Már forog az első 3D pornó
2010.08.14. 18:31 - terabithia
"3D-s szex és a zen: extrém extázis" címmel forgatja Christopher Sun a világ első háromdimenziós pornófilmjének szánt mozit - írja a Független Hírügynökség. A hongkongi rendezőt sürgeti az idő, hiszen egyrészt versenyben van az olasz Tinto Brass rendezővel, aki az 1979-es erotikus filmnek, a Caligulának készíti 3D-s feldolgozását, másrészt a Hustler is forgatja már az Avatar című mozi pornóváltozatát, természetesen szintén három dimenzióban.
A 3,2 millió dollár költségvetésű film producere, Stephen Shiu szerint azonban a hongkongi alkotás előbb fog elkészülni két versenytársánál, és ezzel történelmet ír majd. "Ez a filmipar jövője - az emberek három dimenzióban akarják látni a dolgokat" - fogalmazott. Háromdimenziós filmet készíteni azonban komoly technikai kihívás - sokkal erősebb világításra van például szükség, és a kamerák gyors körbeforgatása is jóval körülményesebb, ez pedig másfajta munkát igényel a színészektől is. A két japán női főszereplő egyike, a 22 éves Hara Szaori állítása szerint a film technikai komplexitása miatt sokkal keményebben kell dolgoznia, hogy a néző érdeklődését fenntartsa.
A film producere szerint tiszteletreméltó a színésznők munkabírása: napi 18 órát képesek dolgozni, és bár a férfiak szemérmesek, a nők kisegítik őket. A film férfi főszereplője, a 35 éves Hajana Hiro ráadásul most játszik először erotikus filmben, ám ennek ellenére nem volt kifogása az ellen a jelenet ellen, ahol 100 thaiföldi nőt kellett kielégítenie.
A filmet egyébként egy kínai irodalmi klasszikus alapján forgatják: egy olyan férfi kálváriáját mutatja be, aki - miután bevezetik egy nemesember erotikus világába - rádöbben, hogy élete szerelme valójában nem más, mint volt felesége. Az alkotók szerint ugyanakkor a mozi környezete is figyelemreméltó: Ming-korabeli antikvitások, állatbőr szőnyegek és erotikus falfestmények láthatóak majd a vásznon.
Bár Kínában cenzúra előreláthatóan nem engedélyezik majd a film vetítését, más ázsiai piacokon, Európában és az Egyesült Államokban széleskörű érdeklődés övezi az alkotást. Az mozinak egyébként elkészítik a kétdimenziós változatát is, otthoni megtekintésre.

Kommentek
2010.08.14 19:04:22andika255
büdös rohad aberált japánok.Na meg a ribancaik akik mindenbe b elemennek,szánalmas
2010.08.14 19:24:21Rigor Penis
hol vanank itt japánok?
2010.08.14 19:25:18Rókakígyó
így van andika. Bűdös ffiközpontú világ. A faxba.
2010.08.14 19:33:22ave
Elso 3D porn?? Es akkor ez micsoda, tessek mondani?!
[link]
2010.08.14 19:35:16Priscilla
En azert megneznem a filmet :D
2010.08.14 19:35:53Priscilla
Erdekes lenne ha moziba leadnak :)))))))))))))
2010.08.14 20:33:13magyar bucó
ave:
A 3D-ben forgatott és az utólag 3D-sített film nem ugyanaz a kategória.
2010.08.14 21:34:41deflorator
A technika ilyen haladása esetén Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben novellája talán hamarosan reális valósággá válik. Az forradalmasítaná a pornográfiát :)
2010.08.14 22:47:47El Argentino
Szóval ezután ki lehet csapni 3D-re is?
2010.08.14 23:34:03hrcs_123
Én azt hittem az egész 3d filmezést erre találták ki.
2010.08.14 23:49:00Okosmikulás
Le-"büdös rohad aberált"-ozni egy egész népet, csak azért mert egy bizonyos stílus náluk elterjedtebb, sötét, tudatlan emberre vall. Legszembetűnőbb bizonyíték erre, hogy nem sikerült helyesen írni 2 sort... Bármi amit a pornóipar készít, arra igény van, ez kereskedelem. Lehet, hogy nagy része egy fos, de pénzt keresnek vele.
2010.08.15 06:20:2658múltam
27 éve, 1983-ban, Kölnben vetítettek 3D pornófilmet a megfelelő mozikban. Azóta (és addig) nem tudom, hogy hány ilyen készült, de gyanítom, hogy nem kevés. A 3D fotográfia kb. 150 éves, ugyanannyi idősek a 3D pornóképek. Egy újszülöttnek minden vicc új.
2010.08.15 10:01:23erdesz
ja, kedvenc torrent oldalunkrol is dogivel toltheto a 3d poresz, kivancsi vagyok, milyen szempont alapjan lesz ez elso
2010.08.15 11:56:33udeisz
A szórakoztatóiparnak is fejlődnie kell.Mert ami nem fejlődik,az szűkségszerüen visszafejlődik.(Edward Gibbon)A 3D cca.mint a hangosfilm.Szégyen a mozitechnika ilyen negatív evolúcíója.Ennél már csak a közlekedéstechnika fejlődése borzalmasabb.
2010.08.15 13:15:40OoVICoO
andika255: És mi van a magyar lányokkal akik mindenbe belemennek (jaja ismerek párat). Szerintem nálad savanyu a szőlő :(
2010.08.15 18:11:37odamondó
Nyehe. A legnagyobb ribancok ribancozzák a másik nőt vagy az aki nem ribanc de imádna az lenni csak nem megy neki :)
2010.08.15 18:26:28gilette888
Meg itt van például ez is:
[link]
2010.08.17 15:16:12ytike
Ja, de ezt IMAX-ban fogják vetíteni :D :D