Miután Rita barátnőm hetekkel korábban igencsak kicsapta a biztosítékot a rövid farkú pasi esetének történetével, kaptunk egy levelet az egyik női olvasónktól, aki egy hasonló esetet mesélt el. Vagyis ugyanúgy elutasításra került sor, de Anna esetében nem a mikro, hanem a hatalmas méret miatt:

"Főiskolás voltam, elég kevés pasival volt korábban szexuális kapcsolatom" - kezdte beszámolóját az üzletvezetőként dolgozó levélírónk. "Gáspárral már hónapok óta ismertük egymást, aztán egy buli alkalmával egymásba gabalyodtunk, és a lakásomon kötöttünk ki. Hihetetlen szexuális izgalom lett rajtam úrrá, korábban nem is fordult még elő soha, hogy ennyire kívántam volna férfit. Legelőször én szabadultam meg a ruháimtól, vagyis Gáspár szinte letépte rólam az egy szál semmi nyári ruhát, majd úgy kinyalt, mint egy isten, köpni-nyelni nem tudtam az orgazmustól.

Aztán, ahogyan Rita esetében is történt, a pasiról is lekerült az alsónadrág, és a döbbenettől szóhoz sem jutottam. De az én esetemben más volt a baj forrása. Gáspár farka nem csak valószínűtlenül hosszú volt, de vastag is, később 27-30 centisre tippeltem a méretét. Konkrétan elfogott a rettegés, hogy mit fogok kezdeni egy ekkora pénisszel, de mivel nem akartam megsérteni a gazdáját, megpróbáltam neki orális úton örömet okozni. Nagyjából addig jutottunk, hogy az egészhez viszonyítva nagyon a vége volt csak az, ami elfért a számban, és az ujjaim sem igazán találták a helyüket, amikor rámarkoltam a péniszre. Perceken belül az egésztől elment a kedvem, és nem tudtam már koncentrálni sem.

Majdnem kitört belőlem a zokogás, amikor abbahagytam a munkálatokat, és ott ültem Gáspár előtt, mint egy rakás szerencsétlenség. Hogy ez nekem nem fog menni, egyből levágta, így el sem kellett magyaráznom azt, hogy biztos vagyok abban: ha engem ő ott AZZAL megdug, abba én belehalok. Később kiderült, emiatt a dolog miatt azóta is vannak párkapcsolati problémái, a hozzám hasonlóan reagáló nők miatt pedig kialakult nála némi komplexus. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem, vagyis ha valakinél probléma merül fel szex közben, nem hiszem, hogy ki kell várnia a végét. Lehet nemet mondani kicsi farokra, nagy farokra, bármire, aminek a hatása nem esik jól."