexibb ha egy csaj tárcsáz vagy ujjaz. A vibrieiteket "feldughatjatok" :D

  • 2010.06.18 05:12:28Liquid_Night

    Azért én megsimizném a csiklócskáját vele....

    Egyébként NEM igaz, hogy mind férfiak fejlesztették volna...

  • 2010.06.18 06:42:51petya.bacsi

    Minek ide 11 centis vibri? Fogd a telefont, vedd rezgőre és hajrá. A virbrátortól is teherbe eshetsz, vigyázz :D

    (Hoppácska, elég a 11 centi? Nem a méret a lényeg?)

  • 2010.06.18 08:19:17pittiman

    ez most komoly? ez annyira kamu ízű.Mintha egy kilencvenes évekbeli magyar szexmagazin kiégett koraötvenes újságírója írta volna az egészet. kiszámítható sablonos panelek egymásutánja. nagyon gáz

  • 2010.06.18 08:21:11Green_man

    az a baj hogy ezt végigolvasva az jön le hogy brigi egy k**vajó nő.
    Közben lehet hogy egy 110kg-os nagy seggű p*csa. akinek azért kell ennyi rezgő kólás flakon mert az életben nem találna magának faszit se, max ha valakit letámad a sötét utcában....

  • 2010.06.18 08:27:12IHateTV

    Ez egy rendkívül fantáziátlan írás!

    Egy 13ezres ajándékért csak ennyit tudott kihozni magadból?

    Szánalom.

  • 2010.06.18 08:31:33IHateTV

    Nah tessék elírtam...
    Tehát:
    Egy 13ezres ajándékért csak ennyit tudtál kihozni magadból??

  • 2010.06.18 08:48:29Slow

    Ez valami teszt volt?
    Olyan mint a "Játék egerek giga tesztje"?

    Mert akkor még hiányoznak paraméterek, pl.: mennyi idő a feltöltés, mennyi ideig bírja az akksija, az átmérője is hiányzik....jah, hogy ott a link, akkor ez csak egy reklám.

    Brigitta (bár kétlem, hogy egy valós személy lehetsz) vegyél még sok vibrátort, egyszerre dugd be az összes nyílásodba, tekerd fel mindet max.-ra.

    Legközelebb töltés helyett vagy után, fertőtlenítsd. A zsibbadás pedig nem káros hanem jótékony mellékhatás, vibrizés után a zsibbadt ujjaiddal olyan élményt okozhatsz magadnak, mintha más érne hozzád "ott".

  • 2010.06.18 08:59:53riding

    -1000
    [link]

  • 2010.06.18 09:20:46Hadrian77

    Hedonista és egy vibrátor a legjobb barátja? Zavaros...

  • 2010.06.18 09:27:58Karachar Nevian

    Animacs

    Annyiról van szó hogy az USB-n keresztül egy közel 5V-os feszültségű áram folyik és az élelmesebb cégek ezt kihasználják az akkuk töltésére is.

    The USB 1.x and 2.0 specifications provide a 5 V supply on a single wire from which connected USB devices may draw power. The specification provides for no more than 5.25 V and no less than 4.75 V (5 V±5%) between the positive and negative bus power lines. For USB 2.0 the voltage supplied by low-powered hub ports is 4.4 V to 5.25 V

    (Wikipedia)

  • 2010.06.18 09:43:05Dr. Mitakarsz Tudni

    Ezek baszott jo beszolasok, tobbszor is hangosan felrohogtem, mar ezert megerte, hogy Brigi uj vibratort nyert, nem?

  • 2010.06.18 09:43:20Kasia

    Eszerint minden pasi, aki magához nyúl, min. 200 kilós elhízott bűnronda egyed? Na meg tutira nem kell senkinek? Ha hímnemű csinálja, akkor egészségügyi, meg mert kell, meg minden. Ha nő, akkor gusztustalan kurva, mert nem kell senkinek... hm... érdekes... "Sokkal szexibb, ha egy csaj ujjaz" -> nem pornófilmekből kéne a szexuális "tapasztalataidat" szerezni...

