Farok nélkül már nem is tud magával mit kezdeni Dolly Buster – legalábbis minden jel arra mutat, hogy a 40 éves leszerelt pornós unatkozik mostanában. Németország Geronazzo Máriája most azt vette a fejébe, hogy korábbi sorozatos beégései után ismét előáll egy videoklippel, ráadásul olyannal, ami kicsit még az eredeti szakmájába is vág: a dalolászás mellett Buster nyögdécselni, lihegni és sóhajtozni fog a zenei alapra, amihez nem is nagyon kell majd énektudás.

Ez persze nagy szerencse, korábban ugyanis sorozatban megkapta a Németország legrosszabb énekese címet, de ahogyan a csehországi európai parlamenti választásokon történő kudarca sem törte le, ez az apró szépséghiba sem veszi el az önbizalmát. A dal egyébként Lady Gaga stílusát idézi majd, ami annak köszönhető, hogy az expornós egyik példaképe az énekesnő.

Karrierjét most egy frankfurti producer, Peter Ries egyengeti, aki szerint szintén nem gond, hogy az asszonynak semmi hangja, hiszen a felvett anyagot elektronikus eszközökkel módosítják majd. A készülő szám egyébként egy 1996-os sláger, a Shut Up and sleep with me feldolgozása.

A nyögdécselős klip egyébként itthon sem újdonság, korábban Michelle Wild is elkövette ezt a merényletet Shane 54 és DJ Junior közreműködésével. A hírek szerint pedig Judy Nero is énekesi pályára törne, hogy milyen sikerrel, azt előre borítékoljuk.