A pornófüggőség napjainkban egyre jobban terjed, és szakemberek szerint ugyanolyan szenvedélybetegség, mint a drog: a kábítószeresnek is idővel egyre több és több anyagra van szüksége, és a pornófogasztónak is extrémebbnél extrémebb filmeket kell néznie, hogy megtartsa a megszokott izgalmi állapotot. Ha korábban undorodott a csoportszextől, idővel az is izgatóvá válik, majd teljesen hétköznapivá, és sorra jönnek a következő szintek átlépései. Ma már ott tartunk, hogy a rendezők zöme eleve a függőknek gyártja a filmeket, ennek hatására pedig szürreális produkciók születnek. Összegyűjtöttük a legidiótábbakat.

Anál szexvetélkedő

Azt ugye tudjuk, hogy a japánok nem normálisak, hogy pornófilmről van szó, de már a Hustler előszeretettel nyúlja le az eszközöket az ázsiaiaktól. A stúdió tavaly egy szexvetélkedőt dobott a piacra, amiben pár AVN-díjas csaj abban méri össze a tudását, hogy ki tud nagyobb tárgyat feldugni az ánuszába. A Puckered up rendezője ráadásul megpróbálta viccesre venni a figurát, így a szereplők mindegyike úgy viselkedik, mintha debilek lennének.

Torzszülött szex

A Freack Fuckers alapja minden bizonnyal az egyik japán hentai eszköz, az Ero Guro, amiben mindenféle torszülöttekkel közösülnek a szereplők. Ez nagyjából ugyanaz, csak hús-vér punciszájú, faszkezű pornósokkal.

Dugógépek versenye

Igazi no comment kategória, egyenesen Japánból: kipeckelt szájú csajok versenyeznek dugógépekkel, miközben a műbráner ki-be jár a vaginában.

Itt a fütyi, hol a fütyi

Adott egy emelvény, alatta három férfi, akik csak a farkukat dugják ki a lyukakon keresztül a friss levegőre, ahol egy szőke csaj üldögél. A többit vagy elképzelik, vagy megnézik.

Maci felcsatolható műbránerrel

Szintén egy nem teljesen ép ember agyának szüleménye, rózsaszín macival, amire egy műfaszt erősítettek. Főszereplőnk ezen lovagol rendezői utasításra. Cukiság.