  • 2010.06.18 09:52:56mojszipupi

    Én 6 perc alatt simán kinyalok egy nőt és nem felvágásból. Ha ez a kis izé ennyire rezeg jobb eredményt kéne mutatnia nem csajok????

  • 2010.06.18 10:14:22Karachar Nevian

    2010.06.18 09:52:56mojszipupi

    'Szerénység elvtársak, szerénység.
    Amit a legjobban szeretek magamban, az a szerénységem...'

  • 2010.06.18 10:15:17Addsa

    Ennyi barmot!

    Sokatokból szerintem a féltékenység beszél. Nincs szebb egy "játékos" lánynál.
    Szerintem minden megengedett, ami örömet okoz. Együtt és egyedül.

    Uff.

  • 2010.06.18 10:17:31Addsa

    Még annyit, mi ez a versengés az idővel? Nálatok nem függ ez 100 millió dologtól?

    Brigi gondolom azért írta, hogy hangsúlyozza tetszett neki, nem azért hogy versenyt indítson.

    Hülyegyerek.

  • 2010.06.18 10:19:07Karachar Nevian

    mojszipupi

    Amúgy meg mikor férsz te bele egy női retikülbe, ráadásul rúzsnak álcázva magad ha netalántán kiborul?
    Sztem a mi időnk akkor jár le, ha jön egy upgrade ami után a vibri képes lesz elvinni a nőt nyaralni, végighallgatni a női rinyálást...

  • 2010.06.18 10:31:29pajaro

    képet. lehet hogy a tegnapi csöcsös csaj brigitta?

  • 2010.06.18 10:34:15Pierr Kardán

    Hűha...

    Kedves férfitársaim, miért vagytok ennyire kiborulva attól, hogy egy nő akkor is élvezhet, ha mi éppen nem vagyunk kéznél?

    Ezek szerint a férfiak többsége féltékeny a vibrátorra, még akkor is, ha gyakorlatilag 0 % az esélye annak, hogy innen bárki ismerné Brigit. El kell fogadni, hogy ma már egy nő nem a párnáját sírja tele, ha éppen nincs hapsija, hanem különböző módon vészeli át a hapsihiányos időszakokat.

    Csak azt nem értem, hogy ezt miért egy férfi írja le, miért nem a nők védik meg Brigit...

  • 2010.06.18 10:38:52szamok ember

    Századelőn (múlt), orvosok gyógyították ilyen szerkezetekkel a női hisztériát.

  • 2010.06.18 10:47:48endorpH1N

    én beledobnám reggel a bögrémbe és lemérném mennyi idő alatt veri habosra a frappé-t! :-) Amúgy mindenki azzal játszik amilye van, ha valakinek műanyag kell akkor nyomja, ha kígyóubi nyomja! :D

  • 2010.06.18 10:53:18endorpH1N

    Most kb. minden csávó úgy ki van akadva mintha nem verné ki senki soha magának.... Akár van barátnő akár nincs néha azért jólesik rárántani ezt mindenki tudja...

  • 2010.06.18 10:55:27Karachar Nevian

    2010.06.18 10:34:15Pierr Kardán

    Az attól való félelem a bűnös, hogy idővel nem a párnáját sírja tele, ha éppen nincs hapsija, hanem majd nekünk kell vigasztalni ha esetleg elromlik a vibri...

    Amúgy hallottam hogy az Apple már tervezi az iCunt-ot. Na az milyen lesz majd, amikor egy ilyen szerelmi négyszög vall színt a Monika showban(vagy jogutódjában).

  • 2010.06.18 11:05:48annalysis

    Daneel!

    Ha annyi csodás csajszibarack van, akkor miért bánt téged a vibrátort használó nő? Egyébként meg a vibrátor egyáltalán nem zárja ki a pasit, sőt! Aki rendszeresen él szexuális életet sokkal tettrekészebb, mint az, aki csak elvétve...
    Feltételezem, akkor Te soha nem nyúltál magadhoz, mert amikor csak vágyad támadt, kéznél volt egy maca! :(
    Megjegyzem, fiatalabb Te sem leszel, a te ráncos löttyedt fütyid sem fogja tudni legyőzni a gravitációt!
    De az a lényeg, hogy most te vagy a Jani!
    Inkább vibrátor, mint ilyen pasi!

  • 2010.06.18 11:06:23Páneurópai Harci Kos

    Olyan szánalmas ez a rinyálás, ha neki ez esik jól, csinálja.

    Persze aki féltékenykedik egy vibrire...

  • 2010.06.18 11:21:13Kisbogarad

    @Pierr Kardán: itt vagyok én, hogy nőként megvédjem Brigit, csak későn olvastam az írást és ezt a sok féltékeny kommentet. Hihetetlen, hogy ennyi pasi vélekedik ennyire negatívan a vibrátorokról és arról, hogy kik is használják. Persze, ők biztosan soha nem nyúltak még magukhoz... Na nekik én szépen le is vágnám, hogy nehogy véletlenül is megtehessék :)Ennyire szegényes fantáziájú és álszent embereket....

  • 2010.06.18 11:40:15anyahajócsapóajtóhatjtogatólabelló

    Jó a cikk, de ha már LELO akkor legyen teljes a kép:
    [link]

    sunáználak!!! igen Téged!!!!

  • 2010.06.18 12:05:44superninja

    Eladó, egy Anal-VaginalDuallIntruder FX-2000-es, a csak amerikában kibocsájtott LimitedGoldEdition++ sorozat benzinmotoros(49.9ccm-1.1 LE)darabjai közül.
    Ugyanitt, férfiaknak, a híres 1980-as felfújható Északi Boszorkány sorozat utolsó, máig érintetlen csomagolású darabja.
    Érdeklődni a: www.szexjatekritkaságokgyujtoportalja.hu oldalon

  • 2010.06.18 12:35:32Slow

    nekem ez a szexjatekritkaságok.... oldal nem jön be, nektek se?

  • 2010.06.18 12:35:45Dövan

    Legyen szíves valaki, és dugja meg!

  • 2010.06.18 12:43:33Slow

    Dugja meg a LELO.

  • 2010.06.18 12:58:20idelle

    15 perc hírnév kipipálva, az eredményből semmit nem von le, hogy mindezt a csiklóddal sikerült elérni. :-)

  • 2010.06.18 13:04:07Oleg Gontar

    Jol latom hogy mindneki feltekeny egy ismeretlen no miatt egy csiklovibratorra?

    Oruljetek neki, 1 gonddal kevesebb.

  • 2010.06.18 13:21:33pettypóó

    No nemazért, de a csiklóvibrivel nekem kb. másfél perc az orgazmus. Szerintem a 6 perc az sok! 6 perc alatt 2-3-ra is képes vagyok.

  • 2010.06.18 13:28:48prometheus_X

    @pettypóó: Az író csak annyit írt, hogy NÁLA ez nagy teljesítmény, azaz nyilván az átlagosnál lassabban jut a csúcsra. Attól még lehet hogy neked fél perc is elég lenne ezzel a ketyerével.

  • 2010.06.18 13:38:06tartály

    Obiban leget kapni 1500-ért rezgőcsiszolót. 100-as csiszolóvászonnal olyan idegeket is tud izgatni, amire ember tényleg nem képes. Vagy fogd be a fúróba a 2B-s ceruzádat! pár ezres fordulatszámnál kitekeri belőled azokat az idegvégződéseket amire vágysz! És még az újad sem zsibbad el. Tölteni sem kell őket.

  • 2010.06.18 13:38:55tartály

    leget helyett lehet!!!

    Bocs

  • 2010.06.18 13:39:48tartály

    és nem újad, hanem ujjad

  • 2010.06.18 13:41:26Megköszönöd az italt,hazamész, kivered

    "Félreértés ne essék, nem vagyok vibrifüggő, mindössze egy hedonista szingli nő"

    Vagy inkább egy hosszú ideje b@szatlan picsa.
    És így is 6 perc kellett 156753/perc fordulatszámú vibivel, hogy a csúcsra érj. Jó lehet téged kezelni.

  • 2010.06.18 13:53:09s.o.v.i.e.t

    "megoldást még senki nem fejlesztett ki rá, az az, hogy a maszturbálás végére teljesen elzsibbadnak az ujjaim"

    megoldás: Hagyd, hogy a partnered vágjon szét vibrátorral.

    egy normális taggal ellátott, illemtudó ember biztos odalök olyat, hogy minden idegvégződésedet megszámolhatod miután kifeszített vagy 6-szor. közben aggathatsz magadra rezgő-mozgó USB rúzsokat.. de a pokoli élmény az a benned döngő, lüktető kékeres...

    további jó tesztelgetést;)

  • 2010.06.18 14:41:06rotoura1

    Egy ilyen cikkhez minimum a tesztelő fényképe dukál! Ugyanis vizuális típus vagyok!

  • 2010.06.18 15:59:36dru.

    2010.06.18 10:39:22 R. Daneel Olivaw
    okoska! nyilván egy férfit nem kárpótol egy vibrátor, de ha nincs barátja éppen akkor ez megfelelő módja a "feszültség levezetésének". mellesleg ezt a "csajszibarackot" kurva gyorsan felejtsd el, mert nagyon gááááz.
    ja és te meg ne verd a faszod, mert bizony 70éves korodra löttyedt heréid lesznek és impotens leszel, senkinek se fogsz kelleni. jézusúristen.

  • 2010.06.18 16:00:45dru.

    bocsánat, nyilván nem HELYETTESÍT egy férfit egy vibrátor.

  • 2010.06.18 16:02:23Addsa

    Tényleg ennyire megvetendő dolog az önkielégítés? Baszatlannak kell hozzá lenni, hogy valaki csinálja???

  • 2010.06.18 16:32:13Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    Brigitta, te 25 éves álalany. Takarodj mosogatni!

  • 2010.06.18 17:13:04Sörkálmán

    A vége az lesz, amikor a faszi meg a nő egymásnak háttal ágybabújnak, és a formaság kedvéért összedugják az ágy másik végében a dildót a művaginával.
    Biztos van, aki még akkor se venné észre, hogy valamit súlyosan eltolt az életében.

  • 2010.06.18 17:42:43egy_csajszibarack

    Fiúk! Nagyon állat a hozzáállásotok a témához! Csak azért szólok hozzá, hogy felvilágosítsalak benneteket egy kicsit: én egy 38 éves magas, vékony, csinos, férjezett nő vagyok, aki mellesleg imádja a szexet! A férjemmel iszonyat jókat kefélünk, de attól még a vibri sem felejtendő! Sőt! Egy jó vibrátor meghozza a kedvet! Arról nem beszélve, hogy ha már a férfiasság kimerül, a vibri mindig kéznél van! Amúgy meg a csikló izgatása szex közben egy vibrivel, maga az álom! A farkatok erre nem képes!

  • 2010.06.18 18:26:15Orpheus

    Egyre inkább LOL kategória ez az egész.
    Részemről a sunáznám,nem Brigit megnyilvánulás kb ennyit takart: a sunáznám még nem volt,amúgy meg kit érdekel?:D Volt egy pár jó perce,kedves egészségére. Legyen még sok!
    Na de momentán,kedves Hölgyek: nem tök 8,miféle márka/típus a cucc? Nem tök mindegy,hány perc alatt juttat el a csúcsra? Lehet,hogy én vagyok ódivatú,de nem a minőség a lényeges,ma már csak az számít,hogy 1 órába mennyi orgazmus fér bele?

  • 2010.08.04 16:29:12Mikrobi

    Aztán visszaadta?

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